Videoton: Vinícius kidőlt, nem játszhat a Bordeaux ellen

Vágólapra másolva!
2017.07.21. 16:48
A Videoton labdarúgócsapata hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az észt Nomme Kalju elleni Európa-liga-mérkőzésen megsérülő Viníciusnak valószínűleg három-négy hetet kell kihagynia, így az alapembernek számító hátvéd szinte biztosan lemarad a francia Bordeaux elleni El-párharcról.

„Vinícius a csütörtök esti Nomme Kalju elleni Európa-liga-mérkőzés 23. percében egy rossz mozdulatot követően nyilalló fájdalmat érzett a combhajlító izmában. Péntek délelőtt alapos orvosi vizsgálaton vett részt, miután a panaszai nem csökkentek. Az ultrahangos vizsgálat részleges izomszakadást állapított meg. Ennek a sérülésnek a kezelését azonnal el is kezdtük. Izomsérülés esetén mindig óvatos becslésekbe szoktunk bocsátkozni azt illetően, hogy mikor térhet vissza a játékos. Jelenleg annyit tudok mondani, hogy előreláthatólag körülbelül három-négy hetet kell válogatott védőnknek kihagynia” – mondta a vidi.hu-nak dr. Kovács Tibor, a fehérváriak csapatorvosa. Az ultrahangos vizsgálat részleges izomszakadást állapított meg. Ennek a sérülésnek a kezelését azonnal el is kezdtük. Izomsérülés esetén mindig óvatos becslésekbe szoktunk bocsátkozni azt illetően, hogy mikor térhet vissza a játékos. Jelenleg annyit tudok mondani, hogy előreláthatólag körülbelül három-négy hetet kell válogatott védőnknek kihagynia” – mondta a vidi.hu-nak dr. Kovács Tibor, a fehérváriak csapatorvosa.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
Videoton FC–Nomme Kalju (észt) 1–1(Lazovics 37., ill. A. Dmitrijev 50. – 11-esből)
Továbbjutott:
aVideoton, 4–1-esösszesítéssel

3. SELEJTEZŐKÖR
ELSŐ MÉRKŐZÉS (július 27.)
20.30:
Bordeaux (francia)–Videoton FC
VISSZAVÁGÓ (augusztus 3.)
19.00:Videoton FC–Bordeaux (francia)

A Videotonnak a továbbjutás esetén még egy párharcot kell megnyernie, hogy ott lehessen az Európa-liga főtábláján. Az El-playoff (4. forduló) sorsolását augusztus 4-én készítik el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik