Videoton: Tisztelnünk kell az ellenfelet – Nikolics

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 14:35
null
Marko Nikolics tudja, nem becsülhetik le a máltaiakat (Fotó: vidi.hu)
Mint megírtuk, a Videoton a máltai Balzant kapta ellenfélül a labdarúgó Európa-liga selejtezőkörének első fordulójában. A székesfehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics szerint nem becsülhetik le a Balzant, mivel a máltai labdarúgás évről évre fejlődik.

 

„Egy-két napon belül minden fontos információ rendelkezésünkre áll majd a Balzanról, komolyan kell vennünk az első ellenfelünk feltérképezését is – mondta Marko Nikolics a Videoton hivatalos oldalának. – Meccseltem már máltai csapat ellen egy korábbi selejtezősorozatban, akkor sikerrel járt a csapatom, de el kell mondani, hogy a máltai labdarúgás is évről évre fejlődik. Tisztelnünk kell az ellenfelet, koncentráltan kell játszanunk mindkét mérkőzésen az első perctől az utolsóig, akkor meglesz a továbbjutás.”

„Egy honfitársam, Marko Micsovics ül az ellenfél kispadján, őt jó edzőnek tartom. Van két montenegrói és egy szerb labdarúgó is a keretben, ők is jó játékosok, de nem szabad lebecsülni a máltai kerettagokat sem. Komolyan, legjobb tudásunk szerint készülünk a párharcra, a saját játékunkra kell figyelnünk, és akkor ott leszünk a második körben. Az első tétmérkőzések egyébként mindig nehezek a szezon elején, nálunk ráadásul most az a helyzet, hogy nem is a bajnokságban kezdünk, így nagyon gyorsan formába kell kerülnünk – ezért dolgozunk keményen a következő napokban is.”

A koefficiensek alapján a Ferencváros labdarúgócsapata a legerősebb ellenfelet,a Jelgavát kapta az Európa Liga selejtezőjében, de Leandro szerint tíz nap alatt össze kell csiszolódni a csatára. Priskin Tamás tavaly már átélte, milyen kellemetlenek a lettek, hiszen egy éve akkori csapatát, a Slovant kiverték.

A Ferencvárosnál Priskin Tamás számára nem lesz ismeretlen a Jelgava, hiszen tavaly a Slovan színeiben már összecsapott a lett együttessel. „Kellemetlen emlék, hiszen kiejtett minket. Fizikálisan erős csapatról van szó, nagyon magas védőik vannak. Ugyanakkor a rövid passzos, kombinatív játék eredményre vezethet ellenük, de biztosan nem lesz könnyű párharc” – mondta a Fradi hivatalos honlapjának.

Leandro azt mondta, a magyar válogatott nemrég játszott a lettekkel, de egy meccs alapján nem szabad megítélni a lett futballt. „Tíz napunk van felkészülni, még jobban összecsiszolódni. A koefficiensek alapján a legerősebb ellenfelet kaptuk a Jelgava személyében, ezért nagyon komolyan kell venni őket. Ugyanakkor nem bánom, hogy így alakult. Nehéz út vár ránk, nem azzal kell foglalkozni, hogy kit kapunk, hanem saját magunkkal.”

Lovrencsics Gergő elsősorban annak örült, hogy nem a koszovói csapatot kapták: „A szűkítés után ők voltak azok, akikkel legkevésbé játszottam volna szívesen. Az elmúlt évekből kiindulva óvatosan és alázatosan kell hozzáállnunk minden egyes nemzetközi párharchoz. Túlságosan jól nem ismerem még a lett ellenfelet, de biztos vagyok benne, hogy a következő napokban a stáb segítségével kielemezzük majd a játékukat. A lengyelországi nemzetközi tapasztalataimból kiindulva is mondom, hogy az Európa Ligában nincs könnyű ellenfél, hiszen a nemzetközi kvalifikációhoz is sokat le kell tenni az asztalra. Nem szabad a tavalyi kudarc miatt rástresszelnünk a lettek elleni párharcra, hanem higgadt, nagyon jó felkészülésre van szükségünk.”

A Vasas az izraeli Beitar Jeruzsálemmel találkozik. A magyar csapat német vezetőedzője, Michael Oenning szerint egyelőre nehéz megmondani, hogy kedvező-e a sorsolás az angyalföldiekre nézve.

„Érdekes és izgalmas ellenfelet kaptunk a sorsoláson. Mivel minden csapat nagy elánnal veti bele magát a küzdelmekbe, a legtöbb esetben nehéz megmondani, hogy jó vagy rossz az adott sorsolás. Itt is ez a helyzet. Az biztos, hogy két jó mérkőzésen dől majd el a továbbjutás. Előnynek látom az idegenbeli kezdést, így a hazai visszavágón már úgy tudunk pályára lépni, hogy saját közönségünk előtt küzdhetünk a továbbjutásért, valamint addigra jobban megismerjük az ellenfél játékának finomságait. Azonban mindenekelőtt annak örülünk, hogy elkezdődik a selejtező, egyelőre minden nyitott” – mondta Oenning a klub hivatalos honlapjának.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK (JÚNIUS 29.)
Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar)
Ferencváros (magyar)
–Jelgava (lett)
Videoton (magyar)–Balzan (máltai)
VISSZAVÁGÓK (JÚLIUS 6.)
Vasas (magyar)–
Beitar Jeruzsálem (izraeli)
Jelgava (lett)–Ferencváros (magyar)
Balzan (máltai)–Videoton (magyar)

2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK (JÚLIUS 13.)
Partizani (albán)/Botev Plovdiv (bolgár)Beitar Jeruzsálem (izraeli)/Vasas (magyar)
Nomme Kalju (észt)/B36 Tórshavn (feröeri)–Videoton (magyar)/Balzan (máltai)
Ferencváros (magyar)/
Jelgava (lett)–Midtjylland (dán)/Derry City (ír)
VISSZAVÁGÓK (JÚLIUS 20.)
Beitar Jeruzsálem (izraeli)/Vasas (magyar)–Partizani (albán)/Botev Plovdiv (bolgár)
Videoton (magyar)/Balzan (máltai)–Nomme Kalju (észt)/B36 Tórshavn (feröeri)
Midtjylland (dán)/Derry City (ír)–Ferencváros (magyar)/Jelgava (lett)

A pontos időpontokat később határozzák meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik