Videoton: Nagy Dániel a Maribor elleni visszavágón sem játszhat

Vágólapra másolva!
2010.07.21. 13:04
A Videoton sérülés után lábadozó középpályása, Nagy Dániel múlt héten még úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy Mariborban már pályára léphet, de azóta eldőlt, nem játszik Szlovéniában, az El-selejtező visszavágóján.

„Ami a gyógyulás egészét illeti, akár azt is mondhatnám, hogy nagyon jól állok, de alapvetően ez így nem fedné az igazságot. Mezey Györggyel abban maradtunk, hogy nem lépek pályára a maribori visszavágón, mert még nem vagyok tökéletes egészségi állapotban" – nyilatkozta a Fejér Megyei Hírlapnak Nagy Dániel.

„Pedig az elmúlt időszakban már keményen edzettem, sőt múlt szombaton az Újpest elleni felkészülési mérkőzésen is játszottam. Ám az izmaim miatt nem merek kockáztatni" – tette hozzá a középpályás, aki csak nézőként lesz jelen a csütörtöki maribori mérkőzésen.

A Videoton ma utazik a szlovén városba, ahol a hazai 1–1 után kell kiharcolnia a továbbjutást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik