Tóth Balázs: Az álmok kapujában vagyunk

– Belga kémei mit jelentettek?
– Sajnos semmit – legyintett Tóth Balázs a piros-kékek szerda délelőtti, felcsúti edzése előtt. – Noha van néhány barátom Genkben, mostanság nem beszéltem velük. Attól persze nem kell tartani, hogy felkészületlenül lépnénk pályára. Szakmai stábunk jó szokása, hogy soros ellenfelünket alaposan kielemzi, így mire elkezdődik a meccs, a szükséges információk a birtokunkban lesznek.

– Ezt érthetjük úgy, hogy tudják, hol sebezhető a Genk?
– Erős csapat, de vannak gyenge pontjai.

– Például?
– Ezt inkább megtartanám magamnak. Legyen elég annyi, joggal reménykedünk abban, hogy az eddig veretlen Genk sorozata megszakad.

– Belgiumban a Videoton vereséget szenvedett, önnek halvány vigaszt jelenthetett, ahogy a drukkerek éltették.
– Csodás érzés volt. Hogy tapssal, kedves transzparenssel fogadtak, jelzi, jó szívvel emlékeznek rám. Ahogy én is rájuk. Amikor a Genk kölcsönadott a Venlónak, huszonöten rándultak át Hollandiába az egyik mérkőzésemre. Egyentrikót viseltek, az állt rajta, hogy „Tóth Balázsnak szurkolunk”. Aligha kell ecsetelnem, mennyire jólesett.

– Csak nehogy hálátlansággal vádolják, ha legyőzik a Genket…
– Szerintem megbocsátanák. Talán ők is tudják, mennyire fontos számomra a Videoton. Továbbmegyek, mennyire fontos számomra ez a találkozó. Nem az ellenfél, hanem a tét miatt. Amikor csaknem hétévnyi légióskodás után tavaly szeptemberben hazatértem, egyebek mellett az vezérelt, hogy Székesfehérváron maradandót alkossak. Egyértelmű, hogy jobb döntést nem is hozhattam volna, tényleg remekül alakulnak a dolgaim. Az Európa-liga-szereplésünk minden várakozást felülmúl, és még csak most következik a legfontosabb meccsünk. Az álmok kapujában vagyunk…

– Tapintható a feszültség az öltözőben?
– Nem.

– Semmi nyomás?
– Nem, nem tapasztalom. Azt viszont érzem, hogy már nem a csodában, hanem magunkban hiszünk. Az eddigi sikerek jót tettek az önbizalmunknak, miközben tovább fokozták a harci kedvünket!

– Jöjjön, akinek jönnie kell?
– Valahogy úgy. Ismerjük, sőt elismerjük a Genket, tökéletesen felépített, szervezett, veszélyes gárda. Nem véletlenül vezeti a csoportot. A pillanatnyi állás azonban nem rémiszthet meg minket – nem is rémiszt!

– Mit gondol, a belgák nem esnek abba a csapdába, hogy lebecsülik önöket?
– Eddig sem kezeltek le bennünket, fájdalom, a kinti három nullás vereségünk is bizonyítja. Ha akkor komolyan vettek minket, ezúttal sem viselkednek másként.

– Ettől függetlenül lehet-e más a Videoton célja, mint a három pont megszerzése?
– Nem! Arról nem beszélve, hogy a győzelem továbbjutást érne.

– Korábbi klubtársa, Köteles László szerdai számunkban arról beszélt, hogy a Genk és a Videoton továbblépése tenné igazán boldoggá. Gyaníthatón önnek sincs kifogása ez ellen.
– Miért is lenne? Annál szebb forgatókönyvet én sem tudnék elképzelni, mint hogy a jelenlegi és a volt csapatom megy tovább

– A sorrend mindegy?
– Mindegy. A lényeg a továbbjutás. Szóval felőlem lehetünk másodikak. Vagy inkább elsők…

– A héten Felcsúton edzenek, kissé elzárva a külvilágtól. Érzékelnek egyáltalán valamit a székesfehérvári focilázból?
– Lehet nem érzékelni?! Az elejétől kezdve hatalmas erőt adnak nekünk az értünk szorítók. Biztos, hogy ezúttal is szenzációs hangulat lesz a stadionban, a szurkolóinkkal karöltve igenis győzhetünk. Mivel a magyar labdarúgást is képviseljük, örömmel tölt el, hogy egyre többen állnak mellénk, egyre többen kíváncsiak ránk. Hallottam, hogy ezúttal a világhírű veszprémi kézilabdacsapat is megtisztel minket a jelenlétével, remélem, hamarosan viszonozhatjuk a látogatását, egy-két BL-meccsüket szívesen megnézném a helyszínen. Jöjjenek ők is, menjünk mi is gyakran – minél tovább tudunk egymás nemzetközi mérkőzésére járni, annál jobb…