Rutten: Fájdalmat okozunk a Debrecennek

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 12:07
null
Rutten győzelmet vár Budapesten (Fotó: Action Images – archív)
Fred Rutten, a PSV vezetőedzője bizakodva várja csapata DVSC-TEVA elleni Európa-liga-találkozóját, és biztos benne, az eindhoveniek elég erősek ahhoz, hogy fájdalmat okozzanak a magyar bajnoknak.

– Dzsudzsák Balázs többször is azt mondta, ön a világ egyik legjobb edzője, és hogy élvezi a közös munkát. Kölcsönös az elégedettség?
– Balázs fiatal, tehetséges játékos, aki még mindig csak halad afelé, hogy kiforrott játékos legyen. Napról napra jobb lesz, fontos pillérünk. De ilyen dicséret után mernék mást mondani róla?!

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz a Debrecen–PSV El-mérkőzés végeredménye?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Kért tőle tippeket a csütörtöki meccsre?
– Ahonnan csak lehet, gyűjtöm az információkat. Ezen a szinten már minden részlet fontos lehet, így természetesen Dzsudzsák Balázzsal is beszélgettem.

– Hányszor látta a Debrecent, és melyek az első benyomásai?
– A stábomból többen többször látták élőben, és rengeteg felvételünk is van riválisunkról. Úgy vélem, pontos képet alakíthattunk ki, és megvan a csapatomban a kellő erő ahhoz, hogy fájdalmat okozzon a Debrecennek.

– Odaadással beszél a meccsről, de közben nem zavarják azok a hangok, amelyek azt mondják, a PSV-hez hasonló nagycsapatok számára az Európa-liga csak vigaszdíj?
– Én meg azt mondom, hogy annyi neves együttes indul itt, hogy már pályára lépés nélkül is sokat emel a rangján.

– Az Eredivisie és a Bajnokok Ligája közti különbségről vannak elképzeléseink, de mekkora a differencia a holland bajnokság és az Európa-liga között?
– Az Eredivisie jó bajnokság, amelyben nem csak két klub harcol az aranyéremért, ráadásul a középmezőny is tetszetős futballt mutat be. Európában máshogy osztják a lapokat, ott elsőre nem lehet pontosan megmondani a csapatok játékerejét, a különböző stílusok és a játékosok motivációja alapjaiban állíthat fejre párharcokat.

A Debrecen–PSV találkozót a Story Tv4 élőben közvetíti csütörtökön 19 órától!


A DVSC PSV ELLENI EURÓPA-LIGA MECCSÉRŐL BŐVEBBEN A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

CZVITKOVICS: REMÉLJÜK, DZSUDZSÁK LÁBA MEGREMEG

Megérkezett a Ramada Plaza Budapest Hotelbe a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, amely holnap a PSV ellen lép pályára az Európa-liga csoportkörében.

„Bízunk benne, hogy sikerül megszereznünk az első gólt a sorozatban" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Czvitkovics Péter, a magyar bajnok középpályása.

„Jól ismerjük Dzsudzsák Balázst, és tudjuk, hogy jó formában van. A holland bajnokságban is remekül játszott, a hétvégén a Willem II ellen is megvillant. Nyilván furcsa lesz neki ellenünk pályára lépni, bízunk benne, hogy ezúttal megremeg a lába" – tette hozzá a válogatott játékos. 

 

A Lokiból eltiltását tölti Kabát Péter, Komlósi Ádám és Farkas II Balázs pedig sérülése miatt marad le a mérkőzésről. Herczeg András a sajtótájékoztatót követően, 17.30-kor vezényel nyilvános edzést csapatának.

 

A DVSC KERETE

Kapusok: Mindaugas Malinauskas, Djordje Pantics

Védők: Nagy Zoltán, Bernáth Csaba, Dajan Simac, Máté Péter, Mirszad Mijadinoszki, Laczkó Zsolt, Fodor Marcell

Középpályások: Szakály Péter, Bódi Ádám, Dombi Tibor, Kiss Zoltán, Varga József, Luis Ramos, Kulcsár Tamás, Czvitkovics Péter

Csatárok: Yannick Mbengono, Rezes László, Adamo Coulibaly

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik