MU: Úgy játszottunk, mint egy felkészülési meccsen – Mourinho

Vágólapra másolva!
2016.11.04. 09:25
null
José Mourinho nem érti a játékosok hozzáállását (Fotó: Action Images)
A Manchester United csütörtökön 2–1-es vereséget szenvedett a Fenerbahce vendégeként az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. Az MU portugál menedzsere, José Mourinho szerint csapata „összetévesztette” a találkozót egy nyári felkészülési mérkőzéssel, továbbá szót ejtett Henrih Mhitarjan teljesítményéről is, aki nem ezen a meccsen győzte meg őt arról, hogy nélkülözhetetlen tagja az együttesnek.

 

A Manchester United Isztambulban már 65 másodperc után hátrányba került Moussa Sow pompás találatának következtében. Az utóbbi időben nem ez az első eset, hogy az MU ilyen korán gólt kap, a Chelsea elleni 4–0-s vereség alkalmával Pedro már az első percben bevette David de Gea kapuját.

Ha egy csapat két perc után gólt kap, az azt jelenti, hogy mentálisan nem állt készen a mérkőzésre, nem koncentrált és nem összpontosított. A probléma a játékosok hozzáállásában keresendő. A Fenerbahce úgy tekintett a meccsre, mint a Bajnokok Ligája döntőjére, míg mi úgy játszottunk, mintha egy nyári felkészülési mérkőzésen lépnénk pályára. A Fener megérdemelten győzött. A futball nemcsak arról szól, hogy milyen képességű játékosok alkotják a csapatot, hanem az eltökéltségről, az erőfeszítésekről és a határaid feszegetéséről is” – mondta Mourinho, aki a találkozó pozitívumaként Wayne Rooney bombagólját emelte ki.

„KÉT ÉV MÚLVA RÁ SEM LEHET MAJD ISMERNI A CSAPATRA”

A Manchester United korábbi kiváló középpályása, a jelenleg a BT Sport szakértőjeként dolgozó Paul Scholes is elmondta a véleményét a látottakról.

„A United jelenleg két problémával küzd. Hadilábon áll a gólszerzéssel, illetve úgy kellene mérkőzéseket nyernie, hogy Daley Blind és Marcos Rojo a két középhátvéd. Ez kis túlzással azt jelenti, hogy meccsenként három gólt kell szerezni” – vélekedett Scholes, aki azonban látja a fényt az alagút végén.

„Két év múlva rá sem lehet majd ismerni erre a csapatra” – bizakodott a 41 esztendős labdarúgó.

A 31 esztendős kiválóság az európai kupaporondon megszerezte a 38. gólját az MU színeiben, ezzel beállította Ruud van Nistelrooy klubcsúcsát.

A Manchester United menedzsere kitért a 61. percben beálló Henrih Mhitarjan teljesítményére is, aki szeptember 10. óta először lépett pályára hivatalos találkozón.

Nem gondolok arra, hogy elküldöm a csapattól, de többre képes. Ilyen egyszerű. Ennél a klubnál nagyok az elvárások, az ő posztján Mata, Lingard és Martial személyében több játékosunk is bevethető, jobban kell játszania náluk. Minden menedzser azt a játékost veti be, akiről azt gondolja, hogy a csapat segítségére lehet. Én sem vagyok kivétel” – szögezte le Mourinho.

A mérkőzés 30. percében lecserélt Paul Pogba sérülésének súlyosságáról egyelőre nincs információ, de a francia középpályás hiányában elképzelhető, hogy Bastian Schweinsteiger megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

Az MU vasárnap a kieső helyen álló Swansea City otthonában lép pályára a Premier League-ben.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT

Fenerbahce (török)–Manchester United (angol) 21 (Sow 2., Lens 59., ill. Rooney 89.)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Feyenoord (holland) 1–1 (R. Forster 44., ill. N. Jörgensen 15.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 4 2 1 1 5–6 –1 7
2. Feyenoord 4 2 1 1 3–2 +1 7
3. Manchester United 4 2 2 6–4 +2 6
4. Zorja Luhanszk 4 2 2 2–4 –2 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik