- Utolsó módosítás:
- 2011-11-25 02:41:06
A Valencia trénere egyenlő esélyeket lát. • David Villa szerint a hazai pálya nem előny
Madridban és Valenciában sem örülnek egymásnak
A csütörtöki, nyolcaddöntős visszavágókat követően kialakult a labdarúgó Európa-liga negyeddöntős mezőnye. A pénteki sorsolás után az is biztossá vált, hogy a versenyben lévő két spanyol csapat, a Valencia és az Atlético Madrid egymással veszi fel a küzdelmet, bár erről mindkét oldalon nagyon szívesen lemondtak volna.
![]() |
| David Villa csütörtökön Brémában mesterhármast vágott (Fotó: Reuters) |
„Sajnálom, hogy a versenyben maradt két spanyol csapatot összesorsolták a negyeddöntőben és pont egymással kell megmérkőznünk a továbbjutásért, mert ugye a kettőből csak egy maradhat talpon – mondta David Villa, a Valencia gólerős válogatott támadója, aki tegnap három góllal keserítette a Werder életét Brémában. – Azt szokták mondani, hogy jobb a visszavágót otthon játszani, de miután mindkét pályán kilencven perces csata vár ránk, én ezt nem tartom különösebben fontosnak. Nem hiszem, hogy a hazai pálya jelentette plusz bármelyik csapat számára különösebb előnyt jelentene majd."
„Ötven százalék esélyt adok mindkét csapatnak a továbbjutásra, mint ahogyan a Werder Bremen nyolcaddöntő előtt is ezt tettem– mondta Unai Emery, a Valencia mestere. – Bánatosak vagyunk, hogy pont a spanyol riválissal kell megmérkőznünk. Az egyetlen vigaszunk csupán az, hogy így biztos lesz a spanyol futballnak képviselője az elődöntőben."
Valenciai oldalon nagyon óvatosan fogalmaztak a felek a negyeddöntős csatát illetően, de a tisztelet bizony irányukba is kijárt a másik oldalról.
|
Döntőben az Európa-ligában a Gera Zoltánt is soraiban tudó Fulham. Elhódítja-e a trófeát az angol csapat?
Összes szavazat:4884
Szavazás kezdete: 2010. 04. 29
Nemcsak finálét játszhatnak, hanem nyernek is. - 79%
Itt már vége a dalnak. - 20%
|
„A Valencia egy nagyon bonyolult vetélytárs számunkra. Tudom, hogy ők is szerettek volna elkerülni minket, de ezzel így voltunk mi is. Erről beszéltünk is egymással a sorsolás előtt – nyilatkozta García Pitarch, a madridiak sportigazgatója, aki csapatát a sorsoláson képviselte. – Mindketten kiválóan ismerjük a másikat, ellenfelünknek a támadójátéka, a gyors kontrák az erőssége, ennek hatástalanítására kell összpontosítanunk elsősorban."
A spanyol bajnokságban a szezon előtt a Valencia és az Atlético is dobogós álmokat szövögetet, amelybe minden bizonnyal még a két honi nagy rivális, a Barcelona és a Real Madrid megszorongatása is belefért. A madridiakat azonban idővel felébresztette a valóság, az eddigi roppant visszafogott bajnoki produkcióval – 26 meccsen mindössze kilenc győzelem, összesen pedig 34 szerzett pont – jelenleg a középcsapatok népes táborát gyarapítják, a tizedik helyen állnak. Esetükben még a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek egyikéért is keményen meg kell dolgozniuk a hátralévő időszakban, nemhogy a BL-kvalifikációért.
Ezzel szemben a Valencia kiegyensúlyozott idegenbeli teljesítményének köszönhetően tartja a harmadik helyet, igaz tisztes távolban az aranyéremért csatázó honi gigászoktól. David Silváék 47 pontot tettek eddig be a tarsolyba, 23-t otthon, 24-t idegenben.
A két leendő negyeddöntős rivális a bajnokságban már letudta a maga oda-visszáját: az ősszel Valenciában 2–2-t játszottak, Madridból az Atlético 4–1-gyel küldte haza ellenfelét. Ebből kiindulva az Európa-ligában a fővárosiak jutnának be az elődöntőbe, de azért a futballt nem lehet mindig a számok nyelvére lefordítani, legyenek azok bármilyen beszédesek.
| A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA |
| Fulham (angol)–Wolfsburg (német) |
| Hamburg (német)–Standard Liege (belga) |
| Valencia (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) |
| Benfica (portugál)–Liverpool (angol) |
| AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA |
| Hamburg vagy Standard Liege – Fulham vagy Wolfsburg |
| Valencia vagy Atlético Madrid – Benfica vagy Liverpool |
| Negyeddöntő | Első mérkőzések: április 1. Visszavágók: április 8. |
| Elődöntő | Első mérkőzések: április 22. Visszavágók: április 29. |
| Döntő | május 12., Hamburg, Arena Hamburg |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 18:53 Videó: a kapusnak esélye sem volt a maláj játékos csodás lövésénél
- 18:52 Afrika-kupa: a meglepetéscsapat Zambiát Ghána sem állította meg
- 18:47 Francia Kupa: Gomis karriercsúcsát a Bordeuax bánta, nyert a Lyon
- 18:46 Kézilabda: a héten szemműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon
- 18:44 NB II: frissen igazolt kapussal nyert a BKV Előre a Vác ellen
- 18:26 Észtország: a 48 gólos támadó német próbajáték után Máltára került
- 18:25 Anglia: Capello Terry és saját ügyében találkozik az FA elnökével
- 18:19 Férfi vízilabda ob I: a Szolnok tíz góllal volt jobb a Szentesnél
- 18:11 Férfi kézilabda: Bielecki és Krzysztof Lijewski a Kielcében folytatja
- 18:09 NB II: Gyirmótról szabadon távozó kapust igazolt a Veszprém
- 17:18 Formula-1: Häkkinen korábbi menedzsere lesz Hamilton ügynöke
- 17:03 Formula-1: Schumi a lista tetején vett búcsút tavalyi autójától
- 16:59 Jégkorong: fontos erőfelmérő vár az U18-as válogatottra
- 16:52 Videó: ritkán látható kosár esett a dudaszó pillanatában Amerikában
- 16:51 Sí: lavinaomlás történt a szabadstílusú magyar bajnokságon
- A kétmillió eurós Koman meghálálná a bizalmat
- Cristiano Ronaldo egy Lamborghinivel lepte meg magát a születésnapján
- Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Allegri: Ibrahimovic csak Nocerinót védte, aki túl kicsi
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Räikkönen: Nem az eredmény miatt vagyok elégedett
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- A Skóciából hazatérő kapus az NB I-ben folytathatja
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Hajnal Tamás: Hókotrókkal készülünk a Bayern ellen
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Primera División: a Barca Messi-függő, a Real Ronaldo góljai nélkül is vezetne
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt









