Leonardo távozásával Böde újra kulcsember lehet

Vágólapra másolva!
2014.07.10. 09:01
null
Böde Dániel újra kulcsemberré válhat (Fotó: Veres Viktor)
A Ferencváros–Sliema Wanderers El-selejtező-visszavágó előtt abban mindenki egyetért magyar oldalon, hogy a Máltán – óriási szerencsével – kiharcolt 1–1-es döntetlen után a Fradi számára a Puskás-stadionban kötelező a továbbjutás kivívása. A kérdés ezek után az, hogy vajon milyen játékkal rukkol majd ki a zöld-fehér alakulat, és egyáltalán milyen játék várható el a csapattól néhány hét közös munka után.

 

 

A magyar csapat tegnapi sajtótájékoztatóján Thomas Doll vezetőedző és a középpályás, Gyömbér Gábor is kihangsúlyozta, hogy ennyi közös munka után nem várható még el, hogy a legjobb állapotban legyen a csapat, már csak azért sem, mert az újonnan érkezők más és más erőállapotban csatlakoztak be a felkészülésbe. Gyömbér ugyanakkor azt is megjegyezte, a továbbjutáshoz talán nem is kell a tudásuk száz százalékát nyújtaniuk, már nyolcvan százalék is elegendő lehet, azzal együtt, hogy nem becsülik le a máltaiakat.

Ahogy a DVTK és a Ferencváros múlt heti szenvedését látva már a szurkolók is tudják, a szigetországi „kiscsapatokat" nem lehet félvállról venni. A Fradi tegnap délutáni edzésén az egyik drukker még azt is megjegyezte, hogy a máltai kiábrándító, elképzelés nélküli játék után azért már nem merne mérget venni a továbbjutásra. Pedig előzetesen már szállást is foglalt Fiumében (Rijekában), hiszen a következő fordulóban a horvát csapat várna a zöld-fehérekre...

A FRADI EL-KERETE

Kapusok: Dibusz Dénes, Jova Levente, Kunsági Roland. Mezőnyjátékosok: Philipp Bönig, Batik Bence, Busai Attila, Emir Dilaver, Michal Nalepa, Bosnjak Predrag, David Mateos, Nagy Dominik, Csilus Tamás, Stjepan Kukuruzovic, Gyömbér Gábor, Nagy Dániel, Vladan Csukics, Holman Dávid, Orosz Márk, Tomislav Havojic, Benjamin Lauth, Böde Dániel, Péter Antal, Ugrai Roland, Somália

A magunk részéről a Ferencváros jó játékának kulcsát abban látjuk, miként tud váltani elöl a csapat Leonardo távozását követően, hogyan tudja pótolni a brazil játékmestert, aki a tavasszal színt tudott vinni az ősszel nélküle meglehetősen szürke, egysíkú támadójátékba. Ezt tudakoltuk a sajtótájékoztatón Thomas Doll vezetőedzőtől is, aki persze érthető módon nem beszélt konkrétumokról.

„Nagyon sok csatár és támadó felfogású játékos érkezett a csapathoz, több variáció is elképzelhető. Leonardo az egy az egy elleni szituációkban nagyon jó volt, de az érkezőkkel kiszámíthatatlanabb lesz a játékunk. Most már nem Leonardóval kell foglalkoznunk. Megvannak azok a játékosok a csapatban, akikkel veszélyesen tudunk lenni" – fogalmazott a szakember.

A kérdés már csak az, hogy a kiszámíthatatlanság hogyan nyilvánul meg. Negatív irányban, vagyis formaingadozásban vagy pozitív szempontból, sokoldalúságban jelentkezik.

Az biztos, hogy a jelenlegi keretben nincs olyan futballista a Fradiban, aki egy az egyben megfeleltethető Leonardo stílusának, képes mélységből mozgatni a csapatot. Még Gera Zoltán sem az a tipikus irányító. Leginkább Buzsáky Ákos lenne hasonlítható a brazilhoz, de ő az elmúlt egy évben, alighanem korábbi sérülése miatt is, messze volt a csúcsformájától, és nem valószínű, hogy jelen pillanatban kulcsszerepet szánna neki Doll. Ha pedig középen nem tud támadni a csapat, akkor maradnak a szélek.

A tegnap délutáni edzés is arról árulkodott, hogy elsősorban a szélről középre lőtt labdákkal próbál majd operálni a Fradi. Mint a „régi" szép időkben, vagyis a Leonardót megelőző korszakban, amikor a fő cél az volt, hogy valahogy (elsősorban a szélről) eljusson a labda a center Böde Dánielhez. A tréningen is elsősorban őt keresték a társak az egymás közötti játék során, vagyis a számára gyengébb tavasz után, akár újra kulcsemberré is válhat, már ha megtalálja a góllövőcipőjét. A másik célpont Benjamin Lauth lehet, de neki még tényleg időre van szüksége ahhoz, hogy beépüljön a csapatba.

Hogy a Fradinak pontosan mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy nyolc nyári szerzemény után egységes csapattá érjen, azt nem tudjuk, de a Sliema elleni meccset követően talán okosabbak leszünk...

SZIVICS KÉRDÉSEKKEL VÁLASZOLT A KRITIKUSOKNAK

Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője szerint túl korai volt kritizálni a csapatát a Birkirkara elleni El-selejtező első felvonása után, s kiemelte, nem szabad lekezelni a máltai ellenfelet.

A DVTK úgy nyerte meg 2–1-re az első mérkőzést Debrecenben, hogy az 1–1-es állásról induló második félidőt emberelőnyben játszotta végig, és csak a 93. percben szerzett góllal csikarta ki a győzelmet. Az első mérkőzésen elért eredménnyel és a mutatott játékkal sokan elégedetlenek voltak.

„A kritikákra mindig a jó eredmény a válasz – idézte Tomiszlav Szivicset a boon.hu. – Ezek a kritikusok bizonyára látják azt is, hogy az első mérkőzés idejében még két hete sem dolgoztunk együtt. Alig pár nap után nem lehetett sziporkázó futballt várni a csapattól, a játékosok, amit akkor éppen lehetett, megtették. A győzelmet nem kell magyarázni, még akkor sem, ha azt valaki egy máltai csapattal szemben éri el. A sikert megbecsülni kell, teljesen mindegy, ki van a másik oldalon. A sorsolás után is arról beszéltem, az értékelést a két találkozó után kell elvégezni.”

„Kérdezném még: hányadik a Birkirkara az európai ranglistán és hányadikok vagyunk mi? Ki volt kiemelt a sorsolás előtt? Hol ment tönkre a labdarúgás szűk másfél évtizede? Hol kellett emiatt az alapoktól építkezni?” – tette fel kérdéseit Szivics.

Szivics elmondta, arra számít, hogy a Birkirkara nyíltabb játékot vállal fel, ami miatt a DVTK a kontratámadásokra építhet a máltai forróságban. A mérkőzés csütörtök 19.30-kor kezdődik, a Duna élőben közvetíti.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ – MENETREND
1. FORDULÓ
2014. július 1.:
Sliema Wanderers (máltai)–Ferencváros 1–1
2014. július 3.: Diósgyőri VTK– Birkirkara (máltai) 2–1
2014. július 10., 20.30: Ferencváros–Sliema Wanderers (M1, Puskás Ferenc Stadion)
2014. július 10., 19.30: Birkirkara–Diósgyőri VTK (Duna TV)
2. FORDULÓ
2014. július 17.: Győri ETO–IFK Göteborg (svéd)/CS Fola Esch (luxemburgi)
2014. július 17.:
Veris Chisinau (moldovai)/Liteksz Lovecs (bolgár)–DVTK/Birkirkara
2014. július 17.:
HNK Rijeka (horvát)–FTC/Sliema Wanderers
2014. július 24.:
IFK Göteborg/CS Fola Esch–Győri ETO
2014. július 24.:
DVTK/Birkirkara–Veris Chisinau/Liteksz Lovecs
2014. július 24.: FTC/Sliema Wanderers–HNK Rijeka

AZ 1. SELEJTEZŐKÖR TOVÁBBI VISSZAVÁGÓI
Sahtyor Karagandi (kazah)–Sirak (örmény) 14.30 (2–1)
FK Asztana (kazah)–Pjunyik (örmény) 15.00 (4–1)
Mika Astarak (örmény)–RNK Split (horvát) 16.00 (0–2)
Daugava Daugavpils (lett)–Vikingur (feröeri) 17.00 (1–2)
KF Laci (albán)–Rudar (szlovén) 17.00 (1–1)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Folgore (San Marinó-i) 17.30 (2–1)
Ekranas (litván)–Crusaders (északír) 17.30 (1–3)
Lovcsen (montenegrói)–Zeljeznicar (bosnyák) 17.30 (0–0)
Honka (finn)–Kalev Sillamäe (észt) 17.30 (1–2)
Csihura Szacshere (grúz)–FK Turnovo (macedón) 18.00 (1–0)
Haugesund (norvég)–Broughton (walesi) 18.00 (1–1)
FK Jelgava (lett)–Rosenborg (norvég) 18.00 (0–4)
Inter Baki (azeri)–FC Tiraspol (moldovai) 18.00 (3–2)
Atlantas Klaipeda (litván)–Differdange (luxemburgi) 18.00 (0–1)
Nömme Kalju (észt)–Fram Reykjavík (izlandi) 18.00 (1–0)
Sant Julia (andorrai)–FK Csukaricski (szerb) 18.00 (0–4)
Daugava Riga (lett)–Aberdeen (skót) 18.30 (0–5)
Brommapojkarna (svéd)–VPS (finn) 19.00 (1–2)
Flamurtari (albán)–Szioni Bolniszi (grúz) 19.00 (3–2)
Fola Esch (luxemburgi)–IFK Göteborg (svéd) 19.00 (0–0)
Tromsö (norvég)–Santos Tartu (észt) 19.00 (7–0)
Zimbru (moldovai)–Shkendija (macedón) 19.00 (1–2)
FK Kukësi (albán)–Kajrat Almati (kazah) 19.30 (0–1)
Spartak Trnava (szlovák)–Hibernians (máltai) 19.30 (4–2)
Aberystwyth Town (walesi)–Derry City (ír) 19.45 (0–4)
Bangor City (walesi)–Stjarnan (izlandi) 19.45 (0–4)
Liteksz (bolgár)–Veris Chisinau (moldovai) 19.45 (0–0)
College Europa (gibraltári)–FC Vaduz (liechtensteini) 20.00 (0–3)
IF Fuglafjördur (feröeri)–MyPa-47 (finn) 20.00 (0–1)
Sligo Rovers (ír)–Banga Gargzdai (litván) 20.00 (0–0)
NK Koper (szlovén)–Cselik (montenegrói) 23.00 (5–0)
Libertas (San Marinó-i)–Botev Plovdiv (bolgár) 20.30 (0–4)
Siroki Brijeg (bosnyák)–Gabala (azeri) 20.30 (2–0)
Dundalk (ír)–Jeunesse Esch (luxemburgi) 20.45 (2–0)
Metalurg Szkopje (macedón)–UE Santa Coloma (andorrai) 20.45 (3–0)
Glenavon (északír)–Hafnarfjördur (izlandi) 20.45 (0–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik