Kola és a „bivalyok”, avagy a Videoton El-ellenfele

Vágólapra másolva!
2012.07.27. 07:08
null
Kolára (balra) érdemes lesz odafigyelni <br />a Vidi védelmének is (Fotó: Reuters)
A Gent kétgólos hátrányból felállva győzte le hazai pályán a luxemburgi Differdange-ot a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének visszavágóján, így bejutott a harmadik körbe, ahol a Videoton lesz az ellenfele. Nézzük, mit érdemes tudni a belga együttesről – természetesen a teljesség igénye nélkül.

A klubot 1864-ben (!) alapították, és a „bivalyok" becenévre hallgat. A bajnokságban nem igazán ért el sikereket eddig az együttes, a legjobb eredménye eddig két ezüstérem az élvonalban (1954–1955, 2009–2010). A Belga Kupát ellenben már háromszor elhódította a gárda.

A nemzetközi porondon először az 1963–1964-es idényben szerepelt a gárda, az UEFA-kupa első fordulójában azonban kikapott az 1. FC Kölntől, így gyorsan búcsúzott. A legtovább 2001-ben jutott a Gent, amikor az Intertoto-kupában egészen az elődöntőig menetelt – ott a hazai 0–0 után egy hetest kapott a későbbi győztes PSG-től Párizsban.

A 2010–2011-es szezonban szintén az Európa-ligában szerepelt a Gent, a selejtező utolsó körében a Feyenoordot ejtette ki, így bejutott a csoportkörbe. Ott a portugál Sportinggal, a francia Lille-lel és a bolgár Levszki Szófiával volt egy kvartettben, s végül a harmadik helyen zárt a Sporting és a Lille mögött, egy ponttal lemaradva a továbbjutásról.

A klub vezetőedzője Trond Sollied. Az 53 esztendős norvég tréner játékosként többek között a Valerengában és a Rosenborgban kereste kenyerét, a válogatottban 15-ször lépett pályára. Edzőként megfordult már az FC Bruges-nél, az Olympiakosznál, a Heerenveennél és az al-Ahlinál is. A Gentnél már harmadik ciklusát tölti, eddig mindössze egy elveszített Belga Kupa-döntőt mondhat magáénak a belga klubbal.

Idén több meghatározó játékos is elhagyta a Gentet, így például Zlatan Ljubijankic, Tim Smolders és Jesper Jörgensen. Sollied edző és a klubvezetés azt hangoztatta, hogy az utánpótlásnak fontos szerepet szánnak, így több fiatal játékos van a keretben. A legnagyobb kételyek a csatárposzton vannak a csapatnál – Rodgers Kola és Slomi Arbeitman jelenleg az alapemberek –, a belga sajtó szerint biztosra vehető, hogy igazolnak támadót a „bivalyok”. Rengeteg légiósa van egyébként a csapatnak, van többek között marokkói, burundi, spanyol, izraeli, holland, mali, zambiai és brazil játékosa is.

Magyar futballista is megfordult korábban a Gentben, méghozzá Petry Zsolt, aki 1991 és 1995 között volt a belga klub játékosa. Magyar edzője is volt a gárdának Sztáni István személyében.

A Gent a Jules Ottenstadionban fogadja ellenfeleit, így fogja a Videotont is. A létesítmény kis híján 13 ezer néző befogadására képes. A párharc első felvonását Székesfehérváron rendezik augusztus másodikán, a belgiumi visszavágóra egy héttel később kerül sor.

VÉLEMÉNYEK A VIDI–SLOVAN MECCS UTÁN – WEISS SZERINT A GYENGÉBB CSAPAT MENT TOVÁBB

A Videoton tegnap a Slovan elleni hazai gól nélküli döntetlennel, az első meccsen idegenben szerzett góljának köszönhetően harcolta ki a 3. selejtezőkörbe jutást az Európa-ligában. Következzen egy-egy rövid értékelés a két csapat vezetőedzőjétől, illetve a Videoton csapatkapitányától.


PAULO SOUSA, A VIDEOTON VEZETŐEDZŐJE: – A Slovan erős ellenfél volt, a csapatom azonban ugyanolyan jól reagált a különböző meccshelyzetekre, mint az első összecsapáson. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, és köszönettel tartozunk a szurkolóknak, akik hozzásegítették a csapatot a sikerhez – a továbbjutáshoz.


VLADIMIÍR WEISS, A SLOVAN BRATISLAVA VEZETŐEDZŐJE: „Jó meccset játszottunk, és azt gondolom, hogy a kiesés ellenére is jobb csapat a Slovan, mint a Videoton. Sajnos azonban azt el kell ismernem, hogy ezen az estén hiányzott valami az együttesből – leginkább a gól."


SÁNDOR GYÖRGY, A VIDEOTON CSAPATKAPITÁNYA:
„Ez a mérkőzés a munkáról szólt, nem volt sokat nálunk a labda. Taktikusak voltunk, a továbbjutásra játszottunk, amihez kint elegendő előnyt szereztünk az első meccsen. A Gentre még nem gondolunk, majd természetesen kielemezzük, ahogy a többi ellenfelet. Egyelőre a vasárnapi bajnokira koncentrálunk, aztán az európai kupameccsre, szeretnénk minél tovább jutni a nemzetközi porondon.”

EURÓPA-LIGA
A SELEJTEZŐ 3. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
1. CSOPORT
Videoton (magyar)–AA Gent (belga)
Crvena zvezda (szerb)–Omonia Nicosia (ciprusi)
AIK Solna (svéd)–Lech Poznan (lengyel)
Zeta (montenegrói)–FK Sarajevo (boszniai)
Eskisehirspor (török)–Olympique Marseille (francia)
Admira Wacker Mödling (osztrák)–Sparta Praha (cseh)
2. CSOPORT
Dundee United (skót)–Dinamo Moszkva (orosz)
Bursaspor (török)–KuPS Kuopio (finn)
Steaua Bucuresti (román)–Spartak Trnava (szlovák)
Kalmar (svéd)–Young Boys (svájci)
Arszenal Kijev (ukrán)–ND Mura (szlovén)
Gomel (fehérorosz)–Liverpool (angol)
3. CSOPORT
Anzsi Mahacskala (orosz)–Vitesse (holland)
St. Patrick's Athletic (ír)–Hannover (német)
Athletic Bilbao (spanyol)–Slaven Belupo (horvát)
Ried (osztrák)–Legia Warszawa (lengyel)
Servette (svájci)–Rosenborg (norvég)
Aszterasz Tripolisz (görög)–Marítimo (portugál)
4. CSOPORT
Ruch Chorzów (lengyel)–Viktoria Plzen (cseh)
APOEL Nicosia (ciprusi)–Aalesund (norvég)
Rapid Bucuresti (román)–Heerenveen (holland)
Internazionale (olasz)–Hajduk Split (horvát)
Horsens (dán)–Elfsborg (svéd)
Vojvodina (szerb)–Rapid Wien (osztrák)
5. CSOPORT
Tromsö (norvég)–Metalurh Doneck (ukrán)
Bnei Jehuda (izraeli)–PAOK (görög)
KRC Genk (belga)–Aktobe (kazah)
Dila Gori (grúz)–Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)
Twente (holland)–Mladá Boleslav (cseh)
Az első mérkőzéseket augusztus 2-án, a visszavágókat 9-én rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik