HIRDETÉS
HIRDETÉS
SZELI MÁTYÁS
SZELI MÁTYÁS
2018.12.06 23:36 Frissítve: 2018.12.07 08:39

Kegyelemkenyér – Szeli Mátyás jegyzete

HIRDETÉS

Nem lehet véletlen, hogy amikor bejelentették az új európai kupa létrejöttét, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke, Aleksander Ceferin rögtön azt hangsúlyozta, minden eddiginél több klub szerepelhet a kupaporondon. Azt nyilván nem mondhatta, hogy az elit tagjai orrukat felhúzva egy kicsit megint arrébb lökdösték a kicsiket a húsosfazéktól, a kontinentális szövetség pedig néhány csont odavetésével próbálja meggyőzni őket, hogy tulajdonképpen milyen szerencsések. Már az Európa-liga 2 munkanév is tökéletesen összefoglalja az új széria esszenciáját egy, a semleges nézőnek nem túlságosan érdekes kupasorozat gyengébb verzióját láthatjuk 2021-től.

 
 A magyarok 2021-től a harmadik számú kupában indulnak
Új kupasorozatot indítanak a BL és az El mellett

Szintén kulcsmondat, hogy a Bajnokok Ligája lebonyolítása nem változik. Miért változna? A nagyok a közelmúltban kilobbizták, hogy 22 helyett 26 automatikus résztvevő legyen, s ez nekik jó, illetve, ami kisebb visszhangot kapott, a premizálást is az elitnek kedvező módon alakították át. Ne feledjük, az UEFA tart egy szakadár Szuperliga létrejöttétől, ezért lavíroznia kell, valamilyen szinten ki van szolgáltatva a legbefolyásosabb együtteseknek, miközben elvileg a kicsik felzárkóztatására is törekednie kellene.

Hogy mi a megoldás? A klubok közti különbségeket nézve erre nehéz egyértelmű választ adni. Nem tudom, hogyan lehetne eltüntetni a szakadékot, de azt sem látom, hogy a „kicsiknek” létrehozott kupával, azzal, hogy még jobban leválasztják őket az élmezőnytől, hogyan is segítenek.

Persze a döntés szépen belesimul a nemzetközi futballon végigfutó őrült bővítési hullámba. Az európai kupacsapatok száma gyarapszik, az Eb mezőnye nőtt, a világbajnokság kapcsán csak az a kérdés, hogy 2022-től vagy 2026-tól indul-e a torna negyvennyolc együttessel. Itt ráadásul a bővítés földrajzi alapon történt, nem az erőviszonyok szerint, és még több hajmeresztő ötlet kerülhet napirendre, amelyek központi eleme a több csapat bevonása.

Félreértés ne essék, nem vagyok az a romantikus fajta, aki négycsapatos Európa-bajnokságokról álmodozik, vagy sokakkal ellentétben a régi BEK-ről. Az a mostani körülmények között nekem érdektelen lenne. Abból a szempontból van logika a dologban, hogy az ember jobban érdeklődik olyan futballesemény iránt, amelyikben a szívéhez közel álló csapat érdekelt. De miközben sokaknak elege van az állandó meccsdömpingből, az állandó és mesterséges hígításnak más elkerülhetetlen hozadéka is van – egyre több ugyanis a rossz vagy érdektelen mérkőzés.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.14 10:05:40

Európa-liga PÓR KÁROLY

Köszönjük a Vidinek az idei nemzetközi menetelést, amely példaként szolgálhat a magyar kluboknak.

2018.12.14 00:15:12

Európa-liga VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A futballban az igazi értéket mindig a csapat jelenti.

2018.12.13 18:42:17

Európa-liga nemzetisport.hu

A fehéroroszok az első félidőben lemosták a görögöket, a második játékrészt pedig kivédekezték.

2018.12.13 18:05:13

Európa-liga PIETSCH TIBOR, ZOMBORI ANDRÁS

A magyar bajnok 2–2-re végzett az angolokkal a Groupama Arénában, de fölényesen nyert a BATE a PAOK otthonában.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS