Horváth: Kishitűen futballoznak a magyarok a nemzetközi porondon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.18. 10:34
null
Emir Dilaver (balra) nagy küzdelmet vívott, de nem bírta ki végig kapott gól nélkül a Fradi (Fotó: Srdjan Vrancic/CROPIX)
Három csapatunk is pályára lépett az Európa-liga selejtezőjében csütörtökön, de csak a Diósgyőr tudta megnyerni mérkőzését, az FTC idegenben, míg a Győr otthon szenvedett vereséget. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót az érintettek!

„Nagyon jó csapat ellen léptünk ma pályára. Védekezésben elfogadható teljesítményt nyújtottunk, ám egy mérkőzés nemcsak ebből, hanem támadásból is áll. Ebben pedig nagyon keveset nyújtottunk – nyilatkozta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak az 1–0-s vereséggel végződő rijekai találkozó után. – Nem jó arányban tartottuk meg a labdákat, amikor pedig mi irányíthattunk volna, túl sok volt a felesleges labdajáratás. A tempó egyértelműen nagyobb volt, mint a magyar bajnokságban. Sajnos a begyakorolt kombinációink közül sem láthattam sokat. Gratulálunk az ellenfélnek, mert sokkal jobban játszott, mint mi. Játékosaim jól küzdöttek, betartották a taktikát, de többet kellett volna támadniuk és játszaniuk.”

„A minimális előny nem rossz, de nagyobb is lehetett volna a különbség a helyzeteink száma alapján. Szoros visszavágóra számítok, amelyen több területünk lesz támadni. Az ellenfélnek csupán egy szöglete volt, de az az ő dolga, milyen stílusban jászik. Tudtuk, hogy védekezni fog a Ferencváros, de minden úgy alakult, ahogy terveztük” – értékelt Matjaz Kek, a Rijeka vezetőedzője a Sportske Novostinak a mérkőzést követően.

„Érezni lehetett a Rijekán, hogy az előző évadban az El-ben szerepelt, amelyben ráadásul remekül helytállt – mondta Dibusz a fradi.hu-nak. – Jelentős játékerőt képviselnek, és remek tempóban futballoztak. A védekezésünk rendben volt, ám velünk ellentétben a Rijeka rengeteg helyzetet is kidolgozott. Végig nagy nyomás alatt futballoztunk, ilyen mérkőzéseken pedig előfordul egy-egy hiba védekezésben. A játék képét tekintve azt is mondhatjuk, hogy kedvező eredményt értünk el idegenben. A visszavágón figyelnünk kell arra, hogy a középpályáról rendkívül gyorsan rendeződnek támadásba a horvátok. Borzalmasan nehéz meccs vár ránk a visszavágón is, ezért nagyon sokat kell javulnunk.”

Németh Milán góllal és győzelemmel debütált a Diósgyőrben (Fotó: sportal.bg)
Németh Milán góllal és győzelemmel debütált a Diósgyőrben (Fotó: sportal.bg)

A Diósgyőr sokáig nem tudott igazán nagy lehetőséget teremteni Bulgáriában, a mérkőzés végén azonban jól sáfárkodott ziccereivel, és 2–0-ra nyert.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert fegyelmezetten tették a játékosok a dolgukat. – értékelte a mérkőzést a diósgyőriek szakvezetője, Tomiszlav Szivics a dvtk.eu-nak. – Most is azt mondom, hogy erős ellenfelet győztünk le. Tudtuk, hogy az elején nagyon jönni fog a Liteksz, de azt is, hogy a védelme mögött van keresnivalónk. Külön szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy tizenöt órát utaztak Lovecsbe, és végig buzdítottak minket. Ez olyan érzés és élmény, amit nehezen tudok szavakba önteni. A visszavágót is nagyon komolyan kell vennünk, mert szép előnyt szereztünk, de azt is lehet látni, hogy nagyon veszélyes az ellenfél. Azt gondolom, ezt a lehetőséget már nem fogjuk kihagyni.”

„A Diósgyőr nagyon védekező futballt játszott. Szervezett volt a védekezése, mert jó játékosai vannak. Természetes, hogy kialakított néhány helyzetet, és értékesítette is. Sajnos nem voltunk elég rátermettek a kialakított helyzeteknél, különösen az első félidőben. Mi irányítottuk ugyan a mérkőzést, de nem volt szerencsénk. Nagyon nehéz lesz nekünk a magyarországi mérkőzés, de a legjobbunkat fogjuk nyújtani a győzelem érdekében. A remény hal meg utoljára” – mondta Kraszimir Balakov a találkozó után.

Rudolf Gergely sokat küzdött, de helyzeteit nem tudta gólra váltani (Fotó: Szabó Miklós)
Rudolf Gergely sokat küzdött, de helyzeteit nem tudta gólra váltani (Fotó: Szabó Miklós)

Már a 8. percben hátrányba került a Győri ETO a svéd IFK Göteborggal szemben, és bár voltak helyzetei, végül nagyon sima, 3–0-s vereséget szenvedett.

„Elég nehéz úgy futballozni, hogy három védőnk van összesen, belső védőink közül ketten a meccs előtt kiváltak, és a meccsen is ketten megsérültek – nyilatkozta a találkozó utáni sajtótájékoztatón győriek szakvezetője, Horváth Ferenc. Az ETO vezetőedzője Lang Ádám és Lipták Zoltán találkozó előtti kiesésére célzott, míg a 90 perc során Michal Svec és Marián Had is megsérült. – A lehetőségeink megvoltak, de ilyen meccsen ekkora helyzeteket nem lehet kihagyni. Teljesen kishitűen, szétesően tudnak futballozni a magyar játékosok, amikor kilépnek a nemzetközi porondra. Ez a magyar csapatok betegsége” – fogalmazott a szakember, aki szerint az elmúlt húsz év nemzetközi porondon mutatott magyar gyengeségei jöttek elő ezen a találkozón is.

Pátkai Máté, a győriek középpályása a vezetőedző szavaira reagálva ennyit mondott: „Ha ő mondja, akkor biztos úgy van, a végére valóban szétestünk.”

„Igazán boldog vagyok. Nehéz meccs volt, hiszen idegenben játszottunk, és óriási eredmény, hogy idegenben tudtunk győzni 3–0-ra. Nagyon jól játszottunk, örülünk, de szerénynek kell maradnunk” – mondta Mikael Stahre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik