Geráék ki-ki meccset játszanak a Basellel

Vágólapra másolva!
2009.12.16. 14:19
Címkék
A héten befejeződik az Európa-ligában a csoportkör, szerdán hat csoport küzdelmei érnek véget. Három magyar érdekeltségű csapat is pályára lép: a PSV már korábban továbbjutott, míg a Hertha és a Fulham még nem biztosította helyét a legjobb 32 között.
Gera fontos gólt szerzett a CSZKA ellen, a Basel ellen is fontos szerep vár rá (Fotó: Action Images)
Gera fontos gólt szerzett a CSZKA ellen, a Basel ellen is fontos szerep vár rá (Fotó: Action Images)

Három magyar légiós csapata lép pályára szerdán az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában. Honfitársaink közül kétségkívül Dzsudzsák Balázs van a legkellemesebb helyzetben, hiszen a PSV már korábban biztosította továbbjutását, sőt az eindhoveniek mindenképpen csoportjuk élén zárnak.

A holland csapat egyébként a csoportutolsó CFR Cluj otthonába látogat, és gyakorlatilag tét nélküli mérkőzést játszik, míg a kvartett másik találkozója, a Köbenhavn prágai vendégjátéka dönt a másik továbbjutó kilétéről.

Nincs ilyen irigylésre méltó helyzetben a másik két magyar, Gera Zoltán és Dárdai Pál. Még egyikük csapata sem biztosította helyét a sorozat legjobb 32 együttese között, ráadásul utóbbi helyzetét tovább nehezíti, hogy műtét után lábadozik, ezért biztosan nem lép pályára a berliniek Sporting elleni mérkőzésén.

Gera ezzel szemben kezdő lesz a Fulhamben, amely ki-ki meccset játszik a Basel vendégeként: ha győznek az angolok, továbbjutnak – minden más eredmény a svájciak számára kedvező.

„Az az igazság, hogy a csapatnál felállított fontossági sorrend nem az Európa-ligával kezdődik, a bajnoki vetélkedés ugyanis minden mással szemben elsőbbséget élvez – mondta a Nemzeti Sportnak Gera Zoltán, a londoniak támadója. – A hét végén a Manchester Uniteddel játszunk, utána a Tottenhammel, majd a Chelsea-vel, és ezek a meccsek az igazán fontosak a szakvezetőség számára. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne akarnánk nyerni az egyébként kimondottan jó erőkből álló, korábban a Bajnokok Ligájában is megforduló Basel ellen, csak éppen nem a legerősebb összeállításban lépünk pályára."

A játéknaphoz kapcsolódó érdekesség, hogy az Athletic Bilbao labdarúgócsapatában bemutatkozhat a mindössze 16 éves Jonás Ramalho a baszkok Werder Bremen elleni mérkőzésén.

Az ifjú védő lehet a hagyományait féltve őrző Athletic első színes bőrű játékosa, Ramalho édesapja ugyanis angolai, aki feleségül vett egy baszk lányt. A rendkívül tehetséges, U17-es válogatott játékos már 14 évesen játszott a Bilbaóban egy barátságos mérkőzésen.

 EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
D-CSOPORT
Hertha BSC (német)–Sporting CP (portugál) 19.00 óra
Heerenveen (holland)–Ventspils (lett) 19.00
E-CSOPORT
Basel (svájci)–Fulham (angol) 19.00
CSZKA Szófia (bolgár)–AS Roma (olasz) 19.00
F-CSOPORT
Panathinaikosz (görög)–Dinamo Bucuresti (román) 19.00
Sturm Graz (osztrák)–Galatasaray (török) 19.00
J-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Toulouse (francia) 21.05
Partizan Beograd (szerb)–Sahtar Doneck (ukrán) 21.05
K-CSOPORT
Sparta Praha (cseh)–FC Köbenhavn (dán) 21.05
CFR Cluj (román)–PSV (holland) 21.05
L-CSOPORT
Athletic Bilbao (spanyol)–Werder Bremen (német) 21.05
Nacional (portugál)–Austria Wien (osztrák) 21.05
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik