Forlán és az Atlético véget vetett Geráék álmának

Vágólapra másolva!
2010.05.12. 20:43
Az Atlético Madrid nyerte meg a 2009–2010-es Európa-ligát, miután a hamburgi döntőben Diego Forlán két góljával legyőzte a Simon Davies révén betaláló Fulhamet. A hosszabbításban eldőlt mérkőzésen a Fulham magyar légiósa, Gera Zoltán végig a pályán volt.

AZ ÉLŐ, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ÉLŐ, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A sötét mezben pályára lépő Fulham kezdőjébe sérülése után visszakerült első számú csatára, Bobby Zamora – jelenléte sokat jelenthet a center testi erejét a támadójáték során kihasználó angoloknak. Az első percekben a londoniak voltak kicsit aktívabbak, de ez nem jelenti azt, hogy veszélyt is jelentettek volna – mindkét csapat sokat hibázott. Az első öt perc mindenesetre helyzet nélkül telt el.

A 8. percben jobb oldalról rúghatott szögletet az Atléti, de némi káosz után csak fel tudtak szabadítani az angolok. A másik kapu előtt Zamorát „intette le" az asszisztens, mielőtt helyzetbe kerülhetett volna – tíz perc alatt a mezőnyjátékon kívül mást nem lehetett feljegyezni.

Bezzeg a 12. percben!

A Fulham óriási hibát követett el a középpályán, Etuhu és Murphy nem értette meg egymást, Agüero pedig lecsapott az eladott labdára. Az argentin balra nézett, szöktette Forlánt, aki ziccerben, laposan a bal kapufát találta el. Hatalmas lehetőség volt!

Három perccel később Dickson Etuhu szabálytalansága miatt jó szögből rúghatott szabadrúgást az Atlético. A labda mögé Reyes állt, célba vette a bal fölsőt, de Schwarzer résen volt, és kiütötte a remekül helyezett, ám nem elég erős lövést. A Fulham első lövését Gera Zoltán jegyezte, aki egy Zamora által visszatett labdát zúdított kapura ballal, de a labda elszállt magasan a léc felett.

 FORLÁN KAPUFÁJA
 

 

Gera ezzel mindenesetre meghozta a többiek lövőkedvét is, Davies próbálkozása viszont nem okozott gondot az ifjú madridi kapusnak, De Geának. A hamburgi eső legközelebb Forlánt ösztökélte sebesebb mozgásra, az uruguayi csatár lövése viszont veszélytelen volt. Nem úgy Agüero kevergetése, aki a bal szélen halomra döntötte a Fulham-bekkeket, belőtt labdáját viszont kivágta Hangeland.

A 32. percben megszerezte a vezetést a veszélyesebb Atlético: Simao pörgetése után után Agüero lőni akart, de „eltörte" a labdát, amely épp Forlán elé esett, az uruguayi pedig kíméletlenül bevágta az előtte adódó ziccert (1–0). Egy perccel később Agüero önzősége segítette a Fulhamet, az argentin klasszis egyéni akció után gyenge lövést eresztett meg, Schwarzer simán védett.

FORLÁN MEGSZERZI A VEZETÉST
 

Szükség is volt rá, a 37. percben ugyanis egyenlített a Fulham. Először Zamora került helyzetbe, de rosszul tette tovább a labdát. A helyzet veszni látszott, viszont Gera jobbal középre nyesett, a labda megcsúszott Assuncao fején, az üresen a hosszún álló Davies pedig nagy erővel a hálóba lőtt, De Geának esélye sem volt (1–1).

 DAVIES EGYENLÍT
 
A döntő legjobb képeinek megtekintéséhez kattintson a fotóra! (Fotók: Reuters)
A döntő legjobb képeinek megtekintéséhez kattintson a fotóra! (Fotók: Reuters)

A félidő hajrája az Atléticóé volt, a spanyolok sorra harcolták ki a szögleteket, a legveszélyesebb Forlán volt, akinek a lövését Schwarzer védeni tudta – csakúgy, mint Simao Sabrosáét. Kibírták a nyomást a londoniak, 1–1-ről folytathatták a csapatok, bár az Atlético Madridé volt a játékrész.

2. FÉLIDŐ

A Fulham „fokozott agresszivitással" nyitotta a második félidőt, be is tudta szorítani az Atléticót – ez az első játékrészben nem sikerült, helyzetet azonban nem hozott az igyekezet. Az 52. percben Murphy indítása után Gera ugrott ki, de De Gea felszedte előle a labdát, majd a magyar játékos a kapus mellett elfutva kicsit belerúgott a kapusba – szándékosság nem volt az esetben –, ez generált egy kis szóbeli csetepatét.

Az 55. percig bírta a gyűrődést a döntőre „összetákolt" Zamora, majd lejött, helyére az amerikai válogatott Clint Dempsey állt. Az Atlético látványosan elvesztette a fonalat, egy védelmi hiba (és egy borzasztó felszabadítás) után Davies tűzte rá a labdát, De Gea viszont leért a sarokra, és bravúrral mentett.

A 63. percben az egyébként sportszerű meccs fair play-statisztikáját Hangeland rontotta (kapott egy sárgát), a jobb oldali szabadrúgás-kombinációt túlbonyolították a spanyolok. Simao a következő beívelési lehetőségnél direktebb megoldást választott, de a beadást magabiztosan lehúzta a kapujából kirobbanó Schwarzer, akinek a Middlesbrough–Sevilla döntőről már volt európai kupafinálés tapasztalata. Igaz, nem túl jó…

 

GERA ZOLTÁN STATISZTIKÁI
Gólok száma: 0
Összes lövés: 3
Kaput eltaláló lövés: 0
Kapu felé tartó lövés: 2
Blokkolt lövés: 1
Elkövetett szabálytalanság: 3
Elszenvedett szabálytalanság: 3
Passzok: 38/54 (70%)
Futott távolság: 15.61 km

A Fulham ezután Damien Duff révén próbálkozott, de az ír szélső lövése elzúgott a kapu mellett. Az Atlético is cserélt, Simao Sabrosát Jurado váltotta fel. A 74. percben a kissé favágójellegű játékot hozó (ellenben hasznos) Etuhu szabálytalankodott 30 méterre a kaputól, Agüero csavarásában viszont nem volt erő, Schwarzer simán hárított. Etuhu folytatta saját kapusa idegrendszerének rongálását, középre kifejelt labdája után Ujfalusi lőtt, magasan fölé.

A hajrára az első félidőhöz hasonlóan fölényt tudott kiharcolni az Atlético, és beszorította kapuja elé a Fulhamet – a 86. percben Raúl García lövéde ment el a kapu mellett. A 88. percben aztán a londoniak meglátogatták a madridi térfelet, Gera kiharcolt egy szabadrúgást, amelyet Danny Murphy lőtt rá – a sorfal blokkolt. Rizzoli játékvezető két percet hosszabbított, de helyzet nem volt, csak egy Agüero-esés a tizenhatoson belül – szabálytalanság nem történt, jöhetett a 2x15 perc ráadás.

HOSSZABBÍTÁS

A hosszabbítást Davies és Jurado nyitotta lövéssel, de a kapusokra ettől még nem jött a szívbaj – egyik kísérlet sem volt igazán jó. A meccs sem – a küzdelem nagy volt, a sok pontatlanság miatt viszont nem volt igazán élvezetes a játék.

Az első nagy helyzetre a ráadásban a 101. percig kellett várni, ekkor Hangeland hibázott, rossz helyre csúsztatott egy beadást, Forlán lövését azonban villámgyors mozdulattal menteni tudta Schwarzer.A 105. percben Agüero verekedte magát lövőhelyzetig, de kísérletét szögletre mentették. Egy perccel később a meccs legnagyobb helyzetét hagyták ki a madridiak: Forlán indult meg hirtelen ritmusváltással, az alapvonalról középre gurított, és sem Salvio, sem Agüero nem tudta bepréselni a labdát a kapuba közvetlen közelről.

A 111. percben Ujfalusi húzott el a jobb szélen, beadását Forlán lőtte rá dropból, de nem talált kaput. A Fulham is próbálkozott, Nevland lőtt nehéz helyzetből, nagyon fölé.

Öt perccel később egymás nyakában volt minden madridi: egy bal oldali akció után Agüero adott középre, Diego Forlán érkezett, perdítése Hangeland lábára vágódott, onnan pedig a hálóba került (2–1).

FORLÁN MÁSODIK GÓLJA
 

Nagyon kevés volt hátra, és a Fulhamben nem maradt erő – az Atlético Madrid simán kihúzta a hátralevő rövidke időt, és megnyerte a 2009–2010-es, első Európa-liga kiírást. A mérkőzés egésze alapján megérdemelten, de jár a kalapemelés a – magyar főszereppel, Gera Zoltán révén – szenzációs menetelést bemutató Fulhamnek is, amelynek nem jött össze a történelmi siker.

A spanyol gárda története során ötödször szerepelt európai kupadöntőben, s második diadalát aratta. A korábban Vásárvárosok Kupája, majd UEFA Kupa néven megrendezett sorozat örökmérlegében ez volt a 12. spanyol csapat által elért végső siker.

GERA ZOLTÁN: MÁR A TIZENEGYESEKRE KÉSZÜLTEK A CSAPATOK
 „Az első félidőben az Atlético játszott inkább fölényben, a másodikban azonban mi voltunk valamivel jobbak. A hosszabbításban érzésem szerint már mindkét csapat a tizenegyesekre készült, ám az Atléticónak sikerült szereznie egy gólt. A vége felé begörcsöltek a vádlijaim, ezért fogtam a lábamat" – nyilatkozta Gera Zoltán a mérkőzést közvetítő Digi Sportnak.

A magyar játékos elmondta még, hogy nem a hosszú szezon okozta fáradtság miatt maradtak alul a fináléban, mivel olyan motiváltak voltak, hogy minden bajukat elfelejtették erre a találkozóra.

„Roy Hodgson nagyszerű szakember. Amikor átvett minket, a kiesés ellen harcoltunk, de tavaly már a hetedik helyen végeztünk a bajnokságban, idén pedig Európa-liga-döntőt játszhattunk. A mostani szezonban azon a poszton kaptam szerepet, ahol a legjobb teljesítményre vagyok képes, remélem, hosszú ideig játszhatok még ebben a szerepkörben" – dicsérte az edzőjét Gera, majd magyarázatot adott arra, hogy miért volt a korábbinál eredményesebb ebben az idényben.

EURÓPA-LIGA 
DÖNTŐ
ATLÉTICO MADRID (spanyol)–FULHAM (angol) 2–1 (1–1, 1–1, 1–1)
Atlético: De Gea – Ujfalusi, Perea, Á. Domínguez, A. López – Reyes (Salvio, 78.), P. Assuncao, Raúl García, Simao Sabrosa (Jurado, 68.) – Forlán, Agüero (Valera, 119.). Vezetőedző: Quique Sánchez Flores
Csere: Robles (kapus), Valera, Camacho, Jurado, Salvio, Juanito, Cabrera

Fulham: Schwarzer – Baird, A. Hughes, Hangeland, Konchesky – Duff (Nevland, 84.), Murphy (Greening, 119.), Etuhu, S. Davies – Gera – Zamora (Dempsey, 55.). Menedzser: Roy Hodgson

Csere: Zuberbühler (kapus), Pantsil, Nevland, B. H. Riise, Dempsey, Greening, Dikgacoi

Gólszerző: Forlán (32., 116.), ill. Davies (37.)
STATISZTIKÁK
ATLÉTICO MADRID
FULHAM
  
Gólok száma: 2Gólok száma: 1
Összes lövés: 27Összes lövés: 11
Kapu felé tartó lövés: 12Kapu felé tartó lövés: 5
Kaput eltaláló lövés: 10Kaput eltaláló lövés: 3
Blokkolt lövés: 5Blokkolt lövés: 3
Elkövetett szabálytalanság: 15Elkövetett szabálytalanság: 17
Sárga lapok száma: 3Sárga lapok száma: 1
Piros lapok száma: 0Piros lapok száma: 0
Lesek: 0Lesek: 9
Szögletek: 9Szögletek: 2
Labdabirtoklás: 53%Labdabirtoklás: 47%
Futott távolság: 156.2 kmFutott távolság: 151.3 km
A 2009–2010-ES EL GÓLLÖVŐLISTÁJA
Claudio PizarroWerder Bremen9
Óscar CardozoSL Benfica9
Diego ForlánClub Atlético de Madrid6
Bobby ZamoraFulham FC6
Gera Zoltán
Fulham FC6
Mladen PetricHamburger SV6
Jonathan LegearStandard Liege6
Fernando LlorenteAthletic Club6
David VillaValencia CF6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik