Európa-liga: Okosabbnak kellett volna lennünk... – Thomas Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.12. 21:14
null
Thomas Doll szerint többször is hibáztak a Tel-Aviv góljánál (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros állt kupacsapataink közül a legközelebb ahhoz, hogy győzelemmel jöjjön le a pályáról, de az Európa-liga-selejtező első körében végül 1–1-et játszott hazai pályán a Maccabi Tel-Avivval. A mérkőzés után Thomas Doll vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

Nagyon boldog és elégedett voltam a csapat teljesítményével – mondta Thomas Doll a mérkőzés után. – Jól védekeztünk, s bár nem volt sok helyzetünk, jól dolgoztunk össze, úgy, ahogy elterveztük. Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók, a megfelelő pillanatban találtunk be, viszont okosabbnak kellett volna lennünk: négy perc volt hátra, nálunk a labda, ilyenkor ott kell tartani az oldalvonal mellett. A lövés is megpattant és Dibusz Dénes sem volt a megfelelő pozícióban, tanulni kell ebből a hibából.”

Ezután kitért Davide Lanzafame lecserélésére is. Elmondta, a játékos görcsöt kapott, miután sokat dolgozott a meccsen, sokszor megrúgták, ezért nem maradhatott a pályán.

A visszavágóval kapcsolatban a következőképp fogalmazott:

„Biztosan lesznek idegenben is lehetőségeink, ugyanilyen teljesítményt kell nyújtani, és bátornak lenni. Minden megtörténhet, mi is betalálhatunk. Több edzés lesz a lábakban, a lehető leginkább össze kell szednünk magunkat erőben.”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–1 (Szpirovszki 61., ill. Atar 91.)
Budapest, Groupama Aréna, 17 126 néző. V: Ricardo de Burgos (spanyol)

A visszavágót július 19-én, 19 órától rendezik meg Netanyában.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik