Európa-liga: iksz Kolozsváron, győzött az Arsenal és a Napoli

B. L., B. M., K. T. I., V. J.B. L., B. M., K. T. I., V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 23:04
null
Kolozsváron döntetlen született (Fotó: Manases Sándor)
Az Arsenal hazai pályán a Dundalkot, a Napoli idegenben a Real Sociedadot győzte le, a Roma és a CSZKA Szófia döntetlent játszott egymással a labdarúgó Európa-liga 2020–2021-es idényének 2. csoportfordulójában.

 

A-CSOPORT

Nagy küzdelmet, de kevés helyzetet hozott Kolozsváron a román és a svájci bajnok összecsapása. A Young Boys ugyan a mérkőzés nagy részében a CFR térfelén tudta tartani a labdát, de kapura ugyanolyan veszélytelen volt, mint a kizárólag a pontrúgásaira építő hazai együttes. A CFR egy szöglet után, Mario Rondón fordulásból lőtt góljával megszerezte a vezetést (1–0), de előnyét mindössze hat percig tudta megtartani. Christian Fassnacht egy blokkolt lövés után másodjára már betalált a bal alsó sarokba (1–1), és bár a végén a berniek mentek előre a győztes gólért, a játékot jól tördelő CFR megőrizte a döntetlent.

A csoport másik mérkőzésén a Roma hiába próbálkozott 22 kapura lövéssel, egyszer sem tudta bevenni a CSZKA Szófia kapuját. 0–0

B-CSOPORT

Mondhatnánk azt is, fehér holló. De igazából izlandi és kapus. Rúnar Alex Rúnarsson 2003 óta az első lett honfitársai közül, aki tétmérkőzésen magára ölthette az Arsenal szerelését. Legutóbb Ólafur Ingi Skúlason kapott lehetőséget az „ágyúsoknál”, ő a Wolverhampton elleni Ligakupa-meccsen.

A debütálás jól sikerült. Egy: mert nem kapott gólt; kettő: mert csapata hármat is tudott szerezni – azaz magabiztosan nyert az ír Dundalk elleni El-csoportmeccsen. Ehhez pedig elég volt csupán öt jó játékperc az Arsenaltól!

A 42. percben Edward Nketiah szerezte meg a vezetést, s a 21 éves angol támadó gólját követően 125 másodperc telt el, amikor ismét ott táncolt a labda a vendégkapuban. Ezúttal egy másik ifjú angol tehetség, a szintén 22. életévében járó Joseph Willock iratkozott fel a gólszerzők közé. Gyorstüzelő ágyú?

Hogy a kérdésre adandó válasz még egyértelműbb legyen, arról Nicolas Pépé gondoskodott. Utóbbi nemcsak nemzetiségével és korával lógott ki a sormintából (elefántcsontparti és 25 éves), hanem azzal is, hogy már a második félidőben volt eredményes. Igaz, nem telt el abból egy perc sem, amikor már szaladhatott is ünnepelni a gólját (3–0).

Pépé a nyolcadik El-meccsén a hatodik gólban volt főszereplő: mindhárom találatát az Emiratesben szerezte, míg három gólpasszát idegenben. Az Arsenal első félidei fölényéről beszédes adat, hogy tizenhat gólszerzési kísérlete volt csupán az első félidőben – ez 2017 októbere óta a legtöbb 45 perc alatt (akkor az Everton ellen tizenhétszer próbálkoztak a londoni játékosok).

A csoport másik találkozóján a Molde hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Rapid Wient.

F-CSOPORT

Kevés izgalmat hozott a Real Sociedad és a Napoli mérkőzése, amelyen a vendégek 56. percben megszerzett vezető góljáig mindössze egy darab kapura tartó lövést láttunk, a hazaiak részéről.

Az unalmat Matteo Politano törte meg rövid időre, Tiemoué Bakayoko átadását követően lőtt a kapuba, de ezt követően sem pörgött fel jobban a találkozó, ez a gól pedig elég volt a nápolyi győzelemhez. 0–1

Tizenegyesgóllal hamar megszerezte a vezetést az Alkmaar a Rijeka ellen, és az első félidő felénél kétgólosra növelte előnyét. A szünet után sem álltak le a hollandok, akik végül négyet rúgtak a csak szépíteni tudó horvátoknak. 4–1

Matteo Politano volt a Napoli nyerőembere (Fotó: AFP)
Matteo Politano volt a Napoli nyerőembere (Fotó: AFP)

A 18.55-KOR KEZDŐDÖTT MÉRKŐZÉSEKRŐL ITT OLVASHAT!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT
Roma (olasz)–CSZKA Szófia (bolgár) 0–0
CFR Cluj (Kolozsvár, román)–Young Boys (svájci) 1–1 (Mario Rondón 62., ill. Fassnacht 69.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CFR Cluj 2 1 1 3–1 +2 4
2. Roma 2 1 1 2–1 +1 4
3. Young Boys 2 1 1 2–3 –1 1
4. CSZKA Szófia 2 1 1 0–2 –2 1

B-CSOPORT
Arsenal (angol)–Dundalk (ír) 3–0 (Nketiah 42., Willock 44., Pépé 46.)
Molde (norvég)–Rapid Wien (osztrák) 1–0 (Omoijuanfo 66.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 2 2 5–1 +4 6
2. Molde 2 2 3–1 +2 6
3. Rapid Wien 2 2 1–3 –2 0
4. Dundalk 2 2 1–5 –4 0

C-CSOPORT
Nice (francia)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1–0 (Gouiri 23.)
Slavia Praha (cseh)–Bayer Leverkusen (német) 1–0 (Olayinka 80.)
Kiállítva: Bellarabi (22., Leverkusen)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 2 1 1 6–3 +3 3
2. Nice 2 1 1 3–6 –3 3
3. Hapoel Beer-Seva 2 1 1 3–2 +1 3
4. Slavia Praha 2 1 1 2–3 –1 3

D-CSOPORT
Rangers (skót)–Lech Poznan (lengyel) 1–0 (Morelos 68.)
Benfica (portugál)–Standard Liege (belga) 3–0 (Pizzi 49., 76. – az elsőt 11-esből, Waldschmidt 66. – 11-esből)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Benfica 2 2 7–2 +5 6
2. Rangers 2 2 3–0 +3 6
3. Lech Poznan 2 2 2–5 –3 0
4. Standard Liege 2 2 0–5 –5 0

E-CSOPORT
Granada (spanyol)–PAOK (görög) 0–0
Omonia Nicosia (ciprusi)–PSV (holland) 1–2 (Jordi Gómez 29., ill. Malen 40., 90+2.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Granada 2 1 1 2–1 +1 4
2. PSV Eindhoven 2 1 1 3–3 0 3
3. PAOK 2 2 1–1 0 2
4. Omonia 2 1 1 2–3 –1 1

F-CSOPORT
AZ Alkmaar (holland)–HNK Rijeka (horvát) 4–1 (Koopmeiners 6. – 11-esből, A. Gudmundsson 20., 60., Karlsson 51., ill. Kulenovic 72.)
Real Sociedad (spanyol)–Napoli (olasz) 0–1 (Politano 56.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AZ Alkmaar 2 2 5–1 +4 6
2. Napoli 2 1 1 1–1 0 3
3. Real Sociedad 2 1 1 1–1 0 3
4. Rijeka 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik