El: veszélybe került az Arsenal szereplése Kijevben

Vágólapra másolva!
2018.11.28. 17:31
Az Európai Labdarúgó-szövetség keddi döntése nyomán az ukrajnai biztonsági helyzet miatt Poltava helyett Kijevben kell megrendezni a csütörtöki Vorszkla Poltava–Arsenal Európa-liga-mérkőzést, ám az ukrán klub elnöke szerdán közölte: nem biztos benne, hogy a csapat ki tud állni a londoniak ellen Kijevben.

Az ukrán törvényhozás kedden bevezette Ukrajna egyes részein a hadiállapotot, ám ez sem Kijev, sem Poltava városát nem érinti. Az UEFA ennek ellenére úgy rendelkezett, hogy a csütörtök esti találkozót a fővárosban kell megrendezni.

Oleh Liszak, a Vorszkla elnöke szerdán közölte, a kijevi Olimpiai Stadion illetékeseitől egyelőre nem kapott visszaigazolást arra vonatkozóan, hogy a kijeviek rendeznék a mérkőzést. A poltavai klub első embere azt sem látja egyértelműen megoldottnak, hogy miként áruljanak mindkét stadionnál belépőket a mérkőzésre.

„Egyelőre nemhogy visszajelzést, még választ sem kaptunk az Olimpiai Stadiontól a mérkőzés megrendezésével kapcsolatban, így nem tudjuk garantálni, hogy ott leszünk csütörtök este Kijevben” – idézte az AP hírügynökség a Vorszkla elnökét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik