El: 135 perc után rúgtunk először kapura, ez kevés - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 22:41
Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros kettős vereséggel, 3–1-es összesítéssel búcsúzott a horvát Rijeka ellen az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában.

„Figyelmetlenek voltunk az állított labdás helyzeteknél, és két tizenegyest kaptunk a két meccsen, így nehéz volt a dolgunk. Úgy érzem, az első tizenöt percben nagyon keményen nyomtuk a mérkőzést, de nem volt átütőerő a támadásainkban. Százharmincöt perc után rúgtunk először kapura, ez elég kevés volt. Nem vagyunk a Real Madrid, és emlékeztetnem kell mindenkit, hogy a Stuttgartot verte ki tavaly a Rijeka az Európa-ligából. Senki se várjon egy csapásra varázsfutballt tőlünk, és nem nagyon emlékszem, hogy az elmúlt években magyar csapat eljutott volna idáig” – mondta Thomas Doll, a zöld-fehérek német vezetőedzője a mérkőzés után a Magyar Televízió kamerái előtt.Thomas Doll, a zöld-fehérek német vezetőedzője a mérkőzés után a Magyar Televízió kamerái előtt.

„Hosszú évek alatt szeretnénk valamit felépíteni a Ferencvárosnál, de nem tudjuk megtenni, hogy kétmillió euróért hozzuk a játékosokat. Úgy érzem azonban, hogy jó úton járunk. A második félidőben jól játszottunk, nem engedtük, hogy nagyon megverjen minket az ellenfél. Nagyon szeretném, ha itt, Magyarországon és Budapesten mindenki megértené, hogy két lábbal a földön kell járnunk, mert nem egyik napról a másikra fognak megváltozni a dolgok” – tette hozzá a szakember, aki a riporteri kérdésre jelezte, nem tudja, hogy miért mentek el meccs közben a szurkolók, ő a saját csapatára koncentrált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik