El: Stratégiailag felülmúltuk a Genket, tovább javítottuk a Videoton hírnevét - Sousa

2012.11.22. 21:28
null
„Mi uraltuk a játékot, sajnos az eredményben <br />nem látszott meg” (Fotó: Czerkl Gábor)
Az Európa-liga G-csoportjában a Videoton azzal a tudattal lépett pályára a belga Genk ellen, hogy ha nyer, biztossá teszi továbbjutását a legjobb 32 közé, de a vendégek elvitték a három pontot Székesfehérvárról. A rengeteg helyzetet kihagyó Videoton ettől függetlenül az utolsó fordulóban még kiharcolhatja a továbbjutást – igaz, erre vajmi kevés esélye maradt. A hazaiak mestere nem elégedett a Genk elleni eredménnyel, de a játékkal mindenképpen.

„Azt kell mondanom, hogy sikerült meglepnünk a Genket, stratégiailag felülmúltuk az ellenfelet – mondta a lefújást követően Paulo Sousa, a Videoton portugál mestere a Story4 kamerái előtt. – Szinte végig mi uraltuk a találkozót, akár nálunk volt a labda, akár nem. Sajnos ez ma az eredményben nem látszott meg, de egy erős ellenféllel szemben megmutattuk, mit tudunk, és tovább javítottuk a Videoton hírnevét. Jól hajtottuk végre, amit elterveztünk, sikerült komoly eredményeket elérni eddig is.

Játékosaimat mindenképpen dicséret illeti, jól átültették a mérkőzésre az edzéseken gyakoroltakat, pontosan tudták, mikor mit kell tenniük, és ez a legfontosabb. A Sporting ugyanolyan ellenfél lesz majd, mint a többi, de van addig még két itthon mérkőzésünk, ezekre is fel kell felkészülnünk. Minden mérkőzést komolyan veszünk. Játékosaim mindent megtettek azért, most is, és korábban is, hogy emelt fővel járhassanak.”

„Elégedett vagyok a mérkőzéssel, bár kicsit izgultak a játékosok, hiszen tudták, hogy nagyon fontos ez a találkozó. Ponttal akartunk távozni, hogy ne az utolsó fordulóban kelljen számolgatni, külön öröm, hogy végül győztünk. Az ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy nemzetközi rutint szerezzünk, ami pedig nagyon fontos a továbbiakra nézve" – idézi a vidi.hu Mario Beent, a Genk vezetőedzőjét a Videoton elleni 1–0-s győzelmet követően.

„Attól függetlenül, hogy továbbjutottunk, az utolsó meccs sem lesz gálamérkőzés. Ott is nagyon oda kell figyelnünk és ott is nyerni akarunk, ezért ugyanúgy a legjobbak fognak játszani, nem a B-csapattal készülünk a Basel ellen. Azért dolgozunk, hogy a maihoz hasonló színvonalon teljesítsünk, örülök, hogy a játékosok felnőttek a feladathoz.”

BENNE VOLT A JÁTÉKUNKBAN A GYŐZELEM – PAULO SOUSA

NIKOLICS: VÉGIG DOMINÁLTUNK, DE ENNYIT SZÁMÍT A RUTIN
Legfrissebb hírek

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
2026.05.21. 19:44

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22
Ezek is érdekelhetik