El: Sarri a Vidi védekezését és Kovács Istvánt emelte ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.13. 21:25
A Chelsea olasz szakvezetője, Maurizio Sarri arról beszélt a Vidi elleni El-meccs (2–2) után, hogy sok taktikai hibát követtek el, és a Vidi ismét bebizonyította, mennyire jól tud mélységben védekezni.

„Nem hallottam antiszemita bekiabálásokat – kezdte a sajtótájékoztatót Maurizio Sarri egy kérdésre reagálva, ami az angol szurkolók egyes rigmusaira vonatkozott, a klub sajtósa ezt azzal egészítette ki, hogy erről majd lesz egy közleményük. – A mérkőzésen sok taktikai hibát követtünk el, nem becsültük meg a labdát, de úgy gondolom, a fiatal játékosok hozzáállásával elégedett lehetek.”

Álvaro Morata sérülésével kapcsolatban elhangzott, nem tűnik súlyosnak, de még nem tud konkrétumot mondani. Sarri egy másik kérdésre reagálva megvédte fiatal játékosát, az öngólt vétő Ethan Ampadut. Elmondta, a védő véleménye szerint jó teljesítményt nyújtott, ahogy Callum Hudson-Odoi is, de természetesen mindkettejüknek fejlődniük kell még.

„A Vidiről az a véleményem, hogy nagyon jól védekező csapat, főleg, ha mélyen védekezhet. A csapatból nekem Kovács István tűnt ki az első meccsen, de most csak a meccs végére állt be” – válaszolta Sarri a Vidire vonatkozó kérdésre.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
L-CSOPORT
Mol Vidi FC–Chelsea (angol) 2–2
(Ampadu 32. – öngól, Nego 56., ill. Willian 30., Giroud 75.)
PAOK (görög)–BATE Boriszov (fehérorosz) 1–3 (Prijovics 59., ill. Szkavis 18., Szignyevics 42., 45+1. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Szignyevics (61., BATE)

AZ L-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Chelsea 6 5 1 12–3 +9 16
2. BATE Boriszov 6 3 3 9–9 0 9
3. MOL VIDI FC 6 2 1 3 5–7 –2 7
4. PAOK 6 1 5 5–12 –7 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik