El: Sajnálom, hogy nem sikerült megszerezni a második gólt – Marko Nikolics

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2019.07.25. 22:49
null
Nikolics és Frick (Fotó: Tumbász Hédi)
A Mol Fehérvár 1–0-ra nyert az FC Vaduz ellen az Európa-liga-selejtező második körének első mérkőzésén, amely után a két vezetőedző értékelt. 

„Sajnálom, hogy nem sikerült megszereznünk a második gólt, hiszen 3-4 száz százalékos helyzetet is kihagytak a fiúk – értékelt Marko Nikolics, a Mol Fehérvár vezetőedzője. – Pozitívum, hogy az ellenfél nemhogy nem szerzett gólt, de helyzete is csak egy volt a jobb oldalról. Ha hazai pályán kezd egy csapat az európai kupákban, akkor nagyon fontos, hogy az ellenfélnek ne engedélyezzen idegenbeli gólokat, mi ezt jól kezeltük.”

Elmondta, nagyon nem lepte meg semmivel őket Vaduz, a speciális játékstílusukban játszottak.

„Arra gondoltam, hogy jobban meg tudjuk őket lepni mélységből, hiszen többször heten is előre jöttek letámadni, ilyenkor pedig három a három ellen maradtak a védőik a mi támadóinkkal. Mélyebb analízisbe viszont nem szeretnék belemenni, a visszavágó előtt ezzel nem segíteném az ellenfelünket. Ha az első meccs előtt azt mondtam, hogy 50-50 százalék a továbbjutási esély, akkor most azt mondom 51-49 nekünk. Nem hiszem, hogy ők túl sokat változtatnának a játékukon, de ha így lesz, arra is készen állunk.”

Mario Frick, az FC Vaduz vezetőedzője így látta a találkozót.

„Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, de az eredménnyel természetesen nem. Kiválóan játszottunk az első félidőben, sokkal jobban, mint a Fehérvár, sajnálom, hogy nem sikerült gólt szereznünk. Van még egy kilencven percünk arra, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Hiszünk benne, hogy túl tudunk jutni ezen a párharcon. Az idegenbeli meccs előtt azt mondtam, 30 százalék esélyünk van, most 40-et mondok.”



EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Mol Fehérvár–Vaduz (liechtensteini) 1–0 (1–0)
Felcsút,
Pancho Aréna,2224néző.Vezette:Steen (norvég)
Mol Fehérvár:
Kovácsik – Fiola, Elek Á. (Pátkai, a szünetben), Juhász R., Stopira – Nikolov – Nego, A. Hadzic – Huszti (Petrjak, 57.), M. Scsepovics (Futács, 87.), Milanov.Vezetőedző:Marko Nikolics
Vaduz:Büchel – Sülüngöz, Schmid, Simani – Dom, Prokopic (Gajic, 71.), Wieser, Antoniazzi (Göppel, 84.) – Schwizer, Cicek – Sutter (Coulibaly, 66.).Vezetőedző:Mario Frick
Gólszerző:Stopira (5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik