El: „Pető Tamást és a szakmai stábot nem érheti szemrehányás”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.28. 14:16
A labdarúgó Európa-liga playoffkörében a Videoton Székesfehérváron is kikapott a Lech Poznantól, így kettős vereséggel búcsúzott el az Európa-ligától. A találkozó után Kovács István elmondta, csak a játékosokat érheti kritika.

„Meg szerettük volna fordítani az állást, miután idegenben kikaptunk – mondta Kovács István a vidi.hu-nak. – Az első húsz perc nagyon jól sikerült, voltak helyzeteink, ha bemennek, biztosan másképp alakul a mérkőzés. A Lech Poznan rutinos csapat, utána »ráült a labdára«. Ez egy kicsit belassította a játékunkat. A második félidőben kaptunk egy elkerülhető gólt, onnantól egy kicsit szétestünk.”Kovács István a vidi.hu-nak. – Az első húsz perc nagyon jól sikerült, voltak helyzeteink, ha bemennek, biztosan másképp alakul a mérkőzés. A Lech Poznan rutinos csapat, utána »ráült a labdára«. Ez egy kicsit belassította a játékunkat. A második félidőben kaptunk egy elkerülhető gólt, onnantól egy kicsit szétestünk.”

„Csak minket, játékosokat érhet kritika. Nem szeretnék visszamutogatni, de az biztos, hogy Pető Tamást és a szakmai stábot nem érheti szemrehányás, mert minden tőlük telhetőt megtettek. Sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de a játék képe jobb volt, mint eddig. Sajnos most rossz passzban vagyunk, de ez ellen csak mi, játékosok tehetünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik