El: Mélyen tudásunk alatt játszottunk – Nagy Gergő

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2018.07.13. 11:28
null
Danilo hiába veszélyeztetett, a kispestiek alulmaradtak idegenben (Fotó: Sarkadi Bálint)
A csapatjáték egyelőre akadozik a Honvédnál, de a reményt adó gólt szerző Nagy Gergő szerint ez is orvosolható a visszavágóra.

„Inkább csalódottak vagyunk, mintsem bizakodók, azt gondolom, mélyen tudásunk alatt játszottunk, de nem vagyunk rossz helyzetben, elérhető közelségben van a továbbjutás” – mondta Nagy Gergő, a Honvéd középpályása a macedón Rabotnicski elleni 2–1-es vereség után.

Sokak véleményét is összegezte ezzel, hiszen a szkopjei vereség nem válik ugyan a kispestiek dicsőségére, de az Európa-liga második körébe jutásra így is megvan minden remény.

„Fizikailag nőttek fölénk a hazaiak – vélte Nagy Gergő. – Játéktudás és technikai képességek terén szerintem mi vagyunk előnyben, de ők jobbak voltak a levegőben, és jobban jöttek ki a párharcokból is. Négy új játékos volt a csapatunkban, van olyan, akivel még két meccset sem játszottunk együtt, ezért sokszor mutatkoztak a meg nem értés jelei. Többször is előfordult, hogy akinél a labda volt, nem úgy játszotta meg, ahogy vártuk. Ezen nyilván úgy lehet javítani, ha minél többet futballozunk együtt.”

Nagy Gergő szerezte a Honvéd gólját, amely most a reményt adja a visszavágóra. Az első félidő végén, 1–0-s macedón vezetésnél harminc méterről lőtt gyönyörűen a jobb felső sarokba.

„Már a keddi edzésen, amikor gyakoroltunk a mérkőzésen használt labdával, tapasztaltuk, mennyire szitál, még a passzoknál is sokszor kiszámíthatatlanul megy. Aztán lőttünk néhányat a kapusainknak, megállapodtunk abban, hogy érdemes lesz vele messziről próbálkozni. A gólom előtt tíz perccel Danilónak is volt egy távoli lövése, amely kipattant a kapusról, így amikor nem léptek ki rám, harmincról megpróbáltam. Úgy voltam vele, csak találjam el a kaput, mert akkor bármi lehet.”

A keddi visszavágóra előretekintve, Nagy Gergő azt mondta: „Kezdeményezőként kell fellépnünk, muszáj gólt szereznünk, a döntetlen az ellenfélnek jó. Semmiképpen sem szabad gólt kapnunk, hátul tökéletesen stabilnak kell lennünk. Nagy helyzetei egyik csapatnak sem voltak, a kaputól harminc méterig könnyedén eljutott mindkét együttes, de ott megállt a tudomány. Most támadásban sokkal bátrabbnak kell lennünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik