El: mégis meg lehet nézni a Vasas izraeli mérkőzését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 20:56
Internetes közvetítésen keresztül élőben, majd felvételről tévében is meg lehet nézni csütörtökön a Beitar Jeruzsálem–Vasas labdarúgó Európa-liga-selejtezőt.

Megírtuk, hogy a Vasas-szurkolók levélben fordultak a közszolgálati tévéhez, amiért csapatuk mérkőzését nem tűzte műsorára egyetlen hazai televízió sem. A Beitar ráadásul kénytelen zárt kapuk mögött fogadni az angyalföldieket, így a helyszínen nem lehet megnézni a meccset.

Az MTVA hétfői közleménye szerint a mérkőzésről élő stream (internetes közvetítés) lesz az m4sport.hu oldalon, majd a 20 órakor kezdődő Németország–Mexikó Konföderációs Kupa-elődöntő után felvételről az M4 Sporton is meg lehet nézni a Vasas izraeli vendégjátékát.Megírtuk, hogy a Vasas-szurkolók levélben fordultak a közszolgálati tévéhez, amiért csapatuk mérkőzését nem tűzte műsorára egyetlen hazai televízió sem. A Beitar ráadásul kénytelen zárt kapuk mögött fogadni az angyalföldieket, így a helyszínen nem lehet megnézni a meccset.

Az MTVA hétfői közleménye szerint a mérkőzésről élő stream (internetes közvetítés) lesz az m4sport.hu oldalon, majd a 20 órakor kezdődő Németország–Mexikó Konföderációs Kupa-elődöntő után felvételről az M4 Sporton is meg lehet nézni a Vasas izraeli vendégjátékát.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Június 29.
(csütörtök)
18.45: Ferencváros (magyar)
–Jelgava (lett) – tv: M4 Sport
18.45: Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar) – tv: M4 Sport, felvételről; élő stream: m4sport.hu
20.45: Videoton (magyar)–Balzan (máltai) – tv: Duna World

VISSZAVÁGÓK
Július 4. (kedd)
17:45:
Balzan (máltai)–Videoton FC (magyar)
Július 6. (csütörtök)
17.30: Jelgava (lett)–Ferencváros (magyar)
20.30: Vasas (magyar)–Beitar Jeruzsálem (izraeli)

2. SELEJTEZŐKÖR
Partizani (albán)/Botev Plovdiv (bolgár)Beitar Jeruzsálem (izraeli)/Vasas (magyar)
Nomme Kalju (észt)/B36 Tórshavn (feröeri)–Videoton (magyar)/Balzan (máltai)
Ferencváros (magyar)/
Jelgava (lett)–Midtjylland (dán)/Derry City (ír)

Az első mérkőzéseket július 13-án, a visszavágókat július 20-án rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik