El: Lazovics „katasztrófája”; Scsepovics szerint gyengült a Partizan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.18. 11:54
null
Korábbi partizanosok a Vidinél: Radoje Szmiljanics másodedző, Danko Lazovics, Marko Scsepovics és Goran Basarics erőnléti edző (balról jobbra) – csak Marko Nikolics vezetőedző hiányzik a képről (Fotó: Török Attila)
A szerb sajtó magyar oldalról a Partizan két korábbi játékosával, a jelenleg a Videotonban futballozó Danko Lazoviccsal és Marko Scsepoviccsal foglalkozik a két csapat csütörtöki El-selejtezője után. Mindkét labdarúgót hosszan idézik.

 

A fehérváriak támadója, Danko Lazovics a szerb Blicnek arról beszélt a tegnapi, Partizan–Videoton (0–0) El-selejtező kapcsán, hogy mennyire nehéz volt számára korábbi csapata, a Partizan Beograd, illetve jó barátja, Szasa Ilics ellen futballozni.

„Nagyon kemény volt számomra a Partizan ellen pályára lépni. Profiként persze mindig az aktuális ellenféllel szemben kell a legjobbat nyújtani, de ez ezúttal különösen nehéz volt” – mondta a lefújás után a pályafutása elején a belgrádi klubnál is nevelkedő, majd több alkalommal éveket a Partizanban futballozó Danko Lazovics, aki hosszú idő után ismét ellenfélként találkozott Szasa Iliccsel.

„Egyszer már játszottunk egymás ellen egy Feyenoord–Partizan meccsen, de ez most nehezebb volt, katasztrófával ért fel – fogalmazott Lazovics, aki azt is nagyon nehezen élte meg, hogy egykori sikerei színhelyén most üres lelátók előtt kellett pályára lépnie. – Nézők nélkül futballozni mindenkinek nagyon unalmas. Sokkal jobb lett volna szurkolók előtt játszani, persze különösen a Partizannak. Ami az eredményt illeti, ötven-ötven százalék esélye van mindkét csapatnak a továbbjutásra.”

A támadó még megjegyezte, hogy az új kapus, az El-sorozatra utólag benevezett Vladimir Sztojkovics nagy erősítés a belgrádiak számára, és nemcsak a 93. percben, Pátkai Máté lövésénél bemutatott bravúrja, hanem az egész mérkőzésen mutatott teljesítménye miatt is.

A Videoton másik korábbi Partizan-támadóját, Marko Scsepovicsot a 43. percben le kellett cserélni, mint elmondta, korábban megrepedt a bordája, ami miatt már a meccs előtt kapott fájdalomcsillapító injekciókat, így tudta vállalni a játékot.

„Elégedettek lehetünk, megvan, amiért jöttünk, nem kaptunk gólt. A visszavágón a magunk javára fordíthatjuk a párharcot – idézi ugyancsak a Blic Scsepovicsot, aki elismerte, fizikailag és érzelmileg is nehéz meccs volt számára a csütörtöki találkozó. – Nagyon nehéz a Partizan ellen játszanom, de profik vagyunk, a Videoton fizet minket, mindent meg kell tennünk a csapat sikeréért. Nekem a bordámmal volt problémám. Injekciókkal próbáltam játszani, de nem kaptam levegőt.”

Scsepovics a Partizanról is elmondta a véleményét. Úgy érzi, sokat gyengült korábbi csapata azzal, hogy a brazil támadó, Leonardo a nyáron távozott a klubtól, az al-Ahlihoz igazolt.

„A Partizan húsz-harminc százalékkal gyengébb, mint az előző szezonban. Eehhez nagyban hozzájárul Leonardo elvesztése is. Ha a Partizan szeretne elérni valamit, sürgősen találnia kell egy hozzá hasonló játékost” – fogalmazott Scsepovics.

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Partizan Beograd (szerb)–Videoton FC (magyar) 0–0

ONLIVE, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

VISSZAVÁGÓ (augusztus 24.)
20.00: Videoton FC–Partizan Beograd (szerb) (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Partizan Beograd (szerb)–Videoton FC (magyar) 0–0
Everton (angol)–Hajduk Split (horvát) 2–0
BATE Boriszov (fehérorosz)–FK Olekszandrija (ukrán) 1–1
Dinamo Zagreb (horvát)–Skënderbeu (albán) 1–1
FK Krasznodar (orosz)–Crvena zvezda (szerb) 3–2
Apollon Limassol (ciprusi)–FC Midtjylland (dán) 3–2
Hafnarfjördur (izlandi)–Sporting Braga (portugál) 1–2
PAOK (görög)–Östersund (svéd) 3–1
Vardar Szkopje (macedón)–Fenerbahce (török) 2–0
Viktoria Plzen (cseh)–AEK Larnaca (ciprusi) 3–1
Rheindorf Altach (osztrák)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–1
Panathinaikosz (görög)–Athletic Bilbao (spanyol) 2–3
Ludogorec (bolgár)–Suduva (litván) 2–0
Legia Warszawa (lengyel)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–1
NK Osijek (horvát)–Austria Wien (osztrák) 1–2
AC Milan (olasz)–Skendija (macedón) 6–0
Ajax (holland)–Rosenborg (norvég) 0–1
FC Bruges (belga)–AEK Athén (görög) 0–0
Viitorul (román)–Red Bull Salzburg (osztrák) 1–3
Domzale (szlovén)–Olympique Marseille (francia) 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik