HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.08.02 10:40 Frissítve: 2018.08.02 11:44

El: jelentős erőpróba vár a DAC-ra (is)

Jó néhány légiósunk pályára lépésére van esély csütörtök este az Európa-ligában, a Dinamo Minszk otthonába látogató DAC-ban három magyar futballista is hozzájárulhat a továbbjutás kicsikarásához. Klubcsapataink mellett számos légiósunk is érdekelt a csütörtöki Európa-liga-párharcokban.

HIRDETÉS

 

Vida Kristopher (10) csapatának kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a fehérorosz Dinamo Minszk ellen (Fotó: DAC)

A német Leipzig kapuját védő Gulácsi Péter, valamint a ciprusi APOEL-t erősítő Sallai Roland szinte biztosan ott lesz a selejtező következő fordulójában, hiszen előbbi együttes 4–0-ról, utóbbi 5–0-ról várja a visszavágót a svéd Häcken, illetve az észt Flora vendégeként – igaz, Sallai sérülése miatt nem játszik a tallinni mérkőzésen.

A szlovák élvonalat három együttes, a Trencín, a Slovan és a DAC képviseli az El-selejtező második fordulójában, utóbbi kettőben összesen négy magyar labdarúgó szerepel. A Slovannál pallérozódik Holman Dávid, aki társaihoz hasonlóan aligha számított rá, hogy hátrányból kell kezdeniük a máltai Balzan elleni El-párharc pozsonyi visszavágóját. A múlt héten 2–1-re elveszített mérkőzésen Holmant a szünetben lecserélte Martin Sevela vezetőedző.

A DAC „félidőben” szintén vesztésre áll riválisával, a fehérorosz Dinamo Minszkkel szemben, kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a csütörtöki visszavágón, ráadásul idegenben. A dunaszerdahelyi együttesben mindhárom magyar, Vida Kristopher, Vida Máté és Kalmár Zsolt játékára van esély, a múlt héten 3–1-re elveszített összecsapáson – amelyen a DAC már a 39. percben emberhátrányba került – Vida Kristopher és Kalmár Zsolt a kezdőcsapatban, Vida Máté csereként lépett pályára.
Ami három honfitársunk idénybeli mutatóját illeti, Vida Kristopher négy, Vida Máté és Kalmár Zsolt három-három mérkőzésen kapott játéklehetőséget a DAC-ban, előbbi statisztikájában egy gól, utóbbiéban egy gólpassz szerepel még.

Horvát El-szereplő klubcsapatok kapcsán is van magyar vonatkozás.

A Hajduk Split kötelékéhez tartozik Gyurcsó Ádám és Futács Márkó, jóllehet csak Gyurcsó bevetésére mutatkozik esély, Futácsot ugyanis nem nevezték a keretbe a Szlavija Szófia elleni párharcra. A horvát együttes minimális, 1–0-s előnyt tudott csak kicsikarni hazai pályán, jelentős erőpróba vár rá tehát Bulgáriában. Még nehezebb helyzetben van a Mészáros Lőrinc révén magyar többségi tulajdonban lévő Osijek: az eszéki együttes odahaza 1–0-ra kikapott az 54-szeres skót bajnok Rangerstől, már-már futballcsodával érne fel a továbbjutás kiharcolása a glasgow-i katlanban.

Az eszékiek 21 éves középpályása, Robert Mudrazija úgy vélte, már az első meccsen is a horvát csapat volt az erősebb, jobb és jobban szervezett brigád a pályán, ráadásul a Rangers menedzserét, Steven Gerrardot egy „apró figurának” titulálta.

„A sorok között olvasva úgy tűnik, ellenfelünk duzzad az önbizalomtól. Azt nem tudjuk ellenőrizni, hogy mit mondanak, vagy hogy éreznek a jelenlegi helyzetükkel kapcsolatban, és igazából ezek a vélemények nem is különösebben foglalkoztatnak bennünket. Majd a pályán eldől, mire vagyunk képesek” – reagált Gerrard az eszéki felvetésekre.

Két légiósunk futballozik a Kajrat Almatiban is, amely a hazai pályán aratott 2–0-s győzelmének köszönhetően kedvező helyzetből várja az AZ elleni párharc hollandiai visszavágóját. Elek Ákos sérüléssel bajlódik, a kazah csapat legutóbbi három meccsét kihagyta, Eppel Márton viszont egészséges és gólra éhes. A Budapest Honvédtól a közelmúltban szerződtetett középcsatár az El-selejtező első körében öt gólt szerzett az andorrai Engordany ellen összesítésben 10–1-re megnyert párharc során (idegenben egyet, hazai pályán négyet), a múlt héten azonban csak csere volt az AZ ellen, a 78. percben küldte pályára Carlos Alós vezetőedző – méghozzá a meccset két góljával eldöntő ukrán Aderinszola Eszeola helyére.

FUTBALLPROGRAM
EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

• NEM BAJNOKI ÁG
18.00: Dinamo Minszk (fehérorosz)–DAC (szlovákiai, Kalmár Zsolt, Vida Kristopher, Vida Máté)
Az első mérkőzésen: 3–1

19.30:
Progres Niederkorn (luxemburgi)–BUDAPEST HONVÉD (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–1
20.45: 
Rangers (skót)–NK Osijek (horvát)
Az első mérkőzésen: 1–0
21.00:
ÚJPEST FC–Sevilla (spanyol) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–4

18.00: Szlavija Szófia (bolgár)–Hajduk Split (horvát, Futács Márkó, Gyurcsó Ádám)
Az első mérkőzésen: 0–1
18.30: Häcken (svéd)–RB Leipzig (német, Gulácsi Péter)
Az első mérkőzésen: 0–4
19.15:
 Atromitosz (görög, Megyeri Balázs)–Dinamo Breszt (fehérorosz)
Az első mérkőzésen: 3–4
20.00: 
Aszterasz Tripolisz (görög)–Hibernian (skót, Bogdán Ádám)
Az első mérkőzésen: 2–3
20.30: Slovan Bratislava (szlovák, Holman Dávid)–Balzan (máltai)
Az első mérkőzésen: 1–2
20.45: 
AZ (holland)–Kajrat Almati (kazah, Elek Ákos, Eppel Márton)
Az első mérkőzésen: 0–2

17.00: KF Laci (albán)–Molde FK (norvég)
Az első mérkőzésen: 0–3
17.30: AEK Larnaca (ciprusi)–Dundalk (ír)
Az első mérkőzésen: 0–0
18.00: Pjunik (örmény)–Tobol (kazah)
Az első mérkőzésen: 1–2
18.00: Trakai (litván)–Partizan Beograd (szerb)
Az első mérkőzésen: 0–1
18.30: Lilleström (norvég)–LASK Linz (osztrák)
Az első mérkőzésen: 0–4
19.00: Mariupol (ukrán)–Djurgarden (svéd)
Az első mérkőzésen: 1–1
19.00: Apollon Limassol (ciprusi)–FK Zeljeznicar (bosnyák)
Az első mérkőzésen: 2–1
19.00: Sparta Praha (cseh)–Szpartak Szubotica (szerb)
Az első mérkőzésen: 0–2

19.00: Admira Wacker (osztrák)–CSZKA Szófia (bolgár)
Az első mérkőzésen: 0–3
19.00: AIK (svéd)–Nordsjaelland (dán)
Az első mérkőzésen: 0–1
19.00: Vaduz (liechtensteini)–Zalgiris (litván)
Az első mérkőzésen: 0–1
20.00: Vitesse (holland)–Viitorul Constanta (román)
Az első mérkőzésen: 2–2
20.00: Besiktas (török)–B36 Tórshavn (feröeri)
Az első mérkőzésen: 2–0
20.00: FC Köbenhavn (dán)–Stjarnan (izlandi)
Az első mérkőzésen: 2–0
20.00: Radnicski Nis (szerb)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Az első mérkőzésen: 0–2
20.15: Maribor (szlovén)–Csihura Szacshere (grúz)
Az első mérkőzésen: 0–0
20.15: FK Sarajevo (bosnyák)–Atalanta (olasz)
Az első mérkőzésen: 2–2
20.30: Domzale (szlovén)–Ufa (orosz)
Az első mérkőzésen: 0–0
20.30: Trencín (szlovák)–Górnik Zabrze (lengyel)
Az első mérkőzésen: 1–0
20.30: FCSB (román)–Rudar Velenje (szlovén)
Az első mérkőzésen: 2–0
20.45: Lech Poznan (lengyel)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Az első mérkőzésen: 1–1
20.45: Sarpsborg (norvég)–St. Gallen (svájci)
Az első mérkőzésen: 1–2
20.45: Bordeaux (francia)–Ventspils (lett)
Az első mérkőzésen: 1–0
20.45: Burnley (angol)–Aberdeen (skót)
Az első mérkőzésen: 1–1
21.00: Rio Ave (portugál)–Jagiellonia (lengyel)
Az első mérkőzésen: 0–1
21.15: FH Hafnafjördur (izlandi)–Hapoel Haifa (izraeli)
Az első mérkőzésen: 1–1

• BAJNOKI ÁG

18.00: FC Flora Tallinn (észt)–APOEL (ciprusi, Sallai Roland)
Az első mérkőzésen: 0–5

17.00: Alaskert (örmény)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Az első mérkőzésen: 1–0
18.00: Valletta FC (máltai)–Zrinjski Mostar (bosnyák)
Az első mérkőzésen: 1–1
19.00: 
Lincoln Red Imps (gibraltári)–The New Saints (walesi)
Az első mérkőzésen: 1–2
20.00: 
Víkingur Göta (feröeri)–Torpedo Kutaiszi (grúz)
Az első mérkőzésen: 0–3
20.45:
 La Fiorita (San Marinó-i)–Spartaks Jurmala (lett)
Az első mérkőzésen: 0–6
20.45: 
FC Drita (koszovói)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Az első mérkőzésen: 1–2
21.00: 
Crusaders FC (északír)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
Az első mérkőzésen: 1–5
22.00: 
Valur Reykjavík (izlandi)–FC Santa Coloma (andorrai)
Az első mérkőzésen: 0–1

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.21 08:19:56

Európa-liga PÓR KÁROLY

A három kulcsember hiánya és a kihagyott helyzetek sora eredményezte a vereséget.

2018.09.20 23:11:31

Európa-liga SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. A szurkolók mégis győzelmet vártak, mert a szurkoló már csak ilyen.

2018.09.20 18:41:16

Európa-liga nemzetisport.hu

A halovány PAOK-nak lövése is alig akadt, Maurizio Sarri csapata több góllal is nyerhetett volna.

2018.09.20 18:28:43

Európa-liga PIETSCH TIBOR

Két góllal jobb volt a fehérorosz csapat a magyar bajnoknál, 14 727 néző látogatott el a Groupamába.

2018.09.19 23:51:17

Európa-liga THURY GÁBOR

ALAPVONAL. A Vidi legutóbbi sikeres nemzetközi szereplése kapcsán elhangzott: nem a pénz játszik, pontosabban a pénz nem játszik. Ezen azt értettük, hogy 2012-ben az Európa-liga főtáblájára jutó együttesek közül a magyar a játékoskeretek értékét tekintve csupán négyet előzött meg.

HIRDETÉS
HIRDETÉS