El: „Gera” – ennyi; a Fradi ellen „hologram állt a kapuban”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.10. 10:43
null
Gera-góllal kezdődött idegenben és az Üllői úton is (Fotó: Hegedüs Gábor)
Hollandiában elismerik, hogy a jobb csapat jutott tovább az Európa-liga első selejtezőköréből. A Ferencváros elleni kupabúcsú után a helyi sajtó kiemelte, hogy milyen gyenge volt a Go Ahead Eagles védekezése, élén Erik Cummins kapussal – illetve hologramjával...

„A Ferencváros könyörtelenül megbüntette az ügyetlenkedéseinket” – írja a vi.nl. „Az Eagles titokban reménykedett, hogy a következő körbe jut. Az első mérkőzésen nem volt nagy különbség a két csapat között. A klubnál mindenki remekül érezte magát a visszavágó közeledtével. Budapesten azonban bizonytalanok voltunk hátul, Erik Cummins kapussal az élen. Egy évvel ezelőtt a kapuvédő még csodálatos gólt lőtt az Excelsiornak, csütörtökön azonban csak a hologramja állt a gólvonalon.”

A nu.nl tárgyilagosan számol be a mérkőzésről, de cikkének elválasztó belső címe sokatmondó: „Gera”. A lap kiemeli, hogy az első mérkőzésen is a magyar válogatott támadó talált be a találkozó elején.

Gera – ennyi
Gera – ennyi

A holland csapat hivatalos honlapja címében úgy fogalmaz: „a Ferencváros túl nagy falat volt a GA Eaglesnek. A ga-eagles.nl a folytatásban kiemeli, hogy a zöld-fehéreknek „csodálatos stadionjuk van”, s hogy a zárt kapuk ellenére „szurkolók ezrei buzdították jól hallhatóan a stadionon kívülről a Ferencvárost”.

A telegraaf.nl a holland csapat vezetőedzőjét idézi: szerinte nem úgy alakult a mérkőzés eleje, ahogy eltervezték.

„Jól akartuk indítani a mérkőzést, de ez nem történt meg. Megint kaptunk egy nagyon egyszerű gólt a találkozó elején. Több játékosom sem közelítette meg a tudását. Nulla–három után már borítékolható volt a vereségünk, de a második félidőben azért jobban játszottunk. Igazi kaland volt, fantasztikus élmény. Persze mi voltunk az esélytelenebbek, de láttam jó dolgokat a csapattól, meg persze rosszakat is” – mondta GA Eagles vezetőedzője.

A holland mester és Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzőjének mérkőzés utáni sajtótájékoztatójáról itt olvashat.

„Stílusos búcsú”, „képesek lettünk volna kiejteni a DVSC-t” – a Szutjeszka–DVSC-mérkőzés visszhangja

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ – EMLÉKEZTETŐ
FERENCVÁROS–GO AHEAD EAGLES (holland) 4–1 (Gera 4., Böde 20., Busai 45., Haraszti 88., ill. Türüc 93.)

Továbbjutott: az FTC, 5–2-es összesítéssel

2. SELEJTEZŐKÖR
FERENCVÁROS–Zeljeznicar (bosnyák)
Játéknapok: július 16. és 23.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik