El: Frankfurt vagy Lazio? Thomas Doll szerint 50-50

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 11:08
Csütörtök este Eintracht Frankfurt–Lazio csoportmérkőzést rendeznek az Európa-ligában – a német klub honlapja ebből az alkalomból szólaltatta meg Thomas Dollt, a Ferencváros néhány hete leváltott vezetőedzőjét, aki annak idején a Lazióban (1991–94) és a Frankfurtban (1994–96) is futballozott.

„Jól vagyok, éppen Olaszországban utazgatunk – válaszolta a hogylétét firtató kérdésre Thomas Doll.Augusztus közepe óta már nem vagyok edző Budapesten, és most arra fordítjuk az időnket, amire nyáron nem jutott. Feltöltődünk, az időjárás szeptember végéig gyönyörű volt errefelé.”„Jól vagyok, éppen Olaszországban utazgatunk – válaszolta a hogylétét firtató kérdésre Thomas Doll.Augusztus közepe óta már nem vagyok edző Budapesten, és most arra fordítjuk az időnket, amire nyáron nem jutott. Feltöltődünk, az időjárás szeptember végéig gyönyörű volt errefelé.”

Az interjúban a Ferencváros nem kerül szóba; két korábbi klubjához, a Frankfurthoz és a Lazióhoz fűződő emlékeiről kérdezik a szakembert. Doll elmondta: a Lazióban nagyon jó formát futott, de az Eintrachtban is jól érezte magát, noha a súlyos sérülések miatt pályafutása egyik legnehezebb időszakát töltötte ott.

S hogy ki nyeri a csütörtök esti meccset? „Nem lesz könnyű dolga a Laziónak. Ötven-ötven százalék. És ha Ante Rebic teljesen fitt, megnyerheti a meccset az Eintrachtnak.”

A H-csoport további két csapata a Marseille és az Apollon Limassol; az első körben a Frankfurt a francia riválist, a Lazio a ciprusit győzte le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik