El: Eppelre a mesternégyes után az AZ vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.19. 23:36
Az Európa-liga selejtezőjének második fordulójába bejutó magyar csapatok mellett több olyan is szerepel majd, amely honfitársunkat foglalkoztatja. Összegyűjtöttük, hogy légiósaink csapataira mely ellenfelek várnak a következő körben.

A selejtező második körében megkezdi a Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig is a szereplést, a német klub a svéd Häcken ellen lép majd pályára. Még egy légiósként szereplő magyar kapus érdekelt a sorozatban: a Bogdán Ádámot foglalkoztató skót Hibernian, amely az első meccs 6–1-es győzelme után most is hatot vágott a feröeri Runavíknak – igaz, kapott négyet is, így a játéknap leggólgazdagabb meccs után készülhet a görög Aszterasz Tripoli elleni csatára.

Légiósaink közül a legdrámaibb meccset a DAC futballistái vívták: a Vida Krisztopherrel a kezdőben felálló dunaszerdahelyi csapat a Dinamo Tbiliszi otthonába látogatott, ahol a rendes játékidő 94. percében vívta ki a továbbjutást grúz ellenfelével szemben. A DAC vezetőedzője, a magyar válogatott szövetségi kapitányának kinevezett Marco Rossi utolsó alkalommal ült a szlovák csapat kispadján, a második félidőben előbb beküldte Kalmár Zsoltot, majd Vida Mátét, az utolsó tíz percben pedig lehívta Vida Krisztofert. A győztes találatnál, a 94. percben Kalmár Zsolt adta a gólpasszt a csapata mindkét gólját szerző Vakoun Bayónak, így Kalmárék – immár Rossi nélkül – készülhetnek a Dinamo Minszk elleni párharcra.

A Slovan Bratislava Holman Dáviddal a kezdőben ismét gólfesztivált rendezett, a magyar középpályás gólpasszal vette ki a részét a moldovai Milsami legyőzéséből, és készülhet a máltai Balzan elleni párharcra.

A játéknap legjobb magyar teljesítményét Eppel Márton nyújtotta, aki a kazah Kajrat Almati színeiben négy gólt szerzett az andorrai Endorgany 7–1-es legyőzésekor; Elek Ákos az első félidőt töltötte a pályán. A Kajratra nehéz ellenvár vár: a holland AZ Alkmaar ellen folytathatja.

Adorján Krisztián csereként pályára lépve volt részese az ír Dundalk 2–1-es győzelmének és továbbjutásának az észt Levadia Tallinn ellen. Csapatával készülhet az AEK Larnaca elleni párharcra.

Az első selejtezőkör után ott lesz a második körben:
Kajrat Almati (Elek Ákos, Eppel Márton), ellenfél: AZ Alkmaar (holland)
Dundalk (Adorján Krisztián), ellenfél: AEK Larnaca (ciprusi)
Hibernian (Bogdán Ádám), ellenfél: Aszterasz Tripoli (görög)
Slovan Bratislava (Holman Dávid), ellenfél: Balzan (máltai)
DAC (Vida Máté, Vida Kristopher, Kalmár Zsolt), ellenfél: Dinamo Minszk (fehérorosz)

Kiesett az első körben:
Anorthoszisz (Korhut Mihály – új igazolás, még nem játszott)

A második körben csatlakozó magyar érdekeltségű csapatok:
Hajduk Split (Gyurcsó Ádám, Futács Márkó), ellenfél: Szlavija Szófia (bolgár)
RB Leipzig (Gulácsi Péter), ellenfél: Häcken (svéd)

Folytatás a jövő héten, pontos időpontjai a mérkőzéseknek még nincsenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik