El-döntő: a Puskás Arénába készülő Roma Puskás Ferencre emlékezik

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.05.26. 21:46
null
Arcadio Venturi köszönti Puskás Ferencet (10) – az AS Roma 3:2-re nyert 1956-ban a Honvéd ellen (Fotó: AS Roma)
Az olasz fővárosi klub honlapján elkezdődött a visszaszámlálás a budapesti döntőre, a stadion névadójának első Roma elleni meccsét felidézve.

 

HIVATALOS HONLAPJÁN EMLÉKEZETT meg az Európa-liga Sevilla elleni döntőjére készülő AS Roma Puskás Ferencről, a budapesti stadion névadójáról. A cikkben megjegyezték, hogy Puskás a Stadio Olimpico avatása alkalmából már játszott Rómában 1953-ban (3:0 Magyarország javára Olaszország ellen az Európa-kupa döntőjében), de 1956. december 12-én mérkőzött meg először az AS Romával. Mint ismert, sok más olasz városhoz hasonlóan Rómában is az Athletic Bilbao elleni két BEK-meccs között lépett pályára a Nyugat-Európában túrázó Honvéd. Puskás és társai a forradalom leverése után, a Bilbao elleni brüsszeli visszavágó előtt nem tértek vissza Magyarországra.

Az összeállítás emlékeztet rá, a Romát az 1956–1957-es idényben a magyar futball másik ikonja, Sárosi György edzette, aki a mérkőzés előtti napon a Viale Tizianóban rendezett fogadáson Sandro Campilli alelnöktől megkapta azt a zászlót, amelyet még ő maga adott át Fulvio Bernardininek az 1935. június 16-án a Testaccióban játszott Roma–Ferencváros meccs előtt.

Sok szurkoló remélte akkoriban, hogy láthatja a magyar bajnokot Puskással, Kocsis Sándorral és Czibor Zoltánnal, akit a Roma szerződtetett is, de utána nem tudott regisztrálni, mert a FIFA eltiltotta az emigráns játékosokat.

„És ott volt Guttmann Béla is, aki nem szórt még átkokat, technikai igazgatóként és tolmácsként tevékenykedett az eseményt felvezető sajtótájékoztatón” – fogalmaz a római klub cikke.

A mérkőzést 3:2-re a rómaiak nyerték meg, magyar részről Puskás tizenegyesből és Czibor volt eredményes.

„Azzal a csapattal néztünk szembe, amely az egész futballvilág szimbolikus együttese volt – emlékezett vissza önéletrajzában Giacomo Losi, a „farkasok” akkori játékosa. – Hihetetlen hangulat uralkodott az Olimpicóban, a szurkolók imádtak minket, és azt mondták, bevonultunk a történelembe, mert ha barátságos meccsen is, de sikerült legyőznünk a Honvéd álomcsapatát.”

„Megérdemeltük volna a döntetlent, mert többet támadtunk és sok lehetőségünk volt a gólszerzésre – jelentette ki Puskás a találkozó után. – Nagyon értékeltem a Roma védőinek teljesítményét. Egyénileg szerintem Alcides Ghiggia és Dino da Costa a legjobb Roma-játékos.”

Puskás 1962. augusztus 30-án tért vissza aztán Rómába a Real Madrid mezében és Alfredo Di Stéfano csatártársaként a 3:3-ra végződő meccsen. A Roma kispadján találta korábbi edzőjét, Luis Carnigliát, akit 1959-ben Santiago Bernabéu madridi klubelnök épp azért küldött el, mert a magyar sztárt kihagyta a csapatból a stuttgarti BEK-döntőben.

Luis Carniglia egy évvel előtte, 1961-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját a Romával.

A cikk úgy zárul: a Roma újabb európai győzelmet ünnepelne a nagy Puskás Ferencről elnevezett stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik