El: a szezon legfontosabb mérkőzésére készülnek az MU-nál

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 09:08
null
Ander Herrera (középen) tudja, még nem dőlhet hátra az MU (Fotó: AFP)
Hiába várja előnyből a Celta Vigo elleni Európa-liga-elődöntő visszavágóját a Manchester United, nem veheti félvállról, mivel óriási a tét – a Bajnokok Ligája-indulás.

 

„A legfontosabb, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepeljünk.”

Ezzel nem mondott újat Ander Herrera, a Manchester United spanyol középpályása. A BL-indulás nemcsak anyagi, hanem szakmai szempontból is felettébb fontos az angol klubnak. A jelenlegi szezon rámutatott, a José Mourinho vezette csapatra ráfér az erősítés. Márpedig a kiszemelt sztárokat – akik minden évben a BL-győzelemért küzdenek – nem lenne egyszerű meggyőzni azzal, hogy az Európa-ligában léphetnek pályára.

A manchesteriek azonban nehéz helyzetbe sodorták magukat, a hétvégi, Arsenaltól elszenvedett vereséggel (0–2) tulajdonképpen lemondhatnak arról, hogy a Premier League-ben harcolják ki a legrangosabb európai kupasorozat indulási jogát. Egyetlen lehetőségük maradt, megnyerni a stockholmi Európa-liga-döntőt.

GUIDETTI: MÉG NEM ÉRT VÉGET AZ ÁLOM

John Guidetti, a Celta Vigo támadója:
„A jelenlegi szezonban legyőztük már idegenben a Real Madridot, de a Sahtar Doneck, a Panathinaikosz és az FK Krasznodar otthonában is nyertünk. Ezek a sikerek önbizalmat adnak, azt sugallják, hogy ezúttal is sikerrel járhatunk. Nem adjuk fel, nyerni akarunk az Old Traffordon, kettő nullával pedig továbbjuthatunk, ahogy azt Ukrajnában is tettük, miután kikaptunk az első mérkőzésen. Nehéz lesz, de még nem ért véget az álom.”

Ehhez elsőként az elődöntőt kellene sikerrel megvívnia. És tekintve, hogy a United az első mérkőzésen 1–0-s győzelmet aratott a Celta Vigo otthonában, minden adva van ahhoz, hogy bejusson a fináléba. Más kérdés, ha nem lenne pocsék az együttes helyzetkihasználása, háromgólos is lehetne az előnye, és Ander Herreráék különösebb izgalom nélkül várhatnák a csütörtöki találkozót. Így viszont lesz miért izgulniuk, pláne hogy a spanyolok négy idegenbeli mérkőzésükből hármat megnyertek az egyenes kieséses szakaszban. Persze a „vörös ördögöket” sem kell félteni, a szezonban az összes hazai mérkőzésüket megnyerték a nemzetközi porondon, az Old Traffordon pedig 17 találkozó óta veretlenek.

„Elhódítottuk az angol Szuperkupát és a Ligakupát, ha az Európa-ligát is megnyerjük, egész jó szezont zárhatunk – mondta a 27 éves Ander Herrera. – Csakhogy még a döntőbe sem jutottunk be, tiszteljük a Celtát, a sorozatban minden idegenbeli találkozóján szerzett gólt, úgyhogy nehéz ellenfél.”

Ahogy azt megjegyeztük, az MU hazai pályán a nemzetközi kupákban a legutóbbi tizenhét fellépésén nem szenvedett vereséget. A Bajnokok Ligája 2012–2013-as idényében a nyolcaddöntő visszavágóján a Real Madridtól kapott ki 2–1-re, azóta viszont nem kellett vesztesen távoznia az Old Traffordról. Az angolok mostani szakvezetője, Mourinho akkor még a spanyolokat irányította.

A portugál szerint nincs nagyobb nyomás a csapatán, mint egyébként lenni szokott – mi azonban vitatkoznánk ezzel a megállapításával. Egyrészt jól hangzik, hogy két trófea már zsebben van, másrészről viszont egy ilyen múlttal rendelkező klubnak nem lehet célja a Ligakupa-győzelem. Ahogy Ander Herrera is megmondta: a Manchester Unitednek a Bajnokok Ligájában a helye, amelyhez az Európa-ligán keresztül vezet az út. Hogyha azt megnyeri az együttes, teljes lesz az európai gyűjteménye (BEK-/BL-, illetve KEK-sikere már van a Unitednek), ám kizárólag a kötelezőt teljesíti. Ha viszont elbukik, a szégyenkezés mellett a BL-indulásról is le kell mondania.

A Celta Vigo mérlege az angol klubokkal szemben felemás képet mutat. A spanyolok a legutóbbi négy találkozójukat elveszítették az angolokkal szemben, viszont Angliában így is többször győztek (háromszor), mint ahányszor kikaptak (kétszer). A vigóiak nincsenek jó formában, hiszen legutóbbi öt találkozójukon kikaptak – az El-találkozó mellett négy bajnokin –, gólkülönbségük 1–10.

A másik párharcban a Lyon idegenben szerzett ugyan gólt, de így is háromgólos hátrányt kellene ledolgoznia a vendég Ajax ellen. Márpedig a statisztika nem a franciák továbbjutása mellett szól. A nemzetközi kupaporondon eddig ötször találkoztak a holland együttessel: két 0–0-s döntetlen mellett háromszor kikaptak. A lyoniak az öt találkozón összesen szereztek két gólt, miközben nyolcat kaptak.

Az Európa-liga fináléjának május 24-én a svédországi Solna ad otthont.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.05:
Manchester United–Celta Vigo (Tv: RTL II) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–0
21.05: Lyon–Ajax (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik