El: A kétgólos különbség ellenére egyenlők az esélyek – Emery

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 10:35
null
Unai Emery nem akarja elbízni magát (Fotó: AFP)
Unai Emery, az Arsenal spanyol vezetőedzője szerint hiába győzték le otthon 3–1-re a Valenciát a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének első felvonásán, a továbbjutási esélyek egyenlők.

Emery a találkozó után elmondta: bár jónak tartja az eredményt, Valenciában nehéz visszavágóra és teljesen más játékra számít.

„Szurkolóik támogatásával igyekeznek majd erős nyomás alá helyezni minket”
– mondta a tréner a spanyol ellenfélről, amelynek 2008 és 2012 között a vezetőedzője volt. Hozzátette: a továbbjutásra mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van.

Ezzel egyetértett Marcelino García Toral, a spanyol együttes szakvezetője is.

„Nem hinném, hogy bármelyik szurkolónk erősebbnek gondolná a riválist. Izgatottak és optimisták vagyunk a hazai visszavágó előtt” – mondta. Kiemelte: ha szurkolóik egy emberként állnak a csapat mögé és kellő támogatást adnak, akkor képesek a továbbjutást jelentő győzelemre.

A másik elődöntőben a Chelsea 1–1-es döntetlent ért el Frankfurtban az Eintracht vendégeként, így a londoniak kedvezőbb helyzetből várhatják a londoni visszavágót. Maurizio Sarri, a Chelsea vezetőedzője azonban csak játékosai teljesítményével volt elégedett, a döntetlennel már nem. Hozzátette: nem rossz eredmény az idegenbeli 1–1, de megérdemelték volna a győzelmet.

„Csak a 25. perc után kezdtünk el futballozni. Viszont az első félidőben 20, a másodikban 35 percen át már jól játszottunk" – értékelt az olasz tréner.

Adi Hütter, a német együttes osztrák szakvezetője azt mondta: az angolok szünet előtt szerzett egyenlítő találata frusztrálta őket.

„Az első fél órát követően leginkább üldöznünk kellett az ellenfelet, de elégedetten láttam, hogy a hajrában próbáltuk megszerezni a győztes gólt"
– közölte.

A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik, míg a döntőre Bakuban kerül sor május 29-én.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Arsenal (angol)–Valencia (spanyol) 3–1 (2–1)
London, Emirates Stadion, V: Clément Turpin (francia)

Eintracht Frankfurt (német)–Chelsea (angol) 1–1 (1–1)

Frankfurt,
Commerzbank Arena, Vezette: Carlos del Cerro (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik