El: a horvát médiát elragadtatta az eszékiek PSV-verése

Vágólapra másolva!
2017.07.28. 15:52
Mint ismert, csütörtök este az Európa-liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén az NK Osijek (Eszék) idegenben 1–0-ra megverte a PSV Eindhovent – és a győzelem teljesen elkápráztatta a horvát médiát.

„Fantasztikus! Tizenhárom hónappal ezelőtt azt ünnepeltük, hogy bent maradtunk a bajnokságban, most pedig megvertük a PSV-t, amely korábban a Manchester Unitedet és a Real Madridot is legyőzte hazai pályán – mondta lelkesen egy eszéki riporter a mérkőzés után. – Büszke vagyok rá, hogy elértük az Osijek történetének legnagyobb győzelmét.”

Egy újság szerint a „a holland óriás nem talált lyukat az Osijek falán, a védelem megérdemli a maximális pontszámot”.

A 24sata napilapnál meg is kapták a játékosok: Mateo Barac és Mile Skoric belső védőket 10-es osztályzattal jutalmazták, míg a szélső védők, Tomislav Sorsa és a gólszerző Tomislav Barisic, valamint a középpályás Robert Mudrazija és Petar Bockaj is kilencessel végzett.

A szurkolók így fogadták a hazatérő eszéki játékosokat:

 



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik