El: „A Go Ahead Eagles nem bízhat a továbbjutásban”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 10:54
null
Jack Tuijp (balra) szerint korábbi csapata, a Ferencváros esélyesként lép pályára a Go Ahead Eagles ellen (Fotó: NS-archív)
A magyar bajnokság ezüstérmese, a Ferencváros a holland élvonaltól búcsúzó Go Ahead Eaglesszel találkozik az Európa-liga első selejtezőkörében. Jack Tuijp, a Fradi korábbi csatára úgy véli, honfitársai nem bízhatnak a továbbjutásban, de nagyon kellemetlen ellenfelei lesznek a zöld-fehéreknek.

A holland másodosztály háromszoros gólkirálya, Jack Tuijp két évvel ezelőtt érkezett a Ferencvároshoz, amelynek színeiben az első magyar élvonalbeli bajnokiján a kapuba talált, a folytatásban viszont adós maradt a jó teljesítménnyel. A 32. születésnapját augusztusban ünneplő csatár hét NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz, 335 percet játszott, 2014 tavaszán már a Fradi második csapatában szerepelt, a következő szezont pedig Helmondban töltötte kölcsönben. Az idén nyáron visszatért korábbi sikerei színhelyére, két évre írt alá a másodosztályú Volendamhoz, amelynél korábban 159 gólig jutott.

„A Go Ahead Eagles szeretné megnehezíteni a ferencvárosiak dolgát, de a mérleg nyelve szerintem a magyarok felé billen – mondta Jack Tuijp a Nemzeti Sportnak. – Úgy emlékszem, a magyar élvonalbeli csapatok közül többen is rendszerint a védekezésre összpontosítanak. A Ferencváros azonban nem tartozik közéjük! Támadó felfogásban, kezdeményezően futballozik. Ha nem tudnám, hogy a német Thomas Doll a vezetőedzője, azt mondanám, hogy a holland stílust erőlteti. Úgy tartom, ezzel szemben a Go Ahead Eagles a párharc során túlnyomóan csak védekezésre rendezkedne be, masszív, fegyelmezett játékkal csikarná ki a jó eredményt. Biztos, hogy kellemetlen lesz ellene játszani, de nem annyira, mint fejjel rohanni egy betonfalnak.”

Persze kérdés, hogy miben bízhat a deventeri klub?

„Nem hiszem, hogy a továbbjutásban – szögezte le Tuijp. – A kiesés után jelentősen kicserélődött a keret, elvesztette azokat, akik éreztek magukban annyit, hogy a nyártól is a holland élvonalban játsszanak. Nemrég hallottam Dennis Demmers vezetőedzőt nyilatkozni, kevesellte a rendelkezésére álló időt, nem álltak még össze, játékosai aligha lesznek csúcsformában. A klub vezetősége ettől még nagyon örült a lehetőségnek, amolyan ajándéknak fogja fel az Európa-liga-szereplést. Boldogok, hogy ország-világ előtt megmutathatják magukat. Igyekeznek gólt vagy gólokat szerezni, miközben ügyelnek arra, hogy minél kevesebbet kapjanak. Nincs rajtuk teher. Egyetlen céljuk, hogy a párharc minden egyes percét élvezzék.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik