El: A Genkkel azonos erősségű együttes a Basel - Vanczák

Vágólapra másolva!
2012.10.21. 14:26
Vanczák Vilmos, a svájci labdarúgó-bajnokságban szereplő Sion és a magyar válogatott védője a Basel elleni Európa-liga-mérkőzésre készülő Videoton hivatalos honlapján, a vidi.hu-n latolgatta a fehérváriak esélyeit, illetve a svájci bajnoki címvédő erejét.

„A nyáron több meghatározó játékos távozott a Baseltől, őket pedig nem tudták hasonló képességű futballistákkal pótolni, vagyis egyértelműen gyengültek az előző idényhez képest. Ettől függetlenül egyáltalán nem szabad őket leírni, mert még így is nagyon erős csapatról beszélünk, amely főleg a támadásokra helyezi a hangsúlyt" – vélekedett Vanczák Vilmos, aki úgy gondolja, a Videotonnak lehet esélye a csütörtöki mérkőzésen.

„Az a véleményem, hogy ha a Vidi ugyanolyan zártan és fegyelmezetten védekezik, mint legutóbb a Sporting ellen, és a helyzetkihasználása is hasonlóan jó lesz, akkor mindenképp van esélye a jövő héten."

A 29 esztendős védő leginkább a Genk stílusához tudja hasonlítani a Basel játékát a csoportellenfelek közül.

„Úgy gondolom, hogy a Genkkel azonos erejű együttes a Basel, ráadásul a csapat erőssége is ugyanaz, mint a belgáké. Nagyon jók támadásban, ám a védekezésükre kisebb hangsúlyt fektetnek. Ami érdekes, hogy idegenben is támadólag lépnek fel, egyből magukhoz próbálják ragadni a kezdeményezést, nem ritka, hogy a szélsőhátvédek is szinte középpályásként játszanak. A támadásaik mindig nagyon veszélyesek és rendszerint eredményesek is, de mondom, a védelmük sebezhető – hangoztatta a 66-szoros válogatott védő. – Elég sok szurkolójuk van, mondhatjuk, hogy népszerű csapat. Nem ritka, hogy a nagyobb rangadókra 35-40 ezer néző is kilátogat. Emellett fontos megjegyezni, hogy az egyik legszebb svájci stadion az övék."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik