El: a DVSC sokgólos sikerrel szolgálná ki a közönséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 11:40
null
A Videoton a hazai 3–0-s siker után idegenben is győzne (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó Európa-liga 1. selejtezőkörének visszavágóját a Videoton és a DVSC-Teva is kényelmes helyzetből várja, a fehérváriak itthon 3–0-ra nyertek a Zaria Balti ellen, a debreceniek idegenben ütötték ki 5–0-ra a La Fioritát. Ennek ellenére mindkét csapat győzelemre készül, az MTK pedig továbbjutásra, amihez az Aktobe elleni idegenbeli 1–1 szintén nem rossz alap. A mérkőzésekről élő tudósítást olvashat az Nemzeti Sport Online-on!

 

ZARIA BALTI (moldovai)–VIDEOTON

„Nagy előnyre tettünk szert, de nem szabad hátradőlnünk, a visszavágón is nyernünk kell – mondta a Nemzeti Sportnak Asmir Suljic, a Videoton 24 esztendős irányító középpályása, utalva a múlt heti, Feczesin Róbert duplájával és Géresi Krisztián góljával simán (3–0) megnyert összecsapásra. – Jobban megismerte egymást a két csapat, s úgy vélem, a Videoton erősebb, mint a Zaria Balti. Nyilván támadniuk kell a hazaiaknak, ez nekünk feküdhet, hiszen gyors játékosainkkal veszélyes kontrákat vezethetünk."

A mérkőzésen biztosan nem lép pályára Juhász Roland – a 94 válogatottsággal a háta mögött visszavonuló középső védő vádlisérüléssel bajlódik. Habár a szurkolók kíváncsiak arra, mit tudnak az új igazolású játékosok, nem játszhat a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovics sem, ugyanis a csatárt már nem volt mód nevezni az első El-körre.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

ZARIA BALTI (moldovai)–VIDEOTON
Chisinau, Zimbru Stadion, 19. Vezeti: Fyodor Zammit (Duncan Sultana, Roberto Vella – máltaiak)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT
VIDEOTON: 74 Kovácsik – 11 Nego, 18 Lang, 3 Vinícius, 30 Szolnoki – 46 Simon Á. – 17 Pátkai, 31 Barczi, 99 Suljic, 27 Bódi – 9 Feczesin

MTK–AKTOBE (kazah)

„Biztos vagyok benne, hogy kemény visszavágó vár ránk – mondta a Nemzeti Sportnak Hegedüs Lajos, az MTK Budapest 28 esztendős kapusa, aki az előző szezonban mind a harminchárom bajnokin kezdőként lépett pályára a kék-fehéreknél. – Az első meccsen egy egyes döntetlent értünk el idegenben, vagyis bizakodhatunk, de észnél kell lennünk. Az első meccs első félidejében sokkal jobban futballoztunk, mint a kazah csapat, de sajnos az egyenlítés után kissé visszább álltunk, semmiképp sem szerettünk volna kikapni. Az, hogy jogtalan tizenegyest kapott a hazai csapat, s így szereztek gólt, másodlagos..."

Az viszont nem, hogy milyen kerettel vághat neki a szezonnak a fővárosi együttes és állhat föl csütörtökön az Európa-liga-selejtező első körében.

„Óriási változás nem történt, az Európa-bajnokságon is résztvevő Bese Barnabás már az Aktobe ellen is játszhat – folytatta a kapus. – Khaly Thiam távozása nagy érvágás, de visszatért a mezőkövesdi kölcsönjátékból Szatmári Lóránd, vagyis minőségileg nem gyengültünk. Szerencsére Hrepka Ádám felépült, Myke Bouard Ramos és Vogyicska Bálint sajnos még sérüléssel bajlódik –de nélkülük is tovább kell jutnunk csütörtökön!"

MTK–FK AKTOBE (kazah)
Gyirmót, 18. Vezeti: Nikolaj Jordanov (Ivan Valcsev, Georgi Szlavov – bolgárok)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT
MTK:
1 Hegedüs L. – 18 Bese, 24 Poór, 5 Grgic, 23 Vadnai – 38 Vass Á., 19 Kanta J. – 33 Gera D., 10 Szatmári L., 9 Nikacs – 14 Torghelle

DVSC–LA FIORITA (San Marinó-i)

„Azzal a céllal utaztunk ki múlt héten San Marinóba, hogy nagy előnyre tegyünk szert, ami sikerült is – mondta Holman Dávid, a debreceniek huszonhárom esztendős irányító középpályása a Nemzeti Sportnak. – Félamatőr csapat ellen futballoztunk, ettől függetlenül odahaza is nagy különbséggel nyernénk, ki kell szolgálnunk közönségünket. Ráadásul ingyenes a belépés, reméljük, sokan kijönnek a Nagyerdei Stadionba. Nem lehet más célunk, mint minél több góllal nyerni a La Fiorita ellen, már csak azért is, mert az előző szezonban igencsak akadozott a helyzetkihasználásunk, ezen a téren fejlődnünk kell. Egyelőre nem érdekel minket, hogy a következő körben a fehérorosz Torpedo Zsogyinóval játszhatunk, a csütörtök estét szeretnénk élvezni."

S erre minden esély meg is van, de az örömből nem veheti ki a részét Takács Tamás a pályán, hiszen a csatár részleges bokaszalag-szakadással bajlódik. Bár a játékos elkezdte a futóedzéseket, a héten még külön készül, s jövő héten csatlakozhat Kondás Elemér együtteséhez. A szakmai stáb nem számíthat két kapusra, Balogh Jánosra és Slakta Balázsra, valamint a védő Szilvási Péterre sem.

DVSC-TEVA–LA FIORITA (SAN MARINÓ-I)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 18. Vezeti: Sztavrosz Mantalosz (Mihael Karsziotisz, Sztilianosz Colakisz – görögök)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT
DEBRECEN:
22 Radosevic – 77 Jovanovic, 25 Brkovics, 17 Mészáros N., 11 Ferenczi J. – 27 K. Mészáros, 33 Varga J., 8 Holman, 55 Szakály P. – 10 Tisza – 91 Castillion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik