El: hat kiállítást és három triplát hozott az 1. forduló

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 23:36
null
A Wolfsburg felvette a harcot az Everton ellen, de végül kikapott idegenben (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája után az Európa-liga 2014–2015-ös szezonja is kezdetét vette. Már az 1. forduló sok érdekességet tartogatott magában, két-két csapat hat, illetve öt gólt szerezve nyert, de az Everton sem panaszkodhat a maga négy találatára. A gólok mellett a piros lapok is szépen potyogtak, összesen hat játékosnak kellett idő előtt elhagynia a pályát.

 

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT
Mönchengladbach (német)–Villarreal (spanyol) 1–1
(1–0)
G: Herrmann (21.), ill. Uche (68.)
Apollon Limassol (ciprusi)–FC Zürich (svájci) 3–2 (2–0)
G: Papulisz (9.), Gullón (40.), P. Koch (87. – öngól), ill. Rikan (50.), Yapi Yapo (53.)
Kiállítva: Gullón (80.), ill. Sihaui (90.)

B-CSOPORT

FC Bruges (belga)–Torino (olasz) 0–0
FC Köbenhavn (dán)–HJK (finn) 2–0 (0–0)
G: N. Jörgensen (68., 81.)

C-CSOPORT
Partizan Beograd (szerb)–Tottenham (angol) 0–0
Besiktas (török)–Aszterasz Tripolisz (görög) 1–1 (1–0)
G: Gökhan Töre (33.), ill. Parra (88.)

D-CSOPORT
Salzburg (osztrák)–Celtic (skót) 2–2 (1–1)
G: Alan (36.), Jonatan Soriano (78.), ill. Wakaso (14.), S. Brown (60.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Astra Giurgiu (román) 5–1 (3–0)
G: Szudani (17., 24., 45+1.), Henríquez (70.), Coric (92.), ill. Chitu (82.)

E-CSOPORT
PSV (holland)–Estoril (portugál) 1–0 (1–0)
G: L. de Jong (26. – 11-esből)
Panathinaikosz (görög)–Dinamo Moszkva (orosz) 1–2 (0–1)
G: Dinasz (63.), ill. Kokorin (40.), Ionov (49.)

F-CSOPORT
Qarabag (azeri)–Saint-Étienne (francia) 0–0
Dnipro (ukrán)–Internazionale (olasz) 0–1 (0–0)
G: D'Ambrosio (71.)
Kiállítva:
Rotan (68.)

G-CSOPORT
Standard Liege (belga)–Rijeka (horvát) 2–0
(0–0)
G: Ciman (74.), Vinícius Araújo (87.)
Sevilla (spanyol)–Feyenoord (holland) 2–0 (2–0)
G: Krychowiak (8.), Mbia (31.)

H-CSOPORT
Lille (francia)–FK Krasznodar (orosz) 1–1 (0–1)
G: Kjaer (63.), ill. Laborde (35.)
Everton (angol)–Wolfsburg (német) 4–1 (2–0)
G: Naismith (15.), Coleman (45+1.), Baines (47. – 11-esből), Mirallas (89.), ill. R. Rodriguez (94.)

I-CSOPORT
Young Boys (svájci)–Slovan Bratislava (szlovák) 5–0 (2–0)
G: Lecjaks (5.), Steffen (29.), Nuzzolo (63.), Nikci (80.), Hoarau (92.)
Napoli (olasz)–Sparta Praha (cseh) 3–1 (1–1)
G: Higuaín (23. – 11-esből), Mertens (51., 81.), ill. Husbauer (14.)

J-CSOPORT
Steaua Bucuresti (román)–AaB Aalborg (dán) 6–0 (0–0)
G: Sanmartean (51.), Rusescu (59. – 11-esből, 73.), Keserü (61., 65., 72.)
Kiállítva: N. Larsen (57.)
Rio Ave (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–3 (0–2)
G: Jarmolenko (20.), Belhanda (25., 70.)

K-CSOPORT
PAOK (görög)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 6–1 (4–0)
G: N. Nikolics (4. – öngól), Athanasziadisz (11., 16., 28.), D. Papadopulosz (50.), Candarisz (89.), ill. N. Nikolics (80.)
Kiállítva: Simovics (64.)
Fiorentina (olasz)–Guingamp (francia) 3–0 (1–0)
G: Vargas (34.), Cuadrado (67.), Bernardeschi (88.)
Kiállítva: Diallo (38.)

L-CSOPORT
Metaliszt Harkiv (ukrán)–Trabzonspor (török) 1–2 (0–1)
G: Homenjuk (61.), ill. Constant (25.), A. Papadopulosz (94.)
Legia Warszawa (lengyel)–Lokeren (belga) 1–0 (0–0)
G: Radovics (58.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik