El: „A Bordeaux tipikusan az a csapat, amely lenézi az esélytelenebbet”

Vágólapra másolva!
2017.07.27. 12:18
A ma esti Bordeaux–Videoton El-selejtező előtt a fehérváriak korábbi játékosa, a jelenleg a francia élvonalbeli Djionban szereplő Lang Ádám beszélt a Nemzeti Sportnak a hazai csapat várható játékáról.



„Nem lesz könnyű dolguk” – mondta korábbi csapattársai bordeaux-i fellépéséről Lang Ádám, a magyar válogatott védője, aki az elmúlt idényben szerződött a francia élvonalbeli Dijonhoz, így jól ismeri a Bordeaux-t. – Passzolós csapat, támadásban hihetetlen veszélyes, azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a franciák a párharc esélyesei.”

„A Bordeaux tipikusan az a csapat, amely hajlamos lenézni az esélytelenebb ellenfelét. Ilyen helyzetekben könnyelművé, hanyaggá válnak a játékosai, ha valamiben, ebben bízhatnak a székesfehérváriak – folytatta Lang. – A legutóbbi meccsünkön is ezt csinálták. Idegenben játszottunk, és ők, a favoritok nem adtak ki magukból mindent, így öt perccel a vége előtt kettő-egyre vezettünk. A rossz hír az, hogy nehéz helyzetben képesek megrázni magukat, ellenünk öt perc alatt rúgtak két gólt, és nyertek három-kettőre.”

„A Bordeaux csatáraira kell a leginkább figyelni, hiszen a megállításuk nehéz feladat, de azért nem lehetetlen. A szélsőiknek semmiképp sem szabad területet adni, mert ha lendületbe jönnek, akkor nagyon nehéz feltartóztatni őket. Egy az egy ellen hihetetlen veszélyesek. A pályán néha úgy éreztem magam ellenük, mintha gépek lennének. Az ember már-már elhiszi, hogy kicsit szusszanhat, lazíthat néhány másodpercet, de közben folyamatosan jönnek, futnak, támadnak” – tette hozzá Lang Ádám, aki jelenleg a francia élvonal jövő heti rajtjára készül a Dijonnal.

 

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 27.)
20.30: Girondins Bordeaux (francia)–Videoton FC (Tv: Duna World)
VISSZAVÁGÓ (augusztus 3.)
19.00: Videoton FC–Girondins Bordeaux (francia)

A Videoton FC kerete: Kovácsik Ádám, Horváth Tamás, Juhász Roland, Fejes András, Barczi Dávid, Pátkai Máté, Varga József, Fiola Attila, Szolnoki Roland, Géresi Krisztián, Stopira, Loic Nego, Danko Lazovics, Marko Scsepovics, Suljic Asmir, Anel Hadzic, Mirko Maric, Ezekiel Henty, Szabó Bence, Mocsi Attila

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik