El: a Benfica elnöke most bízik csak igazán edzőjében

2013.05.16. 08:47
Luís Filipe Vieira, a Benfica elnöke a labdarúgó Európa-liga szerdai döntője után azt mondta: hiába kapott ki a portugál csapat 2–1-re a Chelsea-től, és bukja el nagy valószínűséggel a hazai bajnoki címet is, az ő bizalma töretlen Jorge Jesus vezetőedzőben.

„Sok évig ő lesz még a Benfica vezetőedzője – mondta Vieira az amszterdami stadion vegyes zónájában a meccs után. – Elkezdtünk egy munkafolyamatot, aminek ő is a részese, és amit végig akarunk vinni. Nem is két, hanem négy esztendőben fogunk megállapodni."

Az elnök szerint természetes, hogy a Benfica szurkolói végtelenül el vannak keseredve, de arra kérte őket, hogy a vereség ellenére legyenek büszkék a csapatra és az edzőre magáért a döntőbe jutásért, valamint az ott nyújtott teljesítményért is.

„Ezen a meccsen a Benfica volt a jobb, de nem mindig a jobbik csapat nyer – folytatta Vieira. – De Európa nem fogja elfelejteni ezt a mérkőzést, és szerintem nincs a világon olyan ember, aki ne ismerné el, hogy a Benfica rászolgált volna a győzelemre. Ebből is erőt fogunk meríteni. Én csupán két vereségembe vagyok kénytelen belenyugodni az életben: az egyik, hogy nem tudok visszafiatalodni, a másik, hogy nem tudom feltámasztani az édesapámat. Minden mást illetően előre kell tekintenünk, és tovább kell erősítenünk klubunkat, amelyre így is büszke vagyok."

Mint ismert, a szerdai El-döntő előtt a szombati, Porto elleni – valószínűleg sorsdöntő – bajnokit is a 90. perc után kapott góllal veszítette el 2–1-re a Benfica.

Legfrissebb hírek

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04
Ezek is érdekelhetik