El: 6000 DVSC-drukker biztosan kint lesz a Rosenborg ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.29. 18:09
Már több mint hatezer jegy elkelt a DVSC–Rosenborg Európa-liga-selejtezőre, amelyen Mészáros Norbert elmondása szerint mindenképpen előnyt szerezne a hazai csapat.

Nagy érdeklődés kíséri a csütörtökön 20 órakor kezdő DVSC–Rosenborg Európa-liga-mérkőzést, hiszen elővételben már több mint hatezer jegy elkelt – írja a dvsc.hu. Mészáros Norbert tudja, nem lesz egyszerű a norvég rekordbajnok ellen, de bízik a sikerben.

„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de a nemzetközi kupában mindegyik az – mondta Mészáros. – A Rosenborg erősebb csapat, mint a korábbi két ellenfelünk. Nagy múltú gárda, amely jelenleg vezeti a norvég bajnokságot, szóval nagyon nem lesz egyszerű. Találkoztunk már norvég csapattal két éve, akkor testközelből megtapasztalhattuk, milyen erőt képviselnek, de mi ettől még mindenképpen szeretnénk megnyerni a mérkőzést, ezáltal előnyt szerezni a visszavágóra.”

„Jó lenne, ha kapott gól nélkül tudnánk lehozni a találkozót. Úgy hallottam, újra kijönnek az ultrák, aminek nagyon örülünk, mert nagy segítséget jelentettek a Skonto ellen is, végig buzdítottak bennünket. Jó mérkőzésre számítok, ami reményeink szerint a mi sikerünkkel ér véget. Nemcsak nekünk lenne fontos egy jó eredmény, hanem az egész magyar labdarúgásnak. Azon leszünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.”

A Nagyerdei Stadion szerdán négy, csütörtökön hét pénztárral várja a DVSC–Rosenborg mérkőzésre szóló jegyeket vásárló szurkolókat. A stadion pénztárai szerdán 18 óráig, csütörtökön 10-től addig tartanak nyitva, ameddig érdeklődés lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik