Az otthon verhetetlen Arisz búcsúztathatja az Atléticót

Vágólapra másolva!
2010.12.16. 14:24
null
Elképesztő hangulatot tudnak teremteni: az Arisz-tábor továbbjutásba hajszolhatja a csapatot (Fotó: Action Images)
Huszonkilenc hely már foglalt a labdarúgó Európa-liga kieséses szakaszának harminckettes tábláján, a három kiadó helyért az Atlético Madrid-Arisz Szaloniki, a Gent-Lille és az AEK Athén-Anderlecht duók folytatnak párbajt. A címvédő Atlético sorsa az Arisz kezében van. Rossz hír a spanyolok számára: a szaloniki csapat otthon játszik, méghozzá a sárga-feketék kvázi verhetetlenek otthon. Legalábbis az európai kupában.

 

A-CSOPORT

A nap papíron legnagyobb összecsapása a Juventus és a Manchester City mérkőzése, de legfeljebb a presztízs a tét – a két csapatnak könnyen lehet, hogy inkább nyűg ez a találkozó, főleg, hogy a City már továbbjutott, a Juve meg kiesett. A Lech Poznan Salzburgba látogat, és ha győz, még csoportelső is lehet – ehhez a Manchester City pontvesztése kell.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City531110–5+5 10
2. Lech Poznan522110–8+2   8
3. Juventus55  6–60   5
4. Salzburg523  1–8–7 

  2

B-CSOPORT

A Bayer Leverkusen már csoportelsőként fogadja az Atlético Madridot, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a gyógyszergyáriak a címvédő skalpját is szeretnék az övükre tűzni. Még akkor is, ha a Bayer számára a büszkeség a tét, míg az Atléticónak minimum pontot kell szereznie a továbbjutáshoz – és drukkolni, nagyon drukkolni a Rosenborgnak.

„Az utolsó percig harcolunk a győzelemért, és reméljük, a Rosenborg segít nekünk. Nincs a saját kezünkben a sorsunk, de van még reményünk. Mindent ki kell adnunk magunkból" – bizakodott Fran Mérida az Atléticóból.

A Leverkusen pihenteti a sérüléssel küszködő René Adlert, a válogatott kapust Fabian Gieferrel helyettesíti Jupp Heynckes vezetőedző.

Szalonikiben a PAOK-tábor már megünnepelte a szerdai továbbjutást, most a városi rivális Arisz drukkerein (és játékosain) a sor. A sárga-feketék félelmetes hazai arénájukban fogadják a csoportutolsó Rosenborgot, annak tudatában, hogy egy győzelem biztosan továbbjuttatja őket. Ha az Arisz több vagy ugyanannyi pontot szerez este, mint az Atlético, akkor „kipöcköli" a címvédőt.

A szaloniki csapat hazai erősségéről mindent elmond, hogy a klubtörténetben még sosem veszített el európai kupamérkőzést a Kleanthisz Vikelidisz (volt Arisz) Stadionban, fanatikus szurkolói előtt. A sorozat jelenleg 23 mérkőzést számlál – 42 év alatt! Rendkívül hosszú hazai veretlenségi sorozattal az Ipswich Town (45 év, 31 mérkőzés) és az AZ Alkmaar (30 év, 32 mérkőzés) büszkélkedhetett korábban az európai kupákban. Az Ipswich mérlege még mindig hibátlan (25-6-0), az AZ sorozatát 2007-ben az Everton megtörte, és az Atlético nagyon szoríthat, hogy az Arisz makulátlan mérlegét elrontsa a Rosenborg.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen5327–  1+6 11
2. Arisz52125–  50   7
3. Atlético Madrid52128–  6+2   7
4. Rosenborg5143–11–8   3

C-CSOPORT

A Sporting CP már csoportelső és pihentethet a Levszki elleni, idegenbeli mérkőzésen, míg a Lille és a Gent egymás között dönt a másik továbbjutó kilétéről. A belga csapatnak kétpontos előnye van, így a Lille csak győzelemmel juthat tovább.

„Nem áldozzuk fel az El-t a francia bajnokságért, nem kell választanunk aközött, hogy őszi bajnokok legyünk, vagy továbbjussunk a harminckettő közé. Megyünk előre, a győzelemért. Győzelem vagy halál, tavasszal még versenyben akarunk lenni, a kiesésre gondolni sem merünk" – tett harcias nyilatkozatot Rudi Garcia, a Lille trénere a sajtótájékoztatón.

A Gent eddig két európai kupamérkőzést játszott Franciaországban, mindkettőt elvesztette, ráadásul az egyiket 7–1-re – baljós előjelek, ráadásul a „Buffalók" 2007 nyara óta mind a nyolc idegenbeli kupacsatájukat elbukták.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sporting 54114–  5+9 12
2. Gent5212  8–10–2   7
3. Lille5122  5–  6–1   5
4. Levszki Szófia5113  5–11–6   4

G-CSOPORT

Ugyancsak egy hely kiadó, és az AEK Athénnak már egy pont is továbbjutást érne a csoportelső Zenit ellen. A szentpéterváriak még százszázalékosak a csoportkörben, keretükben ott van Huszti Szabolcs.

Az Anderlecht természetesen Juhász Rolanddal készül a Hajduk Split ellen: a brüsszeli liláknak csak a győzelem ad reményt, persze a továbbjutásukhoz egy AEK-zakó is kell – ebben az esetben az Anderlecht és az AEK is hétpontos, az egymás elleni eredmények (3–0, 1–1) a belgák javára döntenek. Jonathan Legear, Lucas Biglia és Ziguy Badibanga egyaránt sérült a brüsszelieknél, Legear még hadra fogható lehet.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zenit5515–  6+9 15
2. AEK5212  9–10–1 7
3. Anderlecht5113  6–  8–2 4
4. Hajduk Split514  5–11–6 3

H-CSOPORT

Nincs már nyitott kérdés, a Stuttgart csoportelső, a Young Boys második, a Getafe és az OB Odense kiesett. A VfB az OB-t fogadja, kispadján az „új seprűvel", Bruno Labbadiával, a Getafe a Young Boyst.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. VfB Stuttgart54111–5+6 12
2. Young Boys53210–9+1 9
3. Getafe5113  3–8–5 4
4. Odense5113  7–9–2 4

I-CSOPORT

A PSV csoportelső, ha pontot szerez, illetve akkor is, ha kikap a Metaliszttól, de csak egy góllal, vagy 0–2-re. A Debrecen az egyetlen a csoportkör csapatai közül, amely nem szerzett még pontot, a Loki ezen a tartalékos Sampdoria ellen változtathat – beharangozó cikkünket itt olvashatják!

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. PSV54110–3+7 13
2. Metaliszt Harkiv53119–4+5 10
3. Sampdoria51224–5–1 5
4. Debreceni VSC
552–13–11 0
A LEGJOBB 32 MEZŐNYE
Manchester City (angol)PSV (holland)
Lech Poznan (lengyel)Metaliszt Harkiv (ukrán)
Bayer Leverkusen (német)PSG (francia)
Arisz (görög) vagy Atlético Madrid (spanyol)Sevilla (spanyol)
Sporting CP (portugál)Liverpool (angol)
Gent (belga) vagy Lille (francia)Napoli (olasz)
Villarreal (spanyol)Porto (portugál)
PAOK (görög)Besiktas (török)
Dinamo Kijev (ukrán)Szpartak Moszkva (orosz)
BATE (fehérorosz)Braga (portugál)
CSZKA Moszkva (orosz)Ajax (holland)
Sparta Praha (cseh)Twente (holland)
Zenit (orosz)Rubin Kazany (orosz)
AEK (görög) vagy Anderlecht (belga)Basel (svájci)
VfB Stuttgart (német)Rangers (skót)
Young Boys (svájci)Benfica (portugál)
 EURÓPA-LIGA, A MAI PROGRAM
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT
Salzburg (osztrák)–Lech Poznan (lengyel)19.00
Juventus (olasz)–Manchester City (angol)19.00
  
B-CSOPORT
Arisz (görög)–Rosenborg (norvég)19.00
Leverkusen (német)–Atlético Madrid (spanyol)19.00 (Tv: Sat1, Digi Sport)
  
C-CSOPORT
Lille (francia)–Gent (belga)19.00
Levszki (bolgár)–Sporting (portugál)19.00
  
G-CSOPORT
Anderlecht (belga)–Hajduk Split (horvát)21.05
AEK (görög)–Zenit (orosz)21.05 (Tv: Digi Sport)
  
H-CSOPORT
VfB Stuttgart (német)–OB (dán)21.05
Getafe (spanyol)–Young Boys (svájci)21.05
  
I-CSOPORT
Debreceni VSC (magyar)–Sampdoria (olasz)21.05 (Tv: Story TV 4)
PSV (holland)–Metaliszt (ukrán)21.05
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik