Artjoms Rudnevs oktatta a Juventust

Vágólapra másolva!
2010.09.16. 21:08
null
Artjoms Rudnevs (jobbra) óriási formában játszott Torinóban (Fotó: Action Images)
Címkék
A Lech Poznan a Zalaegerszegről vásárolt Artjoms Rudnevs remek játékával pontot szerzett a Juventus vendégeként az Európa-liga A-csoportjának első fordulójában. A Manchester City 2–0-ra nyert a Salzburg otthonában.

 

SALZBURG (osztrák)–MANCHESTER CITY (angol)

A Carlos Tévez, Jo támadókettőssel felálló Manchester City már a mérkőzés elején vezetést szerzett Salzburgban, David Silva talált be az osztrák csapat hálójába.

Wayne Bridge bal oldali beadása után Jo készítette le a labdát a spanyolnak, aki 11 méterről a bal alsó sarkot vette célba, és nem hibázott. 0–1

A City a folytatásban is uralta a mérkőzést, épp annyira gyakorolt nyomást a Salzburgra, amennyi kellett ahhoz, hogy magabiztosan uralja a találkozót. A 40. percben akár növelhette volna előnyét a manchesteri gárda, Tévez passza után azonban Silva hiába küldött el egy csellel három védőt, Gerhard Tremmel kapus nagyot védett.

A 63. percben azonban már a hálóőr sem tudott menteni, Tévez ismét főszerepet játszott a gólban – Tremmel kiütötte a labdát lövése után, s a kipattanóra érkező Jo lövése utat talált a hálóba. A Manchester City könnyed 2–0-s győzelmet aratott Salzburgban.

JUVENTUS (olasz)–LECH POZNAN (lengyel)

A Juventus ezúttal Simone Pepe nélkül, ám újra Vincenzo Iaquintával a kezdőben állt ki a Lech Poznan elle, amelyben ott volt a korábban Zalaegerszegen játszó Artjoms Rudnevs is, és a lett támadó nem is tétlenkedett…

A 13. percben mindjárt magára vállalt egy büntetőt, miután fölöslegesen, de egyértelműen buktatta Slawomir Peszkót. Nem is hibázott, a jobb alsóba rúgta a labdát. Rudnevs fél óra elteltével sem tévesztett célt, nem úgy a Juve-védelem, amely már-már komikus módon képtelen volt felszabadítani, míg végül Rudnevs az ötös vonalán szemben maradt az üres kapuval, s szép mozdulattal a hálóba helyezett. 0–2

A Juventus többet birtokolta a labdát, többet is próbálkozott, de a kapu előtt szinte veszélytelen volt, a félidő hosszabbításában – a legjobb pillanatban – Alessandro Del Piero felívelése és egy óriási védelmi hiba után Giorgio Chiellini fejesével mégis szépített. 1–2

Ha egy üzlet beindul… Chiellininek önbizalmat adhatott a gól, értelemszerű, hogy az 50. percben is előrement fejelni. Hogy végül melyik testrészéről pattant be a labda, talán ő maga sem tudja megmondani, mindenesetre a poznani védelem ismét csak asszisztált, máris 2–2-re ugrott az eredményjelző.

Érezni lehetett, hogy a lengyel együttes elbizonytalanodott, a Juvéban pedig van egy játékos, akinek nemcsak a rutinja, hanem a képessége is megvan hozzá, hogy a hasonló szituációkat kihasználja. Természetesen Del Pieróról van szó, aki a hezitáló védőket megelőzve a 68. percben 25 méterről a kapu bal oldalába zúdított. 3–2

A hajrára még maradt egy fordulat, a 92. percben ugyanis Rudnevs 25 méterről hatalmas gólt lőtt a léc alá, egyszersmind tett arról, hogy a nevét alaposan megjegyezzék Torinóban. 3–3

A MECCS GÓLJAI

 

EURÓPA-LIGA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Salzburg (osztrák)–Manchester City (angol) 0–2
G: D. Silva (8.), Jo (63.)

Juventus (olasz)–Lech Poznan (lengyel) 3–3

G: Chiellini (45+2., 50.), Del Piero (68.), ill. Rudnevs (14., 30., 90. – az elsőt 11-esből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik