A nyitraiak szerint Győr csak jobb lehet Karagandinál

Vágólapra másolva!
2010.06.21. 18:59
null
Rák Róbert (kékben) egyenlő esélyt ad a győrnek és a Nitrának (Fotó: www.fcnitra.sk)
„Szomszédolni" megy a Győri ETO FC és a Videoton csapata is a 2010–2011-es labdarúgó Európa-ligában: a kisalföldiek Szlovákiába, az FC Nitrához látogatnak, míg a fehérváriak Szlovéniának, Maribornak veszik az irányt. Mint arról beszámoltunk, a bajnok DVSC-TEVA tavalyi ismerőst kapott (az észt Levadiát), míg a Zalaegerszeg előtt albániai út áll, a ZTE az FK Tiranával találkozik.

A legnagyobb szurkolói érdeklődés alighanem a Győr–Nitra párharcokat kíséri. Ivan Galád, az FC Nitra trénere szerint csapatán nincs nyomás az ETO elleni meccsek előtt.

„Nagyon szép teljesítmény, hogy a Nitra húsz év után ismét részt vehet egy európai kupában. Nincs könnyű vagy erős ellenfél, csak kétféle: olyan, amelyiken túljutsz, és olyan, amely ellen kiesel. Várjuk az összecsapást" – mondta.

A klubmenedzser Jozef Petráni kifejezetten örült a magyar bronzérmesnek, mondván, az ETO sportszakmai és gazdasági szempontból is vonzó ellenfél, ráadásul nem kell messzire utaznia a Nitrának.

„Jól ismerjük egymást a magyar csapatokkal, hiszen rendszeresen megmérkőzünk velük a téli felkészülési időszakban. Két nagyon nehéz meccset várok, remélem, hogy mi jutunk tovább. Terveztünk a nyárra pont a Győr ellen edzőmérkőzést, de a magyar vezetők nem akartak ebbe belemenni, mert tudták, hogy összekerülhetnek velünk az Európa-ligában – és végül ez is történt" – mondta.

Rák Róbert, a Nitra csapatkapitánya szerint a lényeg az volt, hogy ne kelljen elutazni Kazahsztánba. A támadó csapata legnagyobb rutinnal rendelkező játékosa, légiósként játszott Magyarországon is (a Diósgyőrben), Nyitrára pedig Fehéroroszországból, a Dinamo Minszktől tért vissza.

„A Sahtyor Karagandit mindenáron el akartuk kerülni, a Győr elfogadható ellenfél. Egyenlő esélyt adok mindkét csapatnak. Az nem számít, hogy gyakran játszunk magyar együttesekkel, egy európai kupameccs teljesen más lesz" – mondta.

A Videoton ellen az NK Maribor készülhet: Darko Milanic, a szlovén „violák" vezetőedzője úgy véli, ennél azért jobb is lehetett volna a sorsolás.

„Könnyebb ellenfelet is kaphattunk volna, de mindent megteszünk azért, hogy mi legyünk a jobbak. Ellenfelünknek minőségi játékosai vannak, de mi is erősek vagyunk, és már megkezdtük az információgyűjtést, úgy érzem, szurkolóink segítségével sikeresek lehetünk" – mondta.

A frissen igazolt középhátvéd, Aleksander Rajcevic szerint ha előző csapata, a Koper DVSC elleni felkészülési mérkőzéséből indul ki, nem számíthat könnyű továbbjutásra.

„Még a Koper játékosaként léptem pályára a Debrecen ellen, az nagyon erős csapat. Ha a Videoton csak egy ponttal maradt le tőle, ez mutatja az erejét. Ennek ellenére úgy vélem, reális célkitűzés, hogy bejussunk a következő körbe."

CSANK ÉS KLEMENT ÖRÜL, MEZEY ÉLVEZETES MECCSEKET VÁR 

 „Ebben a szakaszban nagyjából azonos képességű csapatok szerepelnek – mondta az MTI-nek Csank János, a kupadöntős zalaiak vezetőedzője. – Annak örülünk, hogy nem kell messzire utaznunk, továbbá az mindenképpen előny számunkra, hogy idegenben kezdünk. Mivel azonban ismeretlen csapattal találkozunk, így a továbbjutási esélyeket 50-50 százalékra becsülöm."
     
„Elsőként azt mondom, hogy jelentős költséget takarítunk meg azzal, hogy nem kell sok ezer kilométert megtennünk repülővel – értékelte a sorsolást Klement Tibor, a bajnoki bronzérmes győriek ügyvezetője. – Szakmai szempontból fontos, hogy olyan ország csapatával találkozunk, amelynek a futballkultúráját jól ismerjük. A hétvégén az ugyancsak szlovákiai Zsolna együttesével játszottunk edzőmérkőzést és ez nem a véletlen műve volt, Pintér Attila vezetőedző a lehetséges ellenfelekre készülve tudatosan választotta ki az edzőpartnereket. Bizakodó vagyok, az ETO-t képesnek tartom a továbbjutásra".
    
„Nagyon jó, nemzetközi kupatapasztalattal is rendelkező, kiváló szlovén csapatot kaptunk – nyilatkozta az MTI-nek Mezey György, a Videoton FC vezetőedzője. – Nagy küzdelem előtt állunk, biztos vagyok benne, hogy élvezetes meccsek lesznek. Az esélyek egyformák a továbbjutást illetően, a Maribort hasonló erősségű csapatnak tartom, miután egy, színvonalában a magyarhoz közel álló bajnokságban lett ezüstérmes."


 EURÓPA-LIGA
AZ 1. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA
  1. Santa Coloma (andorrai)–Mogren (montenegrói)
  2. Siroki Brijeg (boszniai)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
  3. Anorthoszisz (ciprusi)–Bananc (örmény)
  4. Kazar Lankaran (azeri)–Olimpia Balti (moldovai)
  5. HNK Sibenik (horvát)–Sliema Wanderers (máltai)
  6. FC Tobol (kazah)–Zrinjski (boszniai)
  7. FC Ulysses (örmény)–Bnei Jehuda (izraeli)
  8. FC Lusitans (andorrai)–FK Rabotnicski (macedón)
  9. KF Tirana (albán)–Zalaegerszegi TE (magyar)
10. FC Zesztafoni (grúz)–Faetano (San Marinó-i)
11. NSÍ Runavík (feröeri)–Gefle IF (svéd)
12. Torpedo Zsodino (fehérorosz)Fylkir (izlandi)
13. Randers FC (dán)–Dudelange (luxemburgi)
14. Portadown (északír)–Skonto (lett)
15. TPS Turku (finn)–Port Talbot (walesi)
16. KR Reykjavík (izlandi)–Glentoran (északír)
17. Dundalk (ír)–Grevenmacher (luxemburgi)
18. Kalmar FF (svéd)–EB/Streymur (feröeri)
19. Llanelli (walesi)–FK Tauras (litván)
20. Trans Narva (észt)–MyPa-47 (finn)
21. Dacia Chisinau (moldovai)Zeta (montenegrói)
22. Laci (albán)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)
23. Sahtyor Karagandi (kazah)–Ruch Chorzów (lengyel)
24. Dinamo Tbiliszi (grúz)–Flora (észt)
25. FC Nitra (szlovákiai)–Győri ETO FC (magyar)
26. FK Karabah (azeri)–Metalurg Szkopje (macedón)

 

EURÓPA-LIGA
A 2. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA
Cercle Bruges (belga)–TPS Turku (finn)/Port Talbot (walesi)
Motherwell (skót)–Breidablik (izlandi)
HNK Sibenik (horvát)/Sliema Wanderers (máltai)–Anorthoszisz (ciprusi)/Bananc (örmény)
FC Lausanne (svájci)–FK Borac Banja Luka (boszniai)
Siauliai (litván)–Wisla Kraków (lengyel)
Kalmar FF (svéd)/EB/Streymur (feröeri)–Dacia Chisinau (moldovai)/Zeta (montenegrói)
FC Utrecht (holland)–KF Tirana (albán)/Zalaegerszegi TE (magyar)
Gorica (szlovén)–Randers FC (dán)/Dudelange (luxemburgi)
Marítimo (portugál)–Sporting Fingal (ír)
FK Suduva (litván)–Rapid Wien (osztrák)
FK Ventspils (lett)–Teteksz (macedón)
OFK Beograd (szerb)–Torpedo Zsodino (fehérorosz)/Fylkir (izlandi)
Kazar Lankaran (azeri)/Olimpia Balti (moldovai)–Dinamo Bucuresti (román)
Trans Narva (észt)/MyPa-47 (finn)–Sant Julia (andorrai)
Videoton (magyar)–NK Maribor (szlovén)
Bröndby IF (dán)–FC Vaduz (liechtensteini)
Stabaek IF (norvég)–Laci (albán)/Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)
Shamrock Rovers (ír)–FC Ulysses (örmény)/Bnei Jehuda (izraeli)
Elfsborg (svéd)–Iskra-Stal (moldovai)
KR Reykjavík (izlandi)/Glentoran (északír)–Karpati Lviv (ukrán)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Santa Coloma (andorrai)/Mogren (montenegrói)
Austria Wien (osztrák)–Siroki Brijeg (boszniai)/Olimpija Ljubljana (szlovén)
Llanelli (walesi)/FK Tauras (litván)–APOEL (ciprusi)
Molde (norvég)–FK Jelgava (lett)
FC Zesztafoni (grúz)/Faetano (San Marinó-i)–Dukla (szlovák)
Honka Espoo (finn)–Bangor City (walesi)
Levszki Szófia (bolgár)–Dundalk (ír)/Grevenmacher (luxemburgi)
FC WIT (grúz)–Baník Ostrava (cseh)
FC Lusitans (andorrai)/FK Rabotnicski (macedón)–Mika (örmény)
Atirau (kazah)–FC Nitra (szlovákiai)/Győri ETO FC (magyar)
FK Karabah (azeri)/Metalurg Szkopje (macedón)–Portadown (északír)/Skonto (lett)
Besiktas (török)–Vikingur (feröeri)
Differdange (luxemburgi)–Szpartak Zlatibor Voda (szerb)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Sillamäe Kalev (észt)
Valletta FC (máltai)–Sahtyor Karagandi (kazah)/Ruch Chorzów (lengyel)
FK Baki (azeri)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
FC Tobol (kazah)/Zrinjski (boszniai)–Tre Penne (San Marinó-i)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/Flora (észt)–NSÍ Runavík (feröeri)/Gefle IF (svéd)
Hajduk Split (horvát)–Cliftonville (északír)
Besa (albán)–Olympiakosz (görög)
A 2010–2011-es El-menetrendet itt tekinthetik meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik