WADA: több vizsgálat, kevesebb pozitív eredmény

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 10:37
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) összesített adatai szerint 2017-ben a mintavételek száma nőtt, a pozitív esetek száma viszont csökkent a 2016-os évhez képest.

A WADA július végén adta közre a tavalyi évről készített részletes, 336 oldalas kimutatását, melyből – a Magyar Antidopping Csoport (MACS) összegzése alapján – kiderül, hogy az előző esztendőben 322 050 mintavétel történt világszerte, s ezekből 4596 lett pozitív, míg egy évvel korábban 300 565 mintából 4822. A javuló adatok fő oka, hogy sokkal kevesebb volt a meldoniumot tartalmazó minták száma a 2016-oshoz képest.

Az olimpiai sportágakban 205 405 mintát vettek, s az ellenőrzések során 1575 eredménye lett pozitív, míg a nem olimpiai sportok esetében 116 645-ből 3021.

A tanulmány arra is rámutat, hogy nőtt a vérvételes vizsgálatok száma. A közvetlenül – nem biológiai útlevél adatainak összehasonlítása céljából – értékelt vérminták aránya 8.62 százaléka (27 759 darab) volt az összes mintának. A biológiai útlevél miatt vett vérminták száma 29 130 volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik