Vizes vb: Kazany 2015-ben vagy 2017-ben világbajnokságot rendezne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.06. 14:22
Oroszország hivatalosan is bejelentkezett a 2015-ös vagy a 2017-es vizes világbajnokság házigazdájának: a szerdai moszkvai bejelentés szerint Tatárföld fővárosa szívesen otthont adna az úszók, műúszók, műugrók, hosszútávúszók és vízilabdázók csúcstalálkozójának. A várható vetélytársak között – Szöul, Hongkong és Marrakesh mellett – Budapest is szerepel; a magyar főváros a 2017-es vb-ért indulhat harcba.

Kazanyban már épül a 4 és fél ezer ember befogadására alkalmas uszoda, amelyet a 2013-as nyári Universiade rendezőjeként vállalt. A város a vb-pályázat ügyében is maga mögött tudhatja mind a Tatár Köztársaság, mind az Orosz Föderáció kormányának támogatását.

A 2015-ös helyszínről a FINA, a nemzetközi szövetség július 15-én, a sanghaji vb előtt határoz.

A 2013-as világbajnokságot Barcelona kapta. Amikor tavaly szeptember végén a katalán főváros javára ítélt a FINA, Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki tagja az Európai Úszó és a világszövetség vezérkarának is, az MTI-nek úgy nyilatkozott: azzal, hogy Barcelona rendezi a 2013-as vb-t, megnőttek az esélyei Budapestnek a 2017-es vizes világbajnokság megrendezésére.

„Így, hogy Dubai helyére Barcelona került, a 2015-ös házigazdaság megszerzése irreálissá vált európai jelentkező számára, hiszen a kontinens aligha ismételhet 2013 után közvetlenül. A kormányzati döntést követően, amelynek nyomán a 2017-es vébét vettük célba, Budapest esélyei kedvezőek. Nekünk az uszoda nagy befektetés, de 2017-re tudjuk vállalni, mert akkorra felépülhet, van rá kellő időnk. A Büro-ülésen is elmondtam, hogy eredetileg 2015-re akartunk jelentkezni, most viszont már 2017-re pályázunk” – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik