Vívó-vk: Szilágyi parádézott, magyar győzelem Madridban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.03. 17:36
A magyarok győzelmével ért véget a férfi kardozók csapatversenye a madridi világkupa-fordulón.

A Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású együttes a negyeddöntőbe jutásért a fehéroroszokat verte 45–36-ra, majd az olimpiai bajnok, 2014-ben
vb-ezüstérmes dél-koreaiak ellen aratott kiélezett csatában egytusos, 45–44-es győzelmet. Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású együttes a negyeddöntőbe jutásért a fehéroroszokat verte 45–36-ra, majd az olimpiai bajnok, 2014-ben
vb-ezüstérmes dél-koreaiak ellen aratott kiélezett csatában egytusos, 45–44-es győzelmet.

A verseny honlapja szerint az ázsiaiak – akiktől a magyarok tavaly, a kazanyi világbajnokságon az elődöntőben kikaptak – az ötödik pár után már 25–15-re vezettek, de a következő asszót Szilágyi 11–5-re megnyerte, ezzel ismét szorossá tette a mérkőzést.

A folytatásban Decsi faragott még egy tust a hátrányból, majd Szatmári kettővel kikapott, zárásként viszont Szilágyi megint parádézott, a tavaly vb-döntős Gu Bon Gilt 10–4-re verve fordított 35–40-ről.

Ezt követően a németeknél 45–37-re, majd a döntőben az olaszoknál 45–40-re bizonyultak jobbnak a magyarok.

A mostani hétvégén kezdődött meg a vívók 11 hónapos selejtezős időszaka a 2016-os riói olimpiára. A pontszerzési lehetőség egyszerre indult mind a hat szakág számára, a többiben azonban nem jutott magyar a legjobb nyolc közé a vasárnapi csapatküzdelmekben.

Szombaton Boczkó Gábor egyéniben ezüstérmet nyert Párizsban, hatalmas, 324 fős mezőnyben.

A jövő évi olimpián férfi kardban és női tőrben nem rendeznek csapatversenyeket, így ezekben csak egyéniben lehet kvótát szerezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik