Vívó-vb: nincs újabb magyar érem, Márton Anna kikapott a világelsőtől

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (közvetítés) PUSZTAI VIOLA (videó)KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (közvetítés) PUSZTAI VIOLA (videó)
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 16:41
null
Márton Anna (jobbra) fokozatosan vette át az irányítást a nyolcaddöntőben (Fotó: Földi Imre)
A legjobb nyolc között ért véget női kardozóink számára a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság. A legjobban Márton Anna szerepelt, aki a negyeddöntőben a világelső orosztól kapott ki, s a 7. helyen végzett. A férfi tőrözőknél Dósa Dániel búcsúzott utolsóként a mieink közül, ő a legjobb 32 között esett ki. Mátyás Bálint sérülés miatt ki sem tudott állni, Németh András és Mikulik Júlia a 64, Pusztai Liza és Katona Renáta a 32 között szenvedett vereséget. A férfi kardcsapat bejutott a legjobb nyolc közé, a női párbajtőrözők viszont kikaptak Kínától a nyolcaddöntőben. 

NEGYEDDÖNTŐ
NŐI KARD

Hiába a hazai közönség, elmaradt a bravúr, Márton Anna nem tudta legyőzni az oroszok egyetlen nyolc közé jutott klasszisát, Szofja Velikaját Budapesten, így a 7. helyen zárta a vb-t.

Márton 2:0-val nyitott a világelső Velikaja ellen, az orosz azonban ettől nem jött zavarba, hamar fordított és egy 4:0-s sorozattal kéttusos előnybe került (2:4). Innentől, egészen 5:7-ig felváltva találtak a felek, majd az egyperces szünet ellőtt az utolsó akciót a kétszeres világbajnok vitte végig, ezzel már három pontra növelve előnyét, 5:8.

A szünet után sem tört meg az orosz lendülete, aki két újabb tussal már öttel vezetett Mártonnal szemben (5:10). 6:11-nél videót kért Gárdos Gábor tanítványa, de a vezetőbíró nem változtatott az ítéletén, majd a következő akcióból ismét csak Velikaja talált, aki ezzel már kényelmes előnyre tett szert. (6:13)

6:14-nél a világelső egyetlen akcióra került a győzelemtől, s bár ezt két szépségdíjas találattal Márton még elodázta, a fordításra nem volt esélye az MTK válogatott versenyzőjének. 8:15

Márton Anna a vereség ellenére mosolygósan érkezett meg az interjúzónába. A 24 éves kardozó elmondta, nem is emlékszik, mikor volt már ennyire boldog és felszabadult egy versenyen, s hozzátette, az érmet, amit haza akar vinni, majd megszerzi a csapattal.

KORÁBBAN

NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFI KARD – CSAPAT

A férfi kardválogatott a második akadályt is sikerrel vette a selejtezőben. Szatmári Andrásék 45:32-re verték meg Egyiptomot, így bejutottak a vasárnapi negyeddöntőbe. A csapat legeredményesebb tagja ezúttal Gémesi Csanád volt, ő plusz nyolcas tusaránnyal zárt, Szilágyi +5, Szatmári 0.

NŐI KARD

Nem ment simán, de Márton Anna bejutott a legjobb nyolc közé a női kardozók mezőnyében. A korábbi világelső nem kezdett jól – de ez egész nap jellemző volt rá –, Európa-bajnoki ezüstérmes olasz ellenfele 4:1-re is vezetett már ellene. Az MTK kardvívója 4:4-nél egyenlített, majd 5:4-nél – először az asszóban – a vezetést is megszerezte. Itt viszont még nem dőlhettünk hátra, Rossella Gregorio 6:5-nél még fordított, Márton pedig kábelt cserélt, ezzel időt nyert arra, hogy rendezze gondolatait. A rövid szünetet újabb fordítás követte, s Gárdos Gábor tanítványa az egyperces pihenőt kéttusos fórral kezdhette (8:6).

Az összecsapás második fele már sokkal gördülékenyebben alakult – pedig az olaszt mumusnak is gondolhattuk volna, hiszen a legutóbbi két találkozójukat ő nyerte. Ezt viszont nem! Márton Anna remek hajrával, 15:8-ra legyőzte a világranglista 31. helyén álló Gregoriót.

Márton Anna nyolc között (Fotó: Török Attila)
Márton Anna nyolc között (Fotó: Török Attila)


NŐI PÁRBAJTŐRCSAPAT

42:36. Nem kiütéses, de azért érezhető különbség. És még véletlenül sem írja le hűen azt a küzdelmet, amelyet női párbajtőrcsapatunk bemutatott Kína ellen a legjobb nyolc közé kerülésért. Sőt, a tét ennél is komolyabb volt, a világranglista alakulását látva ugyanis nagyon kellett volna a bravúr az ázsiaiak ellen ahhoz, hogy csapatunknak reális esélye maradjon az olimpiai kvalifikációra…

A 16 éves Muhari Eszter remekül kezdett, egálra hozta a saját asszóját (5:5), majd a harmadik párban Nagy Kinga révén először a vezetést is megszerezte a magyar csapat, 11:10-nél váltottak Budai Dorinával. Az ötödik párban ismét jött Muhari, aki megint csak extrát vívott, saját asszóját 5:1-re nyerte, és 17:14-es előnyt szerzett Magyarországnak.

A végjáték viszont már kevésbé alakult jól, Nagy, Budai, Nagy váltották egymást a páston és hol egy, hol két tussal alulmaradva az előny elfogyott, sőt, a fejezőemberként érkező Muharinak mínusz kettőről kellett volna fordítania (25:27). A Honvéd vívójának nem maradt taktikázni valója, bátran támadott, ebből pedig igazi adok-kapok alakult ki, végül ebben az egyetlen asszóban összesen 26 tus esett, sajnos ránk nézve kedvezőtlen (11:15) elosztásban…

A 16 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
FÉRFI KARD
– CSAPAT

Vietnám ellen papírforma-győzelemmel kezdte férfi kardcsapatunk a selejtezőt (45:31). Az egyéni versenyben ezüstérmes, ezzel a csapatból legjobban szereplő Szatmári András volt a legeredményesebb, mind a három asszójában pozitív mutatóval zárt, végül plusz 10-es tusaránnyal a válogatott vezére volt. Szilágyi Áron plusz kettővel, Gémesi Csanád szintén plusz kettővel zárt.

NŐI KARD

Pusztai Lizának a legjobb 32 között ért véget a budapesti vb (Fotó: Török Attila)
Pusztai Lizának a legjobb 32 között ért véget a budapesti vb (Fotó: Török Attila)


Pusztai Liza
kezdte meg az újabb kört a női kardozók közül, vele szemben az amerikaiak kétszeres olimpiai bajnoka (2004, 2008), Mariel Zagunis kötött be a zöld centerpáston.

Az első tust Zagunis adta, de Pusztai hamar fordított, majd egy 4:0-s sorozattal háromtusos előnyre tett szert. Ezt követően viszont az amerikai pillanatai következtek, aki szintén egy 4:0-s szériával felzárkózott, majd fordított (4:5). Ifjúsági olimpiai bajnokunk többször is közel járt az egyenlítéshez, de Zagunis újra és újra meg tudott őrizni legalább egy pontot az előnyéből. A BVSC 18 éves kardvívója nem egyszer kezét széttárva nézett a zsűri felé, ami nem feltétlen volt megnyugtató az asszónak ebben a periódusában (6:8).

Az egyperces szünet után Pusztai talált először, de Zagunis egyből visszaállította a kéttusos különbséget. Majd 11:8-nál, először az asszóban három találattal is elhúzott. A magyar vívó engedélyt kért a szerelése megigazítására, de vélhetően nem a kardjával vagy a kábelezéssel akart foglalkozni, sokkal inkább a gondolatait rendezni. Ám ezúttal ez sem segített, ismét az amerikai talált. 9:13.

Pusztai ekkor még zsinórban összehozott három találatot, mindannyiszor Zagunis balját találta el, de egalizálni ezúttal sem tudott, s 12:13 után a kétszeres olimpiai bajnok befejezte az asszót. 12:15

Katona Renáta helyzetét egy bokasérülés tette kilátástalanná (Fotó: Földi Imre)
Katona Renáta helyzetét egy bokasérülés tette kilátástalanná (Fotó: Földi Imre)

Európa-bajnoki bronzérmesünk búcsúja után sem csüggedt a közönség, amely a „Ki a jobb? Magyarok!” kántálással fogadta Márton Annát és Katona Renátát. Kettejük közül előbbire várt a könnyebb feladat, Európa-bajnoki ezüstérmesünk a világranglista 120. helyén álló török riválissal csapott össze. Katona ezzel szemben a negyedik helyen álló – juniorként épp Márton egyik legnagyobb riválisának számító franciát – Manon Brune-t fogta ki.

Márton komolyabb erőfeszítés nélkül hozta a kötelezőt, 15:4.

Katona asszója viszont elhúzódott. Előbb Brunet elhúzott 4:1-re, ám a 24 éves magyar innen egy tusra visszakapaszkodott. 6:5-nél az egyenlítés is meglehetett volna, ám a francia kéttusos fórral, 8:6-nál mehetett pihenőre. A szünet után Brunet még jobban elhúzott, 11:7-nél pedig Katona egy akció után a földre került és ott is maradt… Hosszasan kellett ápolni a magyar kardvívót.

„Reni, Reni, Reni” – kiabálták a lelátóról, amikor a lábát kissé húzó Katona visszaállt a pástra, a biztatást még három tussal hálálta meg, de az egyenlítésre bekötözött bokával már nem maradt esélye. 10:15

FÉRFI TŐR

Dósa Dániel nem jutott be a legjobb 16 közé (Fotó: Török Attila)
Dósa Dániel nem jutott be a legjobb 16 közé (Fotó: Török Attila)

A legjobb 32 között Dósa Dániel a csapat Európa-bajnok orosz Tyimur Arszlanovval találkozott – karrierjük során először.

Jól indult az asszó, Dósa hamar előnybe került, 6:3-nál már három tussal is vezetett a világranglistán négy hellyel előtte álló, azaz 32. orosszal szemben. A folytatás viszont már kevésbé sikerült jól, Arszlanov egy 5:0-s rohammal fordított a második három perc végén (6:8).

A szünet után Dósa kétszer is talált, de az orosz ismét ellépett, 13:8-nál úgy tűnt, pillanatokon belül véget is ér az asszó, de a Törekvés vívója nem adta fel és 14:12-re újfent felzárkózott. Arszlanov ekkor elbíbelődött néhány másodpercet a fegyverével, ezalatt Dósa is szusszanhatott, az igazi dráma viszont elmaradt: visszaálltak a pástra és alig 10 másodperccel később az orosz bevitte a tizenötödik, végső találatot. 12:15

Tőrözőnk igen önkritikusan értékelt az NSO Tv-nek a kiesése után. Cikinek tartotta, hogy nem tudott váltani az asszó közben, s azt is elismerte, változtatnia kell a mentalitásán, ha oda akar jutni, ahová egyébként képes lenne. Mint mondta, van pszichológusa, csak túl trehány ahhoz, hogy rendszeresen járjon hozzá.

2001 óta először juthatott volna nyolcaddöntőbe magyar tőröző felnőtt-vb-n, de ezúttal sem sikerült. Ezzel az utolsó hazai induló is búcsúzott a mezőnytől.

NŐI PÁRBAJTŐR – CSAPAT

Női párbajtőrcsapatunk magabiztos, 45:26-os sikerrel vette az első akadályt, Szingapúr után a nyolcaddöntőben Kínával találkozik a Budai Dorina, Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga alkotta négyes.

Márton Anna sikerrel vette az első akadályt (Fotó: Török Attila)
Márton Anna sikerrel vette az első akadályt (Fotó: Török Attila)

A 32 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
NŐI KARD

Kezdjük rögvest a legfontosabbal: négyből három magyar jutott a legjobb harminckettő közé. Az elsőként pástra lépő Mikulik Júlia ki-ki meccsen „vérzett el” 19 esztendős hongkongi ellenfelével, Csa Jin-fejjel szemben (13:15).

Következett Pusztai Liza, a rendkívül rutinos venezuelai, Alejandra Benítez ellen. Ifjúsági olimpiai bajnokunk, aki 18 évesen már a felnőtt-világranglista 11. helyén áll, fokozatosan lendült bele, és végül, ha a vártnál nehezebben is, de 15:12-re megnyerte az összecsapást – érdekesség, hogy most először találkozott a két vívó egymással. Bemelegítésnek remélhetőleg jó volt…

A 15:12 volt a slágereredmény a centerpástokon is, ahol Márton Anna és Katona Renáta egyaránt három tussal tudta legyőzni ellenfelét. Az Eb-ezüstérmes Márton ellenfele a balkezes, kissé kellemetlen stílusú Malgorzata Kozaczuk volt. Az asszót a lengyel kezdte jobban, de az MTK vívója 6:6-nál egalizált, és innen már nem engedte ki kezéből a vezetést.

Katona a 30 esztendős, nagy világeseményen kiemelkedő eredményt még el nem ért hongkongival, Au Szin-jinggel találkozott. Szintén álmoskásan kezdett, 5:2-re és 7:4-re is vezetett ellene az ázsiai, aztán 8:7-nél már ő volt előnyben, ahogy a 15. találatig mindvégig.


Dósa Dániel az egyetlen magyar a legjobb 32 között férfi tőrben (Fotó: Földi Imre)
Dósa Dániel az egyetlen magyar a legjobb 32 között férfi tőrben (Fotó: Földi Imre)

FÉRFI TŐR

Rosszabb hírrel aligha kezdődhetett volna a nap a férfi tőrözők számára, Mátyás Bálint egészségügyi okokból a pástra sem tudott felállni a világranglista 13. helyén álló olasz riválisával szemben, így vívás nélkül búcsúzott a főtáblától.

A magyar szurkolók minden figyelme a centerpástok felé irányult így, ahol Dósa Dániel előzetesen is verhetőnek tűnő német ellenfelet kapott, és ha nem is a legsimábban, de igazolta a papírformát: 15:12-vel búcsúztatta a 19 esztendős Luis Kleint.

Németh András sokáig közel járt a bravúrhoz a világranglista 11. helyén álló Nick Itkin ellen. A 24 éves magyar tőröző, nemhogy remekül tartotta magát a májusi sanghaji Grand Prix-verseny ezüstérmesével szemben, hanem a második szünetben 10:7-re még vezetett is. Innen aztán az amerikai szenzációs sorozatba kezdett, csakhamar egyenlített, majd Némethnek több tust nem is engedve, egy 8:0-s szériával lezárta az asszót, 10:15. Ha nem egy magyar ellen történik, több, mint kalaplengetős teljesítmény…

Úgy éreztem, az első harmadban én irányítottam, és még a szünet után is sikerült két tust adnom, ami visszajelezte, hogy jó a taktikám tekintett vissza az asszóra Németh a Nemzeti Sport kérdésére . Utána az amerikai srác váltott, ami nem kellett volna, hogy gondot okozzon. Amikor 10:10-es állásnál végre azt éreztem, újra rátaláltam az útra, 10:12-nél egy érvénytelent szúrtam – szerintem ez döntő momentum volt. Ott még közel voltam az ellenfelemhez, bosszant, hogy ezután beszűkültem, rástresszeltem a végére, és kiengedtem a kezeim közül a meccset. Az utolsó harmadból hiányzott a játékosság, a ritmusváltás. Csalódott vagyok, mert összességében nem ment rosszul a vívás, olyan szép lett volna még tovább vívni a hazai közönség előtt, amit nagyon élveztem.

A PÉNTEKI ESEMÉNYEKRŐL ÉS SIKLÓSI GERGELY VB-GYŐZELMÉRŐL ITT OLVASHATNAK.

VÍVÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, BOK CSARNOK

NŐI KARD
A 32 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT

Mikulik Júlia–Csa Jin-fej (hongkongi) 13:15
Pusztai Liza–Alejandra Benítez Romero (venezuelai) 15:12
Márton Anna–Malgorzata Kozaczuk (lengyel) 15:12
Katona Renáta–Au Szin-jing (honkongi) 15:12
A 16 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
Pusztai Liza–Mariel Zagunis (amerikai) 12:15
Márton Anna–Fatma Zehra Kose (török) 15:4
Katona Renáta–Manon Brunet (francia) 10:15
NYOLCADDÖNTŐ
Márton Anna
–Rossella Gregorio 15:8
NEGYEDDÖNTŐ
Márton Anna–Szofja Velikaja (orosz) 8:15

FÉRFI TŐR
A 32 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
Dósa Dániel
–Luis Klien (német) 15:12
Németh András–Nick Itkin (amerikai) 10:15
Mátyás Bálint–Andrea Cassara (olasz) – asszó nélkül
A 16 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT

Dósa Dániel–Tyimur Arszlanov (orosz) 12:15

NŐI PÁRBAJTŐR CSAPAT
SELEJTEZŐ
Magyarország
–Szingapúr 45:26
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Kína 36:42
9-16. HELYÉRT
Magyarország–Románia 37:45

FÉRFI KARD CSAPAT
SELEJTEZŐ

Magyarország–Vietnám 45:31
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország
–Egyiptom 45:32
NEGYEDDÖNTŐ
Vasárnap, 10.50:
Magyarország–Irán

18.00:négyes döntők (Tv:M4 Sport, Eurosport1)

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Kovács Erika, Pircs Anikó, Kocsmár-Tóth István (tudósítás), Pusztai Viola (videó), Földi Imre, Török Attila (fotó)

* A várható legkorábbi kezdési időpont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik