Vívó-vb: aranytussal kapott ki a női tőrcsapat a nyolcaddöntőben

Vágólapra másolva!
2017.07.24. 11:11
Fordulatos mérkőzést vívott a női tőrcsapat a japánokkal a nyolcaddöntőben a lipcsei vívó-világbajnokságon. Bár a mieink 43:39-re vezettek, aranytussal az ázsiaiak jutottak a nyolc közé.

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a Mohamed Aida, Kreiss Fanni, Knapek Edina, Lupkovics Dóra alkotta női tőrcsapatnak a japánok elleni mérkőzés a nyolcaddöntőben: Lupkovics 0:5-tel jött le a pástról az Azuma elleni asszója után. Kreiss azonban gyorsan visszahozta a meccsbe a magyar csapatot, amely a folytatásban át is vette a vezetést, az ötödik kör után már négy tus előnyben volt.

Bár volt olyan periódusa az összecsapásnak, amikor a japánok ismét vezettek, de a mieink alapvetően kézben tartották a meccset. Kreiss befejezőemberként két tus előnyben vette át a tőrt az időközben becserélt Knapek Edinától, és 43:39 is volt már az állás, de Azuma pillanatok alatt egalizált. Ekkor a felek hagyták lepörögni az órát, a továbbjutásról tehát aranytus döntött, amelyet a japán vitt be. A magyar csapat 44:43-ra kikapott a nyolcaddöntőben, így a verseny további részében a helyosztókon lesz érdekelt.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, LIPCSE
NŐI TŐRCSAPAT, 14 INDULÓ
Nyolcaddöntő:

Magyarország–Japán 43:44 (Mohamed +4, Kreiss 0, Knapek 0, Lupkovics -5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik