Vívó Eb: nem jutottak négy közé a férfiak, a nőknél sincs érem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.20. 15:45
A magyar férfi párbajtőrcsapat egészen az utolsó párig vezetett, ám végül nyolc tussal kikapott Svájctól, így nem jutott be a legjobb négy közé az Újvidéken zajló vívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A férfiakhoz hasonlóan a magyar női tőrcsapat is kikapott a legjobb nyolc között, így az 5-8. helyért folytathatja.

A viadal honlapja alapján a Rédli András, Bányai Zsombor, Berta Dániel, Peterdi András összeállítású együttes a svédek elleni magabiztos sikerrel indította a napot. A győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, amit a 45:29-es végeredmény is bizonyít.

A nyolc között a tavalyi világbajnoki ezüstérmes svájciak vártak a magyarokra, akik óvatos, kiegyenlített meccset vívtak riválisukkal. Az első párokban szinte semmi sem történt, három asszó után 2:1 volt az állás.

A folytatásban is csak a Peterdi András–Max Heinzer minimeccs volt eseménydús, elsősorban az egészen furcsa, „rohangálós” stílusban vívó Heinzer miatt, aki rendre leszorította Peterdit a pást végébe, ahol vagy ő, vagy a magyar, esetleg mindketten találtak. A különcsatájukat Heinzer 10:9-re nyerte, az állás pedig magyar szempontból 6:4-ről 15:14-re módosult.

Ezt követően ismét kockázatmentes vívás zajlott a meccsen, így a záróemberekre, a tavaly egyéniben vb-harmadik Rédlire, illetve Heinzerre maradt a döntés. A három perc első felében az olimpiai bronzérmes magyar tartotta az előnyt, ám Heinzer erőszakossága meghozta az eredményt, Rédli védései, közbeszúrásai nem sikerültek, Svájc pedig fordított, s végül 42:34-re nyert.

A folytatásban az 5-8. helyért vívhat a magyar együttes.

A nőknél a Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Lupkovics Dóra, Szalai Szonja összeállítású együttes papírforma-győzelemmel kezdett, Szerbiát 45:20-ra verte, s készülhetett a németek elleni negyeddöntőre.

Előzetesen a németek tűntek esélyesebbnek, ám a világranglistán öt hellyel riválisuk mögött, a tizedik pozícióban álló magyarok kezdtek jobban. Kreiss és Mohamed is kéttusos sikert aratott, Lupkovics pedig csak eggyel veszített, így a meccs harmadánál három találat volt a magyarok előnye, melyből a második meccseket követően is maradt kettő.

A fordulópontot az addig kiválóan vívó Mohamed Aida utolsó asszója hozta, a tapasztalt vívó ugyanis 6:1-re kikapott Leandra Behrtől, s a németek két tus hátrányból háromtalálatos előnybe kerültek, amit már Lupkovics Dóra és Kreiss Fanni sem tudott ledolgozni.

A végül 45:41-re vesztes magyarok így már legjobb esetben is csak az ötödik helyen végezhetnek, ami egyben azt is jelenti, hogy egy nappal a vége előtt továbbra is érem nélkül áll a magyar küldöttség az Eb-n.

Csütörtökön a női párbajtőrözők és a férfi kardozók csapatversenyeivel zárul a kontinensviadal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik