Vívó Eb: négy közé jutott a férfi kardcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 14:08
A magyar férfi kardcsapat könnyed győzelemmel bejutott az elődöntőbe, így már biztosan éremért vívhat az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki záró napján. A női párbajtőrözők nem tudtak bekerülni a legjobb nyolc közé.

A kontinensviadal honlapja szerint a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású válogatott rögtön a nyolc között kezdte meg szereplését, s a papírformát könnyedén érvényesítve nyert Ukrajna ellen.

A meccs gyorsan eldőlt, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi ugyanis 5:0-lal kezdett, s négy pár után már 20:8-ra vezetett a magyar csapat. Az ukránoknak – legjobbjuk, Andrij Pundik révén – a folytatásban is csak rövid felvillanásaik voltak, s végül 45:25-ös magyar siker született.

A fináléért az oroszokat 45:42-re legyőző román válogatott lesz Szilágyiék ellenfele.

A női párbajtőrözők csapatversenye nem kezdődött jól magyar szempontból, ugyanis Szász-Kovács Emese, Kun Anna, Budai Dorina és Szabó Réka nem bírt az ukránokkal a nyolcaddöntőben.

A mérkőzés végig szoros csatát hozott, a találkozó első felében a mieink, majd később az ukránok vezettek ké-három tussal. Ezúttal az olimpiai bajnok Szász sem tudott a végén fordítani, 34:31-re elbukta a találkozót csapat, így a legjobb esetben is csak a kilencedik helyen végezhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik