Vívás: több mint 3000 fős ünnep a BOK Csarnokban

Vágólapra másolva!
2018.04.18. 13:44
Címkék
Az elmúlt évek sikerei magasra emelték a lécet a Magyar Vívószövetség számára, ám a III. Országos Sulivívó Találkozó és Sulivívó Diákolimpia nem csupán méltó folytatása volt a két éve megkezdett hagyományoknak, de sikerült minden szempontból új szintre emelni a rendezvényt.

 

Minden sport számára kulcskérdés a jövő építésének szempontjából a tömegesítés, az utánpótlásbázis folyamatos szélesítése. Ha csak szigorúan ezt a szempontot vesszük figyelembe, akkor megállapíthatjuk, hogy nagy reményeket fűzhetünk a magyar vívósport jövőjéhez. A magunk mögött hagyott hétvégén csaknem 3000 utánpótláskorú sportoló vívott együtt a BOK Csarnokban.

A pénteki nap a legkisebbek Tudáspróbájáról, valamint a versenyengedéllyel nem rendelkező sportolók megméretéseiről szólt, melyeken összesen 1310 fiatal vívópalánta vett részt. A rendezvény gálaműsorának köszöntőjében Balogh Gábor, a Magyar Diáksportszövetség elnöke is kiemelte, hogy ritkán látható résztvevői létszám és körülmények jellemzik az eseményt. A köszöntések sorában Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség első embere pedig kiemelte az iskolai vívás, mint a jövő zálogának jelentőségét.

A sport gyakorlása mellett azonban egyéb élményeket is tartogatott a nyitó nap a fiatalok számára: Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok, valamint az aktuális egyéni világbajnok Szatmári András gálavívása tökéletes népszerűsítése volt a sportágnak. Nagyszerű sportolóink példakép szerepben is jelesre vizsgáztak, hiszen sem kártya, sem póló, sem fotó nem maradt aláírás nélkül.


A gálán szintén részt vettek a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskolájának, közismert nevén a Pető Intézet tanulói is, akik 2017. eleje óta vesznek részt a Sulivívó programban. Makk Ádám, az intézmény vezetője kiemelte: büszkeség számukra az MVSZ-szel való együttműködés, mely büszkeség kölcsönösségéről az intézetet a Szövetség biztosította, de a program sikerességét Szélesi Kővári Ágnes, a Magyar Paralimpiai Bizottság sportigazgatója is kiemelte. A bizottság képviseletében a rendezvényen a sportigazgató mellett Urr Anita főtitkár is részt vett.

A rendkívül látványos és sikeres nyitó napot követő két nap a versenyekről szólt. A szombati napon az egyéni verseny 36 versenyszámában, 70 páston csaknem 1200-an álltak rajthoz. A helyszínre kilátogató érdeklődők, családtagok, barátok minden páston nagyszerű küzdelmeket láthattak. Az esemény rangját bírókként a felnőttválogatottak tagjai – élükön a szövetségi kapitány Udvarhelyi Gáborral –, az érmek átadóiként pedig olyan példaképek emelték, mint Sákovicsné Dömölky Lídia, Nagy Tímea, Szász-Kovács Emese, Csongrádi László olimpiai bajnokok, valamint Boczkó Gábor, Nemcsik Zsolt és Rédli András világbajnok klasszisaink.

A következő generáció reménységeit a veronai korosztályos vb-ről aranyéremmel hazatérő Pusztai Liza, Andrásfi Tibor és Koch Máté képviselte. A programok sorát vasárnap a mindig különleges hangulatú csapatverseny zárta, melynek 382 résztvevőjével megközelítette a 3000-et a rendezvényen versenyzők létszáma – ami bármely sportban kiemelkedőnek számítana.

A Magyar Vívószövetségnek idén sikerült megmutatnia, hogy mindig van miben fejlődni, 2019-ben pedig nem lehet más cél, mint hogy a rendezvény immár elvárásként támasztott sikerét és nagyszerű hangulatát megismételjék, és újabb élményekkel ajándékozzák meg a jövő nagy vívóit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik